Már gyermekkoromban, indiánosdit játszva is otthonosan éreztem magamat az összetákolt „wigwamunkban”, persze akkor még nem gondolkodtam azon, mi nyújtja ezt az érzést. Csak évtizedekkel később, a nyugat-szibériai vidéket járva értettem meg, mi adja a kúp alakú sátor otthonos varázsát...
Az első csumsátor, amibe betértem, az Ob folyó mellé települt Muzsi járási központban állt. Ez már a hantik, vagy más néven osztjákok északi sarkkörhöz közeli földje. Aznap éppen a város napját ünnepelték a bentlakók és a környező rénszarvastenyésztő nép. Engem mint távoli idegent egy kedves hanti asszony hívott be a csumjába, hogy megkóstoljam az „ötperces” halételét, miután észrevette, hogy figyelmesen vizsgálom, fényképezem a sátrát. A filézett-darabolt, nemes, de nyers halakból készített „szusi” „ötperces” neve onnan ered, hogy miután a haldarabkákat összekeverték a sóval, csupán öt percet kell várni és már ehető is egy kevés kenyérrel.
A „csum” viszont komi kölcsönszó, a hantik „jörn-hot” néven ismerik, és két technikai érdekességét hamar észrevehetjük: az egyik, hogy kör alakú, mint az indiánok wigwamja, a másik pedig az, hogy fentről kapja a természetes fényt – ezektől válik fészekszerűvé. Mindez persze kevés lenne a barátságos hangulathoz!
Kellenek még a kényelmes, meleg szőrmetakarók, no meg a vendégszerető házigazdák és persze a derű, ami mindig árad a bennszülött szibériai emberekből.
– Míg télen Szibéria folyamvidékei félelmetes, határ nélküli jégmezők, nyár elejére meseszerű, minden képzeletet felülmúló óceánná változik a roppant terület. Tavasszal, az olvadáskor ugyanis a folyamok kilépnek a medrükből, és szélesen, áthatolhatatlanul hömpölyögnek egy-egy kisebb-nagyobb sziget körül. Az emberek e szárazfölddarabokon keresnek menedéket. Ide építik apró lakhelyeiket, itt legeltetik a jószágaikat, sőt a szigetekre viszik halottaikat is, hiszen a temetők is a vízből kiálló maradék szárazföldekre épültek – mesélte nekem a keleti világot jól ismerő régész édesapám, még idehaza, Budapesten.
Egy nyári alkalommal folyamvidéki temetésre indult régi ismerősöm, Kanyeva Vera népes családjával, amelyre én is elkísérhetem őket. Vadregényes erdők mellett szelte kishajónk a habokat, míg ki nem kötöttünk egy nevenincs szigeten, ahol a nagy vadász, Misa bácsi és hitvese, Grusa néni várt bennünket a faházukban.
Tajgai fészekrakás
Mivel a vendégeknek szűk lett volna a rönkházikó, ezért az előzetes tervek szerint a csapat csum építésébe kezd. Három férfi motorcsónakon a közeli erdőbe száguld sátorfát beszerezni, mi pedig a holmik kipakolásával, a vacsora elkészítésével foglalkozunk.
A csum az egyik legősibb emberi hajlék, amelyet – ha más-más néven is –, de ismerik és néhol még használják a Skadináv-félszigeten élő számik ugyanúgy, mint az Urál hegység két oldalán vándorló komik, vagy a szibériai szelkupok, hantik, manysik, nyenyecek, északi jakutok, evenkik, nganaszanok, tuvai-todzsincok, jukagirok és az észak-amerikai indián népek.
– A csum nem más, mint egy könnyen felállítható és szétszedhető, egyik helyről a másikra kényelmesen szállítható, nagy méretű sátor. Meredek kúpalakjának köszönhetően lepereg róla a hó és jól ellenáll a tundrai szeleknek, tajgai hóviharoknak.
Hogyan működik a modern matriachátus? Milyen az őskorból átöröklött biomenü a szibír sztyeppen? Lapozza fel a nyomtatott magazint!
Amennyiben rendszeresen szeretné olvasni lapunkat, fizessen elő kedvezményes áron!
Előfizetek
