Debrecen negyede

2017. október 23-a és 2019. szeptember 1-je között elkészültem a város negyedének (449 utca) lefotózásával. Ehhez összesen 106-szor mentem ki tematikusan utcafotózásra, ami becslésem szerint legalább 318 órámba, azaz nettó 13,25 napomba került. A séták során összesen 8981 digitális fényképet kattintottam.

Fotó: Löki Viktor
György utca – Manapság már szinte mindenhová be van kötve a vezetékes víz, így egyre fogynak a kerti kutak és a porták elé telepített kertvárosi kék kutak. Ez a használaton kívüli kút új minőségében azonban tökéletesen ellátja feladatát: fotózás közben egy cinege repült ki belőle, mely minden bizonnyal ott töltötte az éjszakát, netán tavasszal bele is fészkelt
Fotó: Löki Viktor
Soó Rezső utca – Soó Rezső Kossuth-díjas botanikus, a magyar „orchideapápa” már 26 évesen tanszékvezető lett a Debreceni Egyetem Növénytani Tanszékén. Különleges életpályája során vegetációtörténettel, rendszertannal és természetvédelemmel foglalkozott, de gyűjtött bélyegektől kezdve ex libriseket, kisgrafikákat és mindenféle egyéb műkincset is. Debrecenben 1983-ban neveztek el utcát a professzorról, és bár vadon élő orchideával nem tudtam megemlékezni róla, azért egy cserepes orchideát elvittünk az utcájára
Fotó: Löki Viktor
Petőfi tér – Dominik legalább 60 méter magasan lakik, Debrecen legmagasabb lakóházának 19. emeletén. Egyszer én is ott voltam, mikor lekiabált neki az édesapja, hogy irány felfelé; legalább 1 perc volt, mire megtaláltam a hang forrását a jobb oldali sor legfelső erkélyén. Biztató, hogy a lakáskulcsot vagy a futball-labdát nem szokta ledobni neki apa, ha Dominik fent felejti...

Az utazás fenntarthatatlansága

2004 augusztusa és 2019 decembere között terepi biológusként egyetemi csereprogramok, tudományos kutatóutak és számos nyaralás során 972 napot (nettó 2,66 évet) töltöttem külföldön, eközben 69 repülőutat tettem meg – az, hogy ennek mekkora a CO2-lábnyoma, inkább maradjon (előttem is) titok, de több, mint amennyi egy fenntartható életre jutna az 1 főre kiszámolt, rendelkezésre álló erőforrások alapján. És még hány jó helyre lehetne elmenni a világban...!

Gyakran szegezték nekem a kérdést a terepmunkák során, hogy miért kellett ide elutazni? Miért nem tudja egy helyi ember megcsinálni ezt a felmérést? Biztos neked kell eljönnöd sok ezer km-ről, hogy elvégezd a munkát?

A fotókon szinte a szagokat is érezni. Utazz lapozgatással Debrecenbe, olvass tovább a nyomtatott magazinban!