A transzszibériai vasúton utazva megszokott helyzet, hogy utastársaink érdeklődnek, vajon honnan jöttünk.
A Bajkál-tótól keletre, harmadosztályon már elég ritka vendég a láthatóan nyugati utazó. Magyarországról kérdezve az egyik állomáson a biztonsági őr okostelefonján keres rá hazánkra, és hitetlenkedve, az ország méretein kuncogva kérdezi: „Tényleg létezik ilyen hely?” Csitát nyugat felé elhagyva egy keleties ábrázatú utastárs is érdeklődik, ám miután tisztázzuk fővárosunk nevét, ő nem Moszkvával, hanem Ulan-Udével büszkélkedik – hiszen Oroszország egyik autonóm köztársasága, Burjátia területére értünk...
Burjátia – vagy Burjátföld – nagyjából Németország-méretű, hegyvonulatokkal szabdalt, dél-szibériai vidék. Nevét a terület őslakosairól, a burjátokról kapta, akik az altáji nyelvcsalád mongol ágához tartoznak. Önálló államisággal sohasem rendelkeztek, főképp a délebbi birodalmak (hunok, mongolok) uralták e vidéket, és az ősi sámánizmust fokozatosan kiszorító vallásuk is déli kapcsolatot mutat, ugyanis a buddhizmus tibeti ága terjedt el körükben.
Nyelvében zsugorodik
Az orosz terjeszkedés a 17. században érte el a területet, de egészen a 19. század végéig nem hozott komoly változást. A Bajkálon túli területek ugyanis a nagy tó alkotta közlekedési akadály és a hegyvidéki jelleg miatt kevésbé voltak ellenőrizhetők, ráadásul a század közepéig a keleti Amur-vidék még kínai kézben volt.
A transzszibériai vasút megépítése Burjátia történetében is nagy fordulópontot jelentett, ezután ez a terület is bekapcsolódott Oroszország gazdasági-társadalmi vérkeringésébe.
(Jellemző, hogy a vasút érkezése előtt a burjátok többsége még hagyományos, nomád életmódját is megtartotta, és csak az erőteljesebb orosz jelenlét, illetve a szovjet akarat hozta el letelepedésüket.)
Az orosz befolyás rányomta bélyegét az etnikai arányokra is, ugyanis a legutóbbi népszámláláson a majd’ egymilliós lakosságnak már csak a 30%-a vallotta magát burját nemzetiségűnek, szemben a többségi orosz származással. Ennek megfelelően ma már Burjátia fővárosában, UIan-Udéban járva is leginkább orosz szót hallani. Épp ezért komoly probléma a burját nyelvoktatás kérdése is. Az orosz törvények szerint ugyanis az a nép jogosult a föderáción belüli önállóságra (saját autonóm köztársasági létre), melynek egyértelműen elkülönült, a mindennapok során is használt nyelve van. Beszédes tény, hogy az autonóm köztársaság előző feje, Vjacseszlav Nagovicin is csak a hivatala kedvéért tanult meg burjátul – a sajtóhírek szerint kétes sikerrel. Ráadásul elenyésző a burját nyelvű rádió- és tévéadások, internetes tartalmak aránya, így a diákok igen kevéssé motiváltak a burjáttanulásban – de amúgy sem lenne túl sok alkalmuk használni. Mindebből viszont az következik, hogy a burját nyelvet súlyosan fenyegeti az eltűnés réme (az UNESCO is az erősen veszélyeztetett nyelvek között tartja számon). Így hosszú távon – a nyelv visszaszorulása miatt – sokkal inkább a buddhista vallás lehet a csoporttudatot fenntartó, identitásképző tényező.
"Az Orosz Állam számára is sokkal gyümölcsözőbb az alapvetően központosított, hierarchikus buddhizmus támogatása, mint a szintén előretört ősvallás, a sámánizmus hagyományainak élesztése." Tudjon meg többet a burjátiai buddhizmusról, lapozza fel a nyomtatott magazint!
Amennyiben rendszeresen szeretné olvasni lapunkat, fizessen elő kedvezményes áron!
Előfizetek