„Van egyfajta szakmai önérzet a kovácsokban, ami visszamutat a mesterség régmúltjába. Nem véletlenül övezte a történelem során misztérium azokat az embereket, akik képesek voltak a Föld mélyéből ércet kinyerni és azokból tűzzel szerszámot, tárgyakat előállítani.

Sokszor az istenekkel, máskor a pokol lakóival azonosították őket. Féltek tőlük vagy rajongtak értük. Ezért él mindmáig a kovácsbüszkeség”

– vág nyomban a téma közepébe a fújtató mellől a mester.

Mikor megfelelő hőmérsékletre melegedett a tűz, Takáts Zoltán egy általános tévhit tisztázásába kezd. „Minél lágyabb az anyag, annál jobban formálható a díszműmunkákhoz. Laikus szemmel ez akár a lágyabb vas is lehetne. Csakhogy kémiailag tiszta vasat két okból sem tudna használni a kovács: egyfelől viszonylag ritkán lehetne hozzájutni. Másrészt pedig olyan formálhatatlan, hogy alig-alig tudná megmunkálni.

Végeredmény szempontjából pedig olyan gyenge szilárdságú tárgyakat kapnánk, amik a legkisebb erőhatásra is deformálódnának, törnének. Vagyis: amit sokan vasnak gondolnak, az mind acél – vas és szén ötvözete. Minél több szenet használ a vashoz a kohászat, annál keményebb az acél.”

Tűz–kéz–munkadarab – Egykor még a kézi működtetésű fújtatóra is figyelni kellett, mára ez gépesített, így a tűz és a formálandó tárgy kettőse köti le a mestert

Fotó: Sarusi István

A szakmát fél évszázada iparművészeti gimnáziumban kezdő mester tulajdonképpen nem válogat, hiszen apróbb munkáktól, lábas-alátétektől a berendezési tárgyakon át egészen az épületszerkezeti elemekig, rácsokig, kapukig nagyon széles a paletta. És csak első ránézésre egyszerűbb kisebb tárgyat készíteni: minél bonyolultabbak a formái, annál aprólékosabb megmunkálást igényel, így egy alátét is lehet komplikált, míg egy kapu egyszerű. Ám a legegyszerűbb munkadarabok inkább a szerkezeti lakatosok feladatát, mintsem a díszítőkovácsokét jelentik.

Ha kopogtatnak nála, először átbeszélik az igényt, majd helyszíni felmérés következik. Ezek után a tervezés szakaszai jönnek: ekkor dől el, az elkészített 3-4 vázlatból melyik valósuljon meg. „Ha egy ma divatos kovácsoltvas kaput kérnek, akkor a terveknek nyilván illeszkedniük kell a ház stílusához. A döntés után indul a műhelymunka, ami az összeszereléssel ér véget” – magyarázza. El kell persze gondolkodni a bel- és kültéri használat különbségeiből adódó fémvédelmen is. Mint mondja, vannak jól megmunkálható, rozsdamentes anyagok is, ám azokat magas költségük miatt nem igazán használják – korrózióvédelemként inkább marad a festés, esetleg a horganyzás.

Ütemes csengés – Az üllőre tett munkadarabot ritmikus kalapácsütések érik, ez adja meg a munka ütemét. Közben azért csap félre, csak az üllőre, hogy legyen elegendő ideje kigondolni a következő ütés helyét, szögét, erősségét

Fotó: Sarusi István

Kovácsélet

Jobbára falun dolgoztak, így a helyi szerszámkészítés és -javítás, a patkolás elegendő kenyeret adott nekik. Ráadásul a 20. századig még az állatgyógyításban is segédkeztek, Ahogy a technika fejlődött, nem csupán a paraszti élet eszközeit, kalapácsfejeket, kapát, kaszát kovácsoltak, hanem az uradalmi kovácsokból gépészkovácsok is lettek. Ténykedésük a gyáripar mindinkább fokozódó térnyerésével sem vált hiábavalóvá, ugyanis a vasútépítésekkel, az új gépek kezelésével jól fizető álláshoz jutottak. Ám az irányváltásokkal a kézműves kovácsszakma majdnem eltűnt – a díszítőkovácsok lettek a túlélők. Akik a 19. század utolsó harmadában már rengeteg reprezentációs kovácsmunkát végeztek az ekkoriban tömegével emelt épületek díszítéséhez: korlátok, kapaszkodók, kapuk, kerítések dicsérik munkájukat. Olyannyira, hogy sokuk külföldön is megállta helyét: Franciaország számos épülete munkájuk híján nem ugyanígy festene.

Tűzszerszámok – A hétköznapi és általában kevéssé feltűnő használati tárgyak is lehetnek mívesek, a lakás díszei

Fotó: Sarusi István

Az OKJ-ből (Országos Képzési Jegyzékből) épp most törölték az eddig szereplő díszműkovács- és patkolókovács-szakmákat. „Azzal, hogy most kikerült a szakmalistáról, már az elvi lehetőségétől is elesett a kovácsutánpótlás. Talán majd beépül a szerkezetlakatosok, esetleg az általános fémművesség oktatásába a tudásanyag.

Tanfolyamok, nyári táborok, szakkörök szervezésével még mindig van remény, hogy ha nem is iskolarendszerben, de gyakorlati oktatással örökítődjön át mindaz, amit mi, kovácsok tudunk.”