Aki látni szeretné az utóbbiakat, érdemes igyekeznie, hiszen az ország rohamléptekkel változik. A kis vidéki falvakban, ahol még téli tüzelő céljára szárítják a tehénlepényt, már mindenütt ott kanyarog a gázvezetékek jellegzetesen sárga csőhálózata. Az utcán szinte csak férfiakkal találkozunk (különösen a teázókban), de Bakuban rövid szoknyában és fedetlen fővel sétáló fiatal nőket ugyanúgy láthatunk, mint burkába öltözött, okostelefonon értekező asszonyokat. Miközben a járdát vadon élő sóvirágból készült seprűvel seprik, a háttérben hipermodern irodaházak állnak, és méregdrága városi terepjárók közlekednek az egykori szovjet autóipar különböző mértékben lepusztult Ladái, Volgái és Moszkvicsai között.

Ellentétek földje

Az Azerbajdzsáni Demokratikus Köztársaság volt a muzulmán világ első világi demokratikus köztársasága, amely azonban a 1918-as létrejötte után 1920-tól máris 71 évre a Szovjetunió részévé vált. Az 1991-ben megalakult Azerbajdzsáni Köztársaság a kaukázusi régió legnagyobb országa (alig kisebb hazánknál), de egy nap alatt el lehet jutni egyik pontjából szinte bármely másikba. Az egyetlen „észszerű” kivételt a Hegyi-Karabah Köztársaság területe képezi, amelynek birtoklásáért 1988 és 1994 között Örményország és Azerbajdzsán véres háborút folytatott. Hegyi-Karabah hivatalosan Azerbajdzsán területének minősül, de facto a háború óta mégis független államként működik.

Az ellentétek földjén járunk:

Azerbajdzsánt északnyugatról a Kaukázus hegyláncai határolják 4000 m-es hegycsúcsokkal, keletről pedig – mintegy fordítottjaként – a Kaszpi-tenger, a Föld legnagyobb lefolyástalan sós tavának partja található: ennek legmélyebb pontja 28 méterrel fekszik a tengerszint alatt.

Így az ország éghajlata is szélsőséges: a Kaukázusban nyáron is fagyhat, míg a Kaszpi-tenger partján gyakorlatilag szubtrópusi az éghajlat. Az alföldi területeken mindössze 200–300 mm csapadék hullik évente, ezért itt sztyeppi és félsivatagi növényzet uralkodik, míg a hegyvidékeken fajgazdag lombhullató erdők, magasabban pedig havasi életközösségek élnek.

A temetők a túllegeltetett tájban a sztyeppvegetáció megőrzésében töltenek be fontos szerepet .A tornyos sisakoskosbor – (Anacamptis pyramidalis) nevű orchidea virágzó állománya egy gazdag növényzetnek otthont adó temetőben

Fotó: Molnár V. Attila

Szárad a tehénlepény a palatetőn – Bár a legtöbb faluba már bevezették a földgázt, a hideg kaukázusi teleken még napjainkban is fontos fűtőanyag

Fotó: Löki Viktor

Hegyomlás a Kis-Kaukázusban

Az azeri kalandok sorában történt egy „egyszer az életben” esemény is: a dangerousroads.com oldalon is kiemelt helyen szerepeltetett, de még a helyiek által is rendkívül veszélyesnek ítélt Lahıc yolun (egy bányászat következtében rendkívül omladékossá vált úton) sikerült lefotózni és filmre venni (nem mellesleg túlélni!) egy hatalmas kőomlást.

Már percek óta apró kőfolyamok indultak a hegyről, amikor egyszer csak hatalmas robajjal leszakadt a hegy, és több száz, helyenként autóméretű, több tonnás szikla gurult az útra. Az azeriek nyilván nem jöttek zavarba: az óriás sziklák között meglepően gyorsan megindult a forgalom, és a hatalmas Kamazok is – ugyan centikre a szakadéktól –, de utat törtek maguknak, miközben természetesen a hegyről csordogáló kőfolyás továbbra sem szűnt meg és hegyomlással fenyegetett… Rövid tanakodás után mi inkább a folyóvölgyi átkelés mellett döntöttünk. Bár itt is sziklák között kanyargott az út, és néhol a folyón is át kellett gázolni, bérelt terepjárónk azonban pompásan vette az akadályokat, nekünk pedig pont elég volt ennyi izgalom egy napra.