A hazai tömegközlekedés sajátosságai folytán jó hat és fél órába telik, mire a szomszédos Csongrád megye névadó városából indulva Szeghalom és Gyomaendrőd között elérem a hétezer lelkes békési városkát, Dévaványát. Itt találkozom Szélné Sándor Katalinnal, a Körös–Maros Nemzeti Park Igazgatóság Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontja vezetőjével.

Testközelből – túzokkakas násztánca, dürgése. Ilyenkor ugyan közelebb engedi magához az embert, ám nagyon fontos a dürgés zavartalansága: ha elmarad, abban az éven nem lesz sem párválasztás, sem fészekrakás, így utódlás sem. E fokozottan védett madár természetvédelmi értéke egyedenként 1 millió forint!

Fotó: Sarusi István

Réhely: túzoklátogatóban

Nagyrészt Sterbetz Istvánnak köszönhető, hogy a 70-es években nemzetközi összefogással létrejöhetett a nagyközönség elől elzárt Túzokvédelmi Állomás. Mivel pedig a termetes, fokozottan védett és ritka madárfaj évtizedek óta az érdeklődés középpontjában állt, 1985-ben létrehoztak egy látogatóközpontot is, így óva meg a Túzokvédelmi Állomás fiókáit a látogatóforgalom okozta esetleges fertőzésveszélytől.

A centrum szolgáltatásai és gazdag programkínálata közül kiemelkedik a minden év május első hétvégéjén megrendezésre kerülő Túzokfesztivál, de itt, Réhelyen az év jó részében sem maradunk túzoklátvány nélkül.

„A háromhektáros röpdébe – bemutatási céllal – egyszerre 3–5 madár kerül át a túzoktelepről – mutat körbe vezetőm. – Jobbára sérült madarak, amelyek a természetben valószínűleg elpusztulnának.

Itt viszont közelebbről láthatók, akár dürgés közben is.” Madarat zúzájáról Madárles előtt azért nem árt némi elméleti felkészülés! „Világszerte 21 túzokfaj él a galamb nagyságútól az Afrikában honos, közel 120 cm magasságú és majd’ 20 kg testtömegű kori (óriás-) túzokig. Utóbbitól méreteiben nem sokkal marad el hazai pusztáink büszke madara, a túzok (Otis tarda), mely Európa legnagyobb testtömegű röpképes madara – a kakasok 16–18 kg-ot nyomnak. A madár méreteire utal német (Grosstrappe), illetve angol (Great Bustard) neve is – ecseteli vezetőm. – Sokan a pulykához hasonlítják, amiért dürgés idején hasonlóan állnak a faroktollai. Valójában azonban a darualakúakhoz tartozik, és még zúzája sincs, tehát kifejezetten érdekes felépítésű madár – fűzi hozzá Katalin. – Náluk egy egyszerű kis gyomor helyettesíti a zúzógyomrot (konyhanyelven zúzát). A túzok mindenevő. Télen előszeretettel látogatja a repce- és lucernaföldeket, nyáron pockot, egeret, gyíkokat, de akár még lepkét is zsákmányol, mellé pedig növényi részeket és magvakat fogyaszt.”

Túzokotthon – Kívülről akár egy hagyományos, felújított tanyaépület is lehetne a Túzokvédelmi Állomás. Odabent nem csupán a keltetőszoba, hanem „túzokóvoda”, takarmányraktár és előkészítőhelyiség, valamint dolgozószoba is található. Mögötte pedig túzokröpdék épültek

Fotó: Sarusi István

Puskavégen

A vadászok mindig különleges prédaként tekintettek a túzokra: egykor nagyvadként tisztelték, és golyós puskával vadászták. Elejtésük meglehetősen népszerű volt, számos praktikája létezett. A puskások például lőcsöskocsiba rejtőztek, hogy a madár éberségét, óvatosságát kijátszva a közelébe lopózhassanak. Szokás volt, hogy a túzok menekülési útvonalába haszonállatokat hajtottak, hogy ne tudjon gyorsan felröppenni.

A korai vadászok azt is megfigyelték, hogy a gyógynövényeket gyűjtögető asszonyokat megszokták a madarak; a vadászgúnyát asszonyi öltözetre cserélve aztán lépre tudták csalni őket.

Ezek után nem meglepő, hogy élőhelyeik átalakulása, megszűnése mellett megfogyatkozásuk egyik legfőbb oka a vadászatban keresendő. Ráadásul mindig a legszebb, legerősebb, legnagyobb kakasok kerültek puskavégre, így csökkent a legjobb tulajdonságok átörökítésének esélye. Vadászatukat végül 1969-ben tiltották meg.