Hazánk egyetlen harangöntödéje egy hétezres, Pest megyei kisvárosban, Őrbottyánban található. Sokat sejtetően már odakintről is hallatszik Gombos Miklós harangöntő mester üzemének moraja egészen pontosan a dízelolajjal fűtött kemence zaja hallatszik ki az utcafrontra. Télen odabent már a közvetlen előnye is megmutatkozik: 30 °C körüli hőmérséklet fogad. Ám távolról sem kényelmi a fő hőfok-ok: a bicskei református templom tornyába szánt jókora, 840 kilogrammos harangot öntik. Az odavalósi Nagy Zoltántól megtudom, hogy a korábbi még a II. világháborúban tűnt el. Gombos Miklós hozzáteszi: „Ez egyfajta pszichológiai hadviselésként is értelmezhető, mert annak idején óriási bizonytalanságot eredményezett, ha egy település harangját elvitték.”

Fotó: Sarusi István

Agyagalapon

Mindenekelőtt a megrendelő eldönti, mekkora harangot szeretne. „Általában 12 kg-ig (csengő hangú) harangjátékról, afölött 50-60 kg-ig (magas hangú) lélekharangról beszélünk. Az ennél is nagyobb példányok templomok tornyaiba kerülnek – tekintélyesebb méretükhöz pedig mélyebb hang párosul” – kezdi bevezetőképp a szakember.

A tényleges munka agyagozással indul, ugyanis a leendő harangforma szó szerinti magja agyagból készül. Ehhez helyi, őrbottyáni agyagot használnak: egyszerűen azért, mert erre találták ki a teljes folyamatot. Miután az agyagot minden szennyeződéstől megtisztították, beáztatják. Másfél mázsás és annál nagyobb harangok esetében téglából, kisebbeknél csak az imént beáztatott agyagból építik meg az üreges belsejű, csonka tetejű kúphoz hasonló magot. Ez a majdani harang belső felületének méretét, formáját, kialakítását hivatott biztosítani.

Izzasztó izgalom – Az öntés nemcsak látvány szempontjából csúcspont: döntően ez befolyásolja, milyen lesz a harang, aminek öntőformáját hónapokba telt elkészíteni

Fotó: Sarusi István

Szárítás és felületegyengetés után faggyú, viasz és grafit keverékével kezelik – mert így elkülöníthetővé válik a következő elemtől, az álharangtól. Ennek elkészítéséhez szintén agyagot használnak, ami a majdani harang pontos méretével és díszítésével egyező kialakítású: vagyis azért van rá szükség, hogy az öntőforma tökéletesen felvegye az álharang alakját.

Legkívülre kerül a köpeny. Ehhez finom sárnak nevezett anyagot kevernek samottliszt, tojás, cukor és apróra vágott emberi haj hozzáadásával. (Utóbbit repedésgátló hatásáért.) Ezt viszik fel az álharangra, majd száradás után sárral tapasztják le az egészet.

Öntőforma-sor – Száradó öntőformák: itt még együtt van a mag, az álharang és a köpeny

Fotó: Sarusi István

Ezután újabb szárítást követően körbeabroncsolják a mintát, beömlőt készítenek rá – amin a forró ónbronz, a haranganyag befolyik a mag és a köpeny közé, az álharang helyére.

Ám még mielőtt kivennék az álharangot, szalonnasütőhöz hasonló, kis kör alakú téglaépítményekre teszik a három réteget, majd faszénnel befűtenek alá. Mivel a mag, s így a teljes öntőforma belül üreges kupolát képez, olyan, mintha önmaga kemencéje lenne – úgy égetik ki, hogy az a lehető legkeményebb legyen.

Ha ez kész, felemelik a köpenyt, kiveszik az álharangot, aminek ettől kezdve nincs további szerepe; visszaengedik a köpenyt, és öntőgödörbe teszik az immáron kétrétegű öntőformát.