Őseink nyomában – emberfajok, kapcsolatok, távlatok
Az emberré válás története a tudomány világának egyik legfontosabb és egyben talán legérdekesebb kutatási területe. Különösen igaz ez az 1990-es évek elejétől kezdődően, amikor a különböző földrészeken végzett ásatásokon egyre nagyobb számban előkerülő leletanyag és egy új tudományág, a paleogenetika eredményei új távlatokat nyitottak az ember, valamint közvetlen rokonainak és elődeinek megjelenése, elterjedése és evolúciója megértésében.
A paleogenetika a korábban élt emberfélék csontjaiból kivont örökítőanyagot vizsgálja. Ezt összevetve a mai emberek genetikai állományával, az emberfélék származási kapcsolataira, vándorlására, illetve a mai, modern embernek a Földön való elterjedésére is következtetni lehet.
Az ilyen elemzésekben rejlő hatalmas lehetőséget jól tükrözi egy szibériai barlangban néhány éve előkerült csontmaradványok vizsgálata. Délnyugat-Szibériában, az Altaj hegység Denisova-barlangjában 2008-ban orosz régészek fedeztek fel egy ujjperccsontot, majd később két őrlőfogat.
Az ujjperc csontja széles és robusztus, a mai ember méreteinél nagyobb volt, hasonlóan a Neander-völgyiéhez. A fogak viszont sem a Neander-völgyi, sem pedig a modern ember fogaira nem hasonlítanak.
A leletekből kivett minták DNS-vizsgálatát a lipcsei Max Planck Intézet Svante Pääbo által vezetett kutatócsoportja végezte el.
Az egyik ujjpercből és egy fogból kivett minták paleogenetikai elemzésével egy addig teljesen ismeretlen emberfajt azonosítottak, amely a modern Homo sapiens kortársa volt a felső-pleisztocénben!
A denisovai ember genomja azt mutatja, hogy a vizsgált egyed egy barna szemű és barna hajú nő volt.
Amennyiben rendszeresen szeretné olvasni lapunkat, fizessen elő kedvezményes áron!
Előfizetek