A Ngorongoro, ez a Serengeti-síkságból merészen kiemelkedő, hajdani tűzhányó az ország egyik méltán legjelentősebb turisztikai látványossága, bevételének lényeges forrása. A valamikori óriásvulkán ugyanakkor a térség élővilága számára több ennél: a túlélés záloga. Földünk egyik legnagyobb, zárt peremű kalderájaként ma több tízezer nagyvad otthona, szárazságban biztos menedéke. A romboló pusztulás, majd újjászületés és virágzás világhírű példája. Ám napjainkban a majd’ hatvan évvel ezelőtt alapított Nemzeti Park ismét jelentős kihívások előtt áll. (Nyitókép: Szabó Szilveszter)

Szürkületben érkezünk Arushából a kaldera peremén magányosan álló hegyi szállodába, ahol az őszi csúcsidőszak dacára csak egyetlen csoport van rajtunk kívül. Hűvösek az esték a 2200 m magas trópusi hegységben. Naplemente után 20-30 °C különbség is lehet a kisrepülővel mindössze néhány órára lévő fővároshoz képest, ahol ebben az időszakban este sem esik 30 °C alá a hőmérő higanyszála.
Az ország ,,északi fővárosában” eltöltött sokórás várakozás engedélyeink kiadására mára érzéki örömeink mérséklésére kényszerítenek. Kalandunkat kétségtelenül felgyorsította volna a korábban igényelt „előregisztráció”, ám vendéglátóinknak nem volt saját forrása az előlegként küldött belépti díjaink kiegészítésére. Jóllehet a turizmus az ország egyik húzóágazata, a vállalkozások jelentős része nem rendelkezik folyamatos fizetőképességgel. Az Arushában eltöltött lassú készülődés és a legvadabb útviszonyokra is felkészített, robusztus terepjárók látványa némiképpen az egykori nagy expedíciók időszakát idézte fel. Romantikus képzelgésemet csak fokozta egy félig épen maradt cégér a gyarmati időkből a főtér egyik épületének homlokzatán; a Korona egyik udvari beszállítójának kopott mementója. E nem is annyira kisváros ma színes, multikulturális olvasztótégelye a térségnek – a kráter vidékére, a Mount Merura vagy a Kilimandzsáróra induló turisták egyik kiindulópontja, és egyben a Kelet-afrikai Közösség, a kontinens egyik legnagyobb, EU-s mintára szerveződő együttműködési rendszerének központja is.

Vulkánok vidéke. A Ngorongoro és környezetének vulkanizmusa a Kelet-afrikai-árokrendszerhez kapcsolódik

Térkép: Dr. Nemerkényi Zsombor

Visszavonulni készülünk szobáinkba a Ngoro­-ngoro (ejtsd: gorongoró) kalderájának peremén, miközben a szálloda körül délutáni terepszemlét tartó elefántok hatalmas lábnyomait szemléljük biztonságos távolból, a telihold fényében.
Másnap hajnali sötétben indulunk útnak. Kifejezetten meredek, burkolat nélküli lejtőút vezet a hegy gyomrába – összkerék-meghajtás nélkül aggasztó lenne a visszatérés gondolata. Az óriási kalderaüst mélyén összefüggő, harmatos köd ül, amely fokozatosan emelkedik a perem fölé. A nap lassan erősödő sugarai szétoszlatják e mindent beborító leplet, amely állatok tízezreit fedi el kíváncsi tekintetünk elől. A hajnal derengő fényében egy zebracsorda állja el az utat. Gyermeki lelkesedéssel fotózunk, miközben az állatok korai fürdőjüket veszik az út porában. Vezetőnk türelmesen vár. Mást nem is tehetünk, hiszen szigorú szabályok vonatkoznak ránk, amelyet nem esik nehezére betartatnia a természet iránt elkötelezett kísérőnknek. Harminc éve szolgál a park területén…

Magányos hím elefánt a kaldera szavannáján. Bár az afrikai elefántok esetében a nőstényeknek is van agyara, azok csordában élik életüket. A hímek csak a párzási időszakban találkoznak újra nőstény társaikkal (Fotó: Szabó Szilveszter)

Fotó: Szabó Szilveszter

Hamarosan feltűnik körülöttünk a kaldera gyűrűszerű pereme, és láthatóvá válik meredek belső fala. A 20 kilométer átmérőjű medence közepe felé tartunk, közel 1600 méterre a tengerszint felett. A mintegy 600 méterrel fölénk emelkedő oldalfal függönyként veszi körül a hatalmas katlant, többé-kevésbé elzárva lakóit a külvilágtól. Elképzelni is nehéz azt az erőt, amely e hegyet kialakította! Kataklizmaszerű vulkánösszeomlás képe rajzolódik ki lelki szemeim előtt, miközben gnúk ezrei legelésznek békésen ebben a háborítatlan földi paradicsomban.

Az emberiség bölcsője

A vulkanológiai rekonstrukciók szerint a Ngoro­ngoro valaha Afrika legmagasabb hegye lehetett: 6000 méter körüli magasságával a Kilimandzsáró mai tetőszintje fölé magasodhatott. A világ nyolcadik csodájának is nevezik, komoly ,,versenyben” négy-öt másik ,,világcsodával”. A mintegy 2,5 millió évvel ezelőtt összeomlott, a magmakamra ki­ürülése miatt magába roskadt tűzhányó páratlan természeti jelenség. De nem ez az egyetlen vulkanikus képződmény a térségben! Az Afrikai-kőzetlemez szétszakadásával, távolodásával létrejött Nagy-hasadékvölgy kelet-afrikai vidéke vulkanikus tevékenységekben igen gazdag terület. A kontinentálislemez-távolodás persze ennél térben még kiterjedtebb jelenség, hisz északon a Szír–Jordán-ároknál kezdődik és egészen Mozambikig fut, e rövid tanzániai szakaszát viszont a Kráterek-vidékének nevezik. Ngorongoro ennek egyik leg­lát­ványosabb része, bár nem kráterről van szó. Az itt magasodó, egykori ősvulkánnak természetesen volt krátere, kitörési központja a magasban, azonban az egész
rétegvulkáni felépítmény összeomlásával már csak a lejtők alsó részeit láthatjuk: domborzatfordulat történt, berogyásos kaldera alakult ki. Ahol egykor hatalmas tűzhányó állt, ma csak egy medencét
találunk.

A teljes cikket A Földgömb 2015. márciusi lapszámában olvashatja!