Az aviatika szerelmesei és a leíró földrajz
Az indítószelep tányérja alól süvítve tört be a 60 atmoszférás levegő a hengerekbe. A combnyi kipüffentőből mindkét oldalon hatalmas lángnyelvek, ágyúlövésnyi durranások és a repteret beborító füstpamacsok rontottak elő.
Nagy kárörömömre vagy félvödörnyi, szétfröcskölt olaj terítette be az első pöffenések után az irritálóan jól öltözött és túl későn menekülő bá mész sereget. A külhámot és márkás textíliákat bevonó olajfilmre parasztszekérnyi port és száraz fűtörmeléket vert a légcsavarszél, megkülönböztetvén a földi szürkéket az eleve koszfekete kezeslábas égi vándoroktól. Beszippantva a légutakat jól karbantartó, fermentált olaj il - latpárát, pilláimat kéjesen lecsukva gyönyörködtem a historikus csillagmotor indulásakor hallható fenséges, mély dübörgő rotyogásban
Egy historikus gép a levegőbe emelkedik
A világegyetem legnagyobb élvezeteként fogtam fel a kétfedeles, 1934-es tervezésű Bücker Jungmann első berepülését. Végre nyitott gépben ültem, a műszerfalon nem Bill (Gates) LCD-kijelzői, hanem lengőtekercses volt- és ampère-mérők, bourdoncsöves, fogaskerék-áttételű feszmérők, membrános variométerek és magasságmérők, me cha nikus G-méterek, röpsúlyos fordulatszámmérők… Minden érthető és áttekinthető módon zajlott, a nyitott gép a levegő és a táj közvetlen érzékelését biztosította – szemben a mai inkubátor-repüléssel.
A felszállás kockázatának oldódásával, 200 méteres magasságot elérve, lenéztem, hogy egy egészen különös és ritka helyzetképet rögzítsek emlékezetemben, mely egészen valószínűtlen, hogy valaha is ismétlődni fog. A budakeszi reptéren minden erőltetett szervezés nélkül „billmentes” övezet alakult ki ezen az októberi napon: még reggel gyönyörködhettem a „Futár”-ban, Magyarország legöregebb repképes gépében, majd kisvártatva elrotyogott felettünk a kétfedeles Po–2-es matuzsálem. Aztán a Silver Arrow, azaz a Li–2-es sétarepülő billegtette szárnyait. Ezt követte a két AN–2-es veterán látványa. A hangárok előtt a Mussolinit elrabló gép kópiájában gyönyörködhettem, de mindezeket felülmúlta legendás múltjával a géptörés utáni szerelése alatt álló Gerle.
Az aviatika szerelmesei
Fentről a világ új arculatát adja. Nem azonos e kép a hegytetőről látottal, hiszen nem terheli a tangencionális torzítás, valamint benne van a repülőgép sebességéből adódó dinamizmus. Talán esztétikai értékét is ez adja: a változatlannak tűnő földrajzi táj és a pillanatonként mégis újra szembeötlő kép ellentéte.
Igen nehezen megfogalmazható szenvedély a repülés. Értelmi oldalról is lehet próbálkozni, magyarázatként adva a gépet, és lehet a látvány különösségével, újszerűségével érvelni. Az érzelmi megközelítés mégis helyesebb. Aki beleéléssel olvasta Saint-Exupéry novelláit, az Éjszakai repülést, a Déli futárgépet, azt oly erővel ragadta meg valami belső erő, ami csak érzelmileg magyarázható. Pedig a repülésnek nagy ára van: az igazi, nem fogyasztói aeronauta minden erejével hónapokig építi repülő eszközét, tanulja a repülés mesterségét, majd életét kockáztatva hágja meg a légtengert.
A társadalom többnyire sem a korát megelőző, sem az azt „megutózó” alakokat nem ismeri el, de az utóbbiaknak még az emléke is elenyészik. Ám ezeknek az anakronisztikus lovagoknak megadatik, hogy egy korszakra visszatekintve olyan érzelmi és értelmi összefoglalást kapjanak, olyan egységbe lássanak egy szakaszt az emberiség történelméből, melynek idő-, életérzés-, tudománytörténeti és esztétikai kereteit maguk és a történelem együtt határozzák meg.
A looping
teljes gázzal sebességet próbál nyerni. A repülővezető, aki most berepülőpilóta (azaz reppen az általam pár perce még röpjavított eszközzel), műrepülő és katonai repülő is – azaz mindhárom minőségében vállrándítással veszi tudomásul az élet múló voltát –, fütyörészve nézi a sebességmérő mutatóját, ami már majdnem eléri a 300 km/h osztást. Még tovább feszíti a húrt, állít a légcsavartollak állásszögén. Kicsit változik a propellerhang, még jobban csap a levegő. Ekkor a minden ízében remegő gépmadár botkormányát magához rántja. A repülő orra az ég felé vágódik. Belepréselődök az ülésbe, a kezemben tartott pici műszereknek hirtelen mázsás súlya lesz, állkapcsom lecsapódik.
Fedélzeti mérnöki funkcióimnak nem tudok eleget tenni, hiszen lehetetlen a jegyzetelés. A G-mérő már elhagyta a 3-as állást, ami azt jelenti, hogy súlyom háromszorosra nőtt – nem számítva az ülésbe préselő menetszelet. A Föld felé tekintve az égboltot látom: háton repülünk. Lábbal a Nap felé lógok a szíjakon, fenekem alatt tenyérnyi térköz. Ösztönösen szétterpesztem lábaimat az oldalkormány pedáljai felett, hogy ha old a szíj, benn tartson a hegesztett acéltörzsben. Nevetséges. De mindez felesleges, hiszen a gép már vad zúgással egyenesen a földnek rohan...
Amennyiben rendszeresen szeretné olvasni lapunkat, fizessen elő kedvezményes áron!
Előfizetek
