Ne gondoljuk azonban, hogy a süvöltő füttyszó hallatán mindenki hanyatt-homlok menekül! Kényelmesen, ráérősen flangálnak a mozdonnyal szinte a sarkukban, mint aki jól elfoglalt pozícióját nem szívesen adja föl holmi vasparipa érkezése okán. Errefelé megszokott, hogy az emberek a vasúti síneken nemcsak keresztben köz­lekednek. Mint az innen nem messze fekvő Révi-szorosban is, ahol a jelzett turistaút (és persze maga a turista is) kilométereken át a sínpáron halad. Ám Körösrév nemcsak erről ismert, hanem fazekasmestereiről is, akik jellegzetes, csak ott fellelhető fehér agyagból készült termékeiket ide is elhozzák: tejescsuprot, káposztásfazekat, korsót, szilkét, szűrőt és egyéb használati tárgyakat. Ehhez hasonló fehér agyagot legközelebb állítólag csak valahol Dél-Indiában találunk.

A baba nem eladó – de sok mindent lehet találni neki is a hektárnyi méretű használtruha-rengetegben

Fotó: Tuba Z. István

A Kolozsvárról, Nagyváradról érkező vonatok többsége ilyenkor külön megállót iktat be. A hivatalos állomás messze van (keskeny völgyben, sok kilométeren át lazán, a mezőkön és a domboldalon szerteszórt házakból álló, egyutcás településről van szó), a nagy pakkokkal sokat kellene gyalogolni a helyszínre. Igaz, a nyílt pályán, peron hiányában a le- és fölszállás sem egyszerű, zsákokkal megrakottan. A vonatról üggyel-bajjal lebucskázó utas könnyen egy nagy halom disznóvágó üst és egyéb alumíniumedény kellős közepén találhatja magát, ami kétségbevonhatatlan jele annak, hogy megérkezett a feketetói vásárba.

Évszázadok óta, a völgy talpán, tagoltan

A falu a Királyhágón átvezető Nagyvárad–Kolozsvár főút mentén fekszik, a Sebes-Körös partján. 1557-től itt húzódott Erdély határa, de később is megyehatárt hordozott. A környékbeli hegységek elzárt településeinek lakói számára ideális találkahely volt áruik kicserélésére, szükségleteik beszerzésére és nem utolsósorban a társadalmi kapcsolatok fenntartására.
Az országos és hetivásári szabadalmat 1815-ben kapta Feketetó, de egészen biztosra vehető, hogy mezővárosi rangjából eredően korábban is rendszeres vásárhely volt. A helybeliek valószínűsíthetően a rönkfát, fűrészárut hozták ide értékesíteni, hogy cserébe ruhát, szerszámokat, használati eszközöket szerezzenek be a messziről érkezett árusoktól.
A vásár a terep tagolódását követi, valamelyes orientációt kínálva a méretek és bőség zavarában megszeppent látogatónak. Így beszélhetünk folyón inneni és túli, illetve a vásár területén lévő egyetlen híd két oldalán található szegmensekről.

Igaz vagy hamis? – Rangos eredeti kevés van, de a másolatot is korrekt áron kínálják

Fotó: Tuba Z. István

A magyar jelenlét az innenső, a vágányok és a Körös közti keskeny pásztán a markánsabb: székiek árulják a szőttest, írásos terítőt, lajbit, kalotaszegiek a hímzett blúzt, a gyöngyökkel díszített, súlyos ruhát. Közepében a széki sátor, mely a töltött káposzta ellenállhatatlan illatával (aki eddig nem szerette, itt majd fogja) és a szinte állandó muzsikaszóval csábít. Tovább, mellettük a gáborcigányok sokasága – a réz pálinkafőzőt kínáló kalapos-bajszos urak meg az üstöket és mindenféle edényeket áruló, tarka szoknyás asszonynép.
A Körös-híd, amely a vásár folyón túli, nagyobbik területére vezet át, a vásár lüktető ütőere. Reggeltől estig ömlik rajta a nép – magyarok, románok, cigányok, ázsiaiak, latin-amerikaiak, franciák, olaszok, angolok, feketék és egyéb karakterek sokasága –, és időnként komoly kihívást jelent az átkelés.
Túl a hídon, jobbra egy hektár cipő, balra egy hektár ruha. Ezt a piaci szegmenst is – ügyes kereskedelmi tranzakciókon keresztül – a gáborok uralják: megveszik például a selejtes edényeket a porcelángyárból Kolozsvárott, Gyula­fehérvárott (meg más hasonló, potom pénzért megszerezhető használati termékeket), azokkal mennek házalni, becserélik használt ruhaneműre, amit aztán itt, a
vásárban eladnak.

Kasztnitábor – 2-in-1. Az árut hozó kishaszongépjárművek kiváló hálóhellyé alakíthatók a vásár ideje alatt

Fotó: Tuba Z. István

A ruha- és cipőhegyek mögött pedig még ott vannak a régiségek, no meg a temérdek, éhes szájra felkészülten váró lacikonyha. A gasztronómia hamisítatlanul idevalósi – kürtőskalácstól a puliszkáig, mics, sült krumpli, forralt bor,
mézeskalács, ecetes, hegyes paprika.

Visszatekintés: a régiségek kora előtt

Ám a vásár jellege, szerepe állandóan változik. Így volt ez az elmúlt évszázadokban, de már rövid, néhány évtizedes távlatban is jól érzékelhető. Dr. Madaras Sándor marosvásárhelyi idegsebész főorvos már több mint három évtizede jár ide vissza: – 9-10-edikes lehettem, a Bolyai-líceumba jártam, és kapcsolatba kerültem olyan művészekkel, akiknek az érdeklődése az etnográfia felé is fordult. Szobrászok, festők voltak, akik próbáltak visszanyúlni az eredetekhez. Zekét vásároltak maguknak, szász bundában jártak, a magyar és szász népviselet egyes darabjait hordták. Az egyetemi évek alatt már nekem is lett fekete, csíkszentdomonkosi vitézkötéses zekém, mellényem, amit farmernadrággal hordtam. Nagyon praktikus ruhadarabok, azzal a zekével teleltem ki sok éven át, feleségem szintúgy egy nagyon szép görgényvölgyi posztókabáttal.

A teljes cikket A Földgömb 2014. októberi lapszámában olvashatja!