Eddig leginkább csak turisták által látogatott vidékeken jártunk. Most azonban két napos autózással megjártuk az egyik folyóvölgyet, be nyugat felé a Karib-tengertől. A cél a Hitoy-Cerere National Reserve, ahol bent a hegyek között van egy kis kutatóállomás. Az út meredek és sáros, végre a terepjáró is rendeltetésénél van. Terepet jár.
A meredek hegyi esőerdők leginkább a folyómedreken keresztül közelíthetők meg. Mi is így tettünk. Tornacipőben a legjobb nyomni, mert gyakran kell térdig vízben gázolni, és a kövek csúszósak. A fiuk nagyon elveztek a dolgot. Az egyik napon a folyóban gázolva jutottunk be a völgybe néhány kilométert, nagy fürdésekkel kombinálva.
Közben beállt a túracucc, viszünk magunkkal vízálló zsákot és ha jön a szokásos délutáni felhőszakadás, levetkőzünk, a száraz ruhákat eltesszük, majd amikor elállt visszavesszük. De mint írtam az eső meleg a levegő párás, nem fázik az ember. Aztán eső közben meg úgyis vizes, jókat lehet fürdeni. A víz jó és nincs benne semmi miazma. Ugye nem Afrikáról beszélünk, ahol a vizekbe inkább nem megy be az ember. Igaz ott evolválódott az emberiség, és ehhez a paraziták is.
Az állomáson egy svájci PhDista lánnyal találkoztunk, aki a denevérek viselkedését vizsgálta. Ő mar 3 részletben 10 hónapot lehúzott itt, és remek egészségnek örvendett, szóval tőle meg lehetett tudni, mire kell vigyázni. Nagyjából semmire. A kígyókra kell kicsit odafigyelni, de én mindössze egy 20 centis kis barnával találkoztam. A szabály az, hogy én megyek előre a machetével, és utánam a többiek.
A délutáni túra után visszaautóztunk a helyi falu kocsmájához, ahol sörözés után a helyiek mar kérdezték is, hogy itt alszunk-e. Ott is aludtunk. Rengeteg madár volt a kocsma korul. Másnap reggel vissza, és az előző nap felfedezett erdei ösvényeken túráztunk bent az erdőben. Láttunk kétféle nyílméregbékát is.
Büdösödünk
Costa Rica délkeleti, tengerpart melletti részén túráztunk idáig, de bejött egy ciklon, és nagyon sokat esett az eső. Terveztünk még egy-két dolgot, de inkább felmentünk északra, ahol kevesebb az eső - de nem sokkal. Az ország kicsi, bár az útjai nagyon rosszak, és ezért lassú a haladás.
Nagyjából mindennap 2 órát van száraz idő, amikor cuccokat lehet szárítani, azt igyekszünk kihasználni. A vizes ruháinkat vesszük vissza, ha terepre megyünk, aztán bedobjuk egy nagy műanyag bödönbe, amiben a vizes cuccokat tartjuk.
De a száraz cuccaink is nedvesek, és hiába próbáljuk mosni őket, a kocsiban rettenetes büdös van. Előszedtük a becsomagolt hátizsákjainkat, amit helyhiány miatt a kocsi tetejére egy kb. vízálló zsákba tettünk, mert tartottam tőle, penészes lesz. Hat az volt, vastagon és zölden.
A Puerto Viejo táborhelynél, az Arenal vulkán közelében, található a Sarqpiqui folyó. Itt volt 2 száraz óránk, úgyhogy a folyóban hátizsák-penésztelenítes, és a parton ruhaszárítás volt. Amikor átszaladt egy-egy esőfelhő, akkor mindent bedobáltunk a kocsiba, amikor elment akkor előszedtük, és kiteregettük.
Napi 2-3 órát bóklászunk elsődleges erdőkben. A gyerekek lelkesen irtják az ösvénynek valót a machetékkel.
Volt alakalmunk a 4wdt használni megint, időnként differenciál zárral, mert nagy meredek sáros utak voltak. Így tudtunk nem letarolt helyekre eljutni.
Tegnap este valami tehénszaros hegyi helyen próbáltunk természetet keresni, de már mindent leirtottak a teheneknek. Elég szuboptimál volt a táborhely. Úgyhogy ma még sarat is kellett mosnunk.
De hat innen is látszik, hogy a parasztnál nyomorúbb állat nincs is. Mi halász-vadász, nomád életmódot élünk, ami ugye állandó vándorlással, cuccolással jár, de jó és szép. Igaz nagyon fárasztó, tényleg nem sok pihenésünk van. Vagy megyünk, vagy cuccot tartunk karban. Ezzel szemben a földművelő ül a nyomorúságos kunyhójában, és naponta egyszer körbekergeti a tehenet, térdig tehénszarban. A kép idézet Jarred Diamondtól…. Latjuk hogy így van.
