Éppen ebédre terítek a negyedik emeleti lakás teraszán, amikor a talpam alatt hullámozni kezd a teraszpadló. Régi rutin, szétnézek, hol a villamos, ami megrezgeti a házat. Sehol. Majd jön a morajlás, minden kutya ugat, a szekrényekben csörög az Eßzeug, táncol a falon a Klimt-repro. Ez alighanem földrengés.
A gyerekeket a nyitott bejárati ajtó kerete alá terelem villámgyorsan, üvegfelületektől minél gyorsabban eltávolodni! Nem tart soká. A földrengésfigyelő applikációt bekapcsolom: 5, 6-os rengést mutat, mely Santiagótól 100 km-re pattant ki 36 km mély rengésfészekkel.
A chilei ismerősök épp előző nap okosítottak ki, mit kell csinálni rengéskor. Mivel az épület deformációjakor az ajtók beszorulhatnak, főbejárat kinyit. Ez az ajtókeret a lakások legerősebb pontja, távol az üvegpaneles teraszablaktól. Legelőször ugyanis a nagy felületű ablakok robbannak ki vagy be az épület alakváltozásakor. Lelkünkre kötötték, hogy ne induljnk el a lépcsőn lefelé, várjuk míg vége, csak aztán ki az utcára. Egyrészt, ha pánik van, a szűk, sötét lépcsőház tömeggel töltve enyhén szólva nem biztonságos, másrészt, az utcán rengés közben mindenhol potyog a magasból az üvegtörmelék. Éljen, holnap indulunk a hegyekbe!
A modern santiagói épületek elég jól bírják ezeket a közepes erősségű földmozgásokat. 2017-ben egy erősebbnek számító, 7,1-es, szintén partmenti rengés után sem történt a fővárosban tragikus baleset vagy nagy épületkár.
Ez a mi kis 5,6-os incidensünk a helyieknek egy szemöldök-felhúzáson túl nem okozott semmilyen fennakadást. Újoncként csak én mentem a bejárati ajtóhoz a lépcsőházban. Balázsék egyetemi konferenciaebédje közben a hullámzó ablakok és falak között a chileiek csak elegánsan felemelték a villát és a kést, majd mikor ismét kisimult a teríték, folytatták az étkezést: - Na, egy rendes rezgés! – nyugtázták.
