4500 méteren búcsú a családtól: bár Léna felmászott 5000 m magasra is, huzamosan ott lenni, vagy még jóval magasabbra kapaszkodni nem feltétlenül egészséges egy 10 évesnek… Főleg hogy a szél, a hideg, a por és a szárazság csak fokozódik fönt.
Vegyeskereskedés
A térképészek, Jani és Zsombor Budapestről, Laci Santiagóból csatlakozva adja a magashegyi társaságot. Az alapvető cél nyilvánvalóan az összes hegyi mérőegységünk leolvasása – mint 2012 óta mindig. Hiszen a hegyi örörkfagy környezetének viselkedését vizsgáljuk, a felmelegedés hatásait, a hegyi vízkészlet változásait. De ez idén is jókora körítést kap még, így megint csak eltér rakományunk az Ojos del Saladóra igyekvő hegymászócsopotokétól. Akiknek többsége chilei, argentin, ukrán és orosz. Meg pár francia és norvég.
A lapátok, ásók, adatgyűjtők, dokkolók, laptopok mellett van nálunk magashegyre optimalizált aggregátor, rengeteg akkumulátor, sőt drón is. Fényképezőgépekkel, forrasztópákával, hosszabbítókkal, és még ezer aprócikkel kiegészítve.
Homokban, fagyban
A fennsíki, szélfútta homok mély és süppedős, de a terepjárónk meglepően erős, így gond nélkül kapaszkodunk az 5200 m-es táborba. A sátrazáshoz homokot lapátolunk – aztán hamarosan a sátrakból is lehet, mert a turbulencia úgyis telehord mindent. A tiszai vízitúrákhoz hasonlóan itt is az élet része lesz a homokkal telített étel-ital-ruházat. A homokkal a legbensőségesebb viszonyt a drónkamerák ápolják. A fel- és leszállások légörvényei még csak-csak megkímélik az optikákat, aztán egy-két homokbafúródás és jöhet az új fényképezőgép… A szerviz majd csodálkozik, hogy mi ömlik ki a gépvázakból. De hát hideg van, fúj a szél, egészen mások a lehetőségek, mint mondjuk tengerszinten. Végül majd’ 6000 méterig zajlanak a repülések, a felszín igen részletes térképezése, 3D-s domborzatmodellek készítése a különleges terepekről: morénavidékekről, tómedencékről, homokhullámokról.
Széllel szemben
A hegy idén száraz, szinte hómentes, de a szél nem csillapodik. A szervezetnek minden alaklommal szokatlan kihívás ez a helyszín. Nagy magasság (alacsony oxigénkoncentráció) + szárazság + szél + hideg + monotónia. Porckorongproblémák, ödémásodási gondok nehezítik az akklimatizációt. Pedig bőven hagyunk időt rá, nem rohanunk, egyébként is van feladatunk. Gyűlnek a minták és a begyűjtött adatok, végül áttesszük székhelyünket 5800 méterre.
Messze nem ismeretlen a terep, hiszen az elmúlt években már jópár hetet eltöltöttem itt. Azonban úgyis mindig az időjárás diktál. A műholdas telefonunknak viszont antennagondjai támadnak, így nem jutunk friss időjárásjelentéshez. Pedig egyáltalán nem mindegy, hogy 80 vagy 30 km/h-s szélben kell a csúcsig mászni. A hideg állandó ugyan (ilyenkor nyár derekán, déltájt a csúcson jellemzően -12C), de a szél megtöbbszörözheti a fagy erejét…
Ismét a legmagasabbra
Már minden adat összegyűlt, csak a főkráter szegélyéről (6750 m-ről) és a főcsúcsról (6893 m) hiányzik a leolvasás. Ráadásul tavaly a nagyon vastag hó miatt elmaradt a csúcsműszer letöltése, ott 3 évnyi még ismeretlen adat rejtőzik!
Éjszaka tépi a sátrat a szél, 4-kor mégis kimászok és nekiindulok. Idén is egyedül megyek. Néhány argentin és francia van még a hegyen, de a sötétben-hidegben sorra fordulnak vissza. Csak 8-kor süt rám a Nap, addig keserves a kapaszkodás, de akkor már 6500 méteren vagyok. Még két óra a görgő törmeléken a főkráter elérése, hogy ott aztán hosszan keressem a felszín alatt mérő műszereket. Vagy egy órát ások, kapirgálok, adatot töltök, temetek. De minden kiválóan működik.
Még 150 m mászás - a fix kötelek elég jó állapotban vannak - és a csúcson folytatódik a műszerküzdés.
Zsákmány a zsákban
Ám ekkor váratlan dolog történik: teljesen eláll a szél! Már hatodszor vagyok fenn az Ojos del Salado csúcsán, de ilyet még egyszer sem tapasztaltam. Nyugodtan lapozgatom A4-es műszeres füzetemet, semmi sem akarja kitépni a kezemből! (máskor eszembe sem jutna ilyesmi, sőt gyakran fel sem lehet egyenesedni itt a súlyosan tépő szélben, és amúgy is a csuklómra kötöm a füzetet, mert távozott már a szelek szárnyán…). Az agyam is tiszta, idén nem is hallucinálok, ráadásul kiváló a rádiókapcsolat: Zsombor 5200, Jani 5900 méteren van, körkapcsolással társalgunk.
Zsákmány a zsákban, ereszkedés, és meglepő tempóban jutok vissza 1000 méterrel alacsonyabbra, a sátorhoz. Ahol másnap már csak egy hatalmas felszereléshalom háti leszállításáról kell gondoskodni 5200 méterre. Aztán a kihűlt terepjáró beindításáról, majd egy szép, egésznapos, 5000 m-es autós ereszkedésről.
