A Damavand északi lejtőin azonban egészen más nyelvek után nyomozunk − és ez a történet egyrészt sokkal idősebb, másrészt pedig jócskán fiatalabb is, mint a 200 éves látogatás.
Maga a vulkanizmus már majdnem 2 millió éves múltú: először egy hatalmas, a mai kúpnál is nagyobb tűzhányó épült fel, de ez 500−700 ezer évvel ezelőtt pusztulásnak indult és egy nagy kalderagyűrűvé alacsonyodott. 300−400 ezer évvel ezelőtt ennek déli részére nőtt rá a ma 5610 m-ig magasodó ifjabb Damavand, aminek legfiatalabb, lávafolyást is indító kitörése 7300 évvel ezelőtt zajlott – már az eljegesedési időszakok után.

Az egykori ős-Damavand széles kalderájának északi része megmaradt: ennek udvarába igyekszünk most. Pontosabban: az északra néző lejtőkre, ahol űrfelvételek alapján hatalmas nyelveket sejtünk. Ezek pedig a hegyen zajló környezetváltozás jó indikátorai lehetnek, de még mielőtt hosszabb távra terveznénk, előbb kézzelfogható közelről kell látnunk mindent: a logisztikai lehetőségektől a helyi kutatók elszántságán át a terepviszonyokig és a magashegyi formák, folyamatok aktivitásának jeleiig.

1980-as évjáratú Nissan Patroljaink úthenger-fürgeséggel és kitartással másznak az októberi, száraz, köves félsivatagban. Úgy tűnik, annak idején az iszlám forradalom zűrzavarában még lehetőség volt behozni e nagy terepjárókat, s gondos kezek azóta is életben tartják őket. Okkal, mert amúgy a választékot a frissen érkező kínai járműdömping jelentené...

3000 méter körül még működnek a pásztorszállások, a tél még odébb van, lehet legeltetni, a pásztorkutyák mérete is Nissan Patrolt idéz. Az óriás katlan végén, a mai Damavand lejtőjénél fokozódik a feszültség: a járművel járható terep véget ér, de az igéző nyelvek már karnyújtásnyira vannak. Az ilyen méretű, akár több száz méter hosszú nyelvalakzatok törmelékfolyások eredményei: a felaprózódott kőtörmelék a belső jégcement segítségével mozog, időjárás- és éghajlatérzékenyen, fagyhoz-jéghez kötődve, lassan áramolva és kúszva. Egész nap rajtuk, alattuk, felettük mászunk. Vannak köztük már benövényesedett, megállapodott és üdébbnek tűnő sziklanyelvek is. Nem olyan testesek, mint a gyakran jégmagot is rejtő, vastag szikla-gleccserek, de sokan vannak, változatosak, karakteresek – és nagyszerűek.

Már a terepjárás során is kirajzolódik, hogy épp az elmúlás korát látjuk, vagyis a melegedő és szárazodó klímával egyre magasabbra költözik az az övezet, ami éltetheti ezen nyelveket. De hogy ez miként zajlik, melyek ennek a pontos értékei, és mindez hogyan alakítja át e magashegyi környezetet – azt már mérni kell, mégpedig sokéves távlatban. Erre a szándék iráni és magyar oldalon is megvan.

A hegyi pásztorok pedig? Kihasználják, hogy hosszabb a legeltetésre alkalmas időszak, és egyre magasabbra lehet felhajtani az állatokat. Csak az éltető víz kiszámíthatatlansága aggasztó...

Fotó: Nagy Balázs