Ahol a kőzetlemezek súrlódásmentesnek éppen nem nevezhető frigyét a Cirkumpacifikus-Tűzgyűrű szentesíti, az Ausztrál–Indiai- és a Csendes-óceáni-kéreglemez találkozásánál jött létre Új-Zéland. Itt nemcsak a (néha pusztító erejű) földrengések gyakoriak, de a talaj is különösen forróvá válhat a talpunk alatt. Kiváltképp, ha az ország Északi-szigetén, a Taupo Vulkanikus Övezetben, a világ egyik legaktívabb vulkáni területén járunk. A Föld hője látványos képződményekkel és jelentős energiával ajándékozta meg a szigetországot.
A maorik – Új-Zéland őslakosai – természetszerűen a vulkanikus jelenségeket is beépítették meséikbe. Klasszikus ősi legendájuk szerint: egyik elődjük, Ngatoroirangi az északi tropikus csendes-óceáni őshazából errefelé tévedvén a Tongariro-hegy tetején rekedt, ahol a hidegtől megdermedt. Otthon marad nővérei, Kuiwai és Hauhangaroa, meghallván sírását, két tűztündért, Te Puput és Te Hoatát küldték testvérük megsegítésére. A tündérek nyomban útnak is indultak a föld alatt, hogy a tűzhányók és földrengések istene, Ruamoko erejét segítségül híva megmentsék a hegyen rekedt Ngatoroirangit.
Útjuk során időnként a felszínre kellett jönniük levegőért, és ahol felbukkantak, tüzet is hoztak magukkal. Itt keletkeztek a gejzírek, az iszapfortyogók, a forró tavak és a vulkánok – így a Tongariro is.
A megható történeten az sem ejt csorbát, hogy az ősi megfigyeléseket a lemeztektonika-elmélet az 1960-as évek óta már nem egészen így magyarázza...
Kráterek földjén
A 250 km hosszú Taupo Vulkanikus Övezet északon a Plenty-öbölben fekvő White-szigetnél kezdődik (a sziget tűzhányója a 2019-es, halálos áldozatokat is követelő tragikus kitöréséről vált ismertté), délen pedig a Tongariro, a Ngaruhoe és a Ruapehu vulkánok zárják a sort. Maga a Taupo Vulkanikus Övezet négy hatalmas egykori kalderát is rejt, az egyik közülük a maori nyelven Wai-O-Tapunak („szent vizek”) nevezett, 28 km2-es terület, a térség legnagyobb egybefüggő vulkanikus tájegysége.
Az itt kialakított tanösvényen egymást érik a földtani látványosságok, köztük 12 olyan kráterrel, melyeket a föld alatti vízrendszerből származó, sokszor majd’ százfokos folyadékban, vagy annak gőzeiben lévő savak omlasztottak be. A beomlott kráterek oldalfalait ásványok festik színesre: a sárga kén, a bíborlila mangán-oxid, a rózsaszín higany-szulfid, a fehér kaolin, a vöröses-barnás pedig vas-oxid jelenlétére utal. A környék őslakosai régen hasznosították is a színes rétegeket: a vöröses színhez például hal- és bálnaolajat keverve jutottak okkeres színű festékanyaghoz.
A legfiatalabb kráter alig több 50 évesnél: 1968-ban történt beomlása a szemtanúk szerint ismétlődő, mennydörgésszerű hanggal járt; a Te Rua Whaitiri (Mennydörgés-kráter) nevét is innen kapta, s mára négyszeresére nőtt, és folyamatosan tágul a forrásponthoz közeli víz savas gőzeitől.
Az egyik beomlott kráter a filmtörténetbe is bevonult: a forró iszappal teli Rua Pumahu mélyéről jövő vészjósló hangokat A Gyűrűk Ura felvételeihez használták fel.
Szomszédja, a Rua Qwhanga a kráterek sokkal békésebb arcát mutatja: falának üregeiben Európából betelepített seregélyek, Ázsiából érkezett pásztormejnók és őshonos ausztrál fecskék költenek. Tojásaik keltetésében a mélyből érkező hő is részt vesz. Az Ipu-iszapmedencék mélyén bugyborékoló ötvenfokos iszap finomítatlan kőolajat tartalmaz, melynek állagát apró grafitszemcsék és kőolaj keveréke biztosítja. Az 19–20. század fordulója táján az iszapot rendszeresen lefölözték, és petróleumlámpákban hasznosították.
Az eleven Föld új-zélandi csodáiért lapozza fel a nyomtatott magazint!
Amennyiben rendszeresen szeretné olvasni lapunkat, fizessen elő kedvezményes áron!
Előfizetek
