A Rozetta-köd az egyik legkedveltebb tél végi asztrofotós-célpont. A Tejút csillagtengerében, az Egyszarvúcsillagképben megbújó égi tüneményt – jellegzetes, a galaktikus molekulafelhők szabálytalanságára fittyet hányó körkörössége miatt – gyakran az univerzum rózsájának, vagy égre nyíló rózsaablaknak is nevezik az égboltot kedvelők Ahhoz, hogy távcsövön keresztül megpillanthassuk az 5000 fényévre lévő ködösséget, nagy gyakorlatra van szükség, ám fotografikus eszközökkel könnyen a nyomába eredhetünk – egy jól kidolgozott asztrofotó pedig csodálatos részleteket tárhat fel benne, amelyek mögött érdekes asztrofizikai folyamatok munkálkodnak.
Első pillantásra feltűnik a Rozetta-köd körkörös szerkezete, és az a sötét, belső terület, melyben a majd' 100 tagú csillaghalmaz legfényesebbjei eltérő színekben sziporkáznak a felvételen. A centrális halmaz körüli sötét területet látván jogosan gondolunk a vörösen derengő csillagközi hidrogén hiányára. De nemcsak a hidrogén, hanem a többi eredeti alkotóelem sincs jelen a területen, ami valójában egy üreg a molekulafelhőben! A Rozetta-köd e részét a centrális halmaz fiatal, nagy tömegű csillagai által keltett áramlások és csillagszelek söpörték tisztára.
Eddig tart a gyűrűs-csillagködök kialakulásának magyarázata, azonban a Rozetta esetében felmerültek olyan kérdések is, melyekre csak a szuperszámítógépes modellek tudtak választ adni.
A szakemberek kiszámolták a központi csillaghalmaz korát, ami nem mutatott egyezést az üreg méretével – ami törvényszerűen együtt keletkezett a csillaghalmazzal. Az üregnek ráadásul ma tízszer ekkorának kellene lennie, mint a jelenlegi mérete!
Ilyenkor felmerül a lehetőség, hogy vagy a valóságot leíró fizikai modellek hibásak, vagy a Rozetta-ködöt nem ismerjük eléggé. A kutatók ez utóbbit feltételezték: korábban a kétdimenziós csillagászati felvételekből pontatlanul rekonstruálták a Rozetta-köd kezdeti alakját.
Olyan modelleket készítettek ezután, melyekben különböző módon értelmezték a ködösség körkörös formáját – a csomókkal tarkított gömbtől a vastag szálas korongon át a lapos korongig.
A szimulációkat szuperszámítógépen futtatták le – néhány hét alatt. Csak hogy el tudjuk képzelni a számítás összetettségét: a feladat végrehajtása egy asztali számítógépen 57 évig(!) tartott volna...
Végül a lapos korongforma közelítette meg legjobban a valóságos képet, ráadásul a szimuláció során a kutatók a kezdetektől a jelenkorig tudták követni egy csillagfelhő kialakulását is.
A Rozetta-köd, a gyűrűs molekulafelhők legimpozánsabb tejúti képviselője feltárta keletkezésének titkát, a csillagászoknak pedig lehetőségük nyílt az új módszert immáron nemcsak a Rozetta-ködre, hanem bármelyik tejútrendszeri csillagbölcső felderítésére alkalmazniuk.
A felvételt Tóth Bence készítette az idei januári újhold alkalmával a Cserhát sötét ege alól 20 cm tükörátmérőjű távcsővel, speciális fekete-fehér csillagászati kamerával, 5 órányi expozíciós idővel
Amennyiben rendszeresen szeretné olvasni lapunkat, fizessen elő kedvezményes áron!
Előfizetek
