Fantáziánkat annál inkább megragadja a legtöbbször lenyűgöző, színpompás látvány, és próbálja tartalommal megtölteni azt, valahogy úgy, ahogy elődeink tették a csillagos ég bármely szabad szemmel megfigyelhető égitestje láttán. Elég csak azok neveire gondolnunk, s láthatjuk, hogy az emberi fantázia kifogyhatatlan, ha a csillagos égről van szó.

Honnan vannak hát a csillagos égbolt elnevezései?

A legismertebb égitestek a Nap és a Hold. Szinte nincsen olyan nép, amely ne illette volna névvel égboltunk legfontosabb párosát saját nyelvén. Ha két csillagász az anyanyelvén beszélget, e két égitestet is biztosan az anyanyelvén nevezi – hasonlóan a Földhöz. A bolygókkal viszont már más a helyzet. Az európai kultúrkörben a görög hagyományokon alapuló római, latin elnevezéseket használjuk, s bár további két bolygót a modern csillagászat fedezett fel, azokat a régi nevezéktanhoz hasonlatosan hivatalosan Uránusznak és Neptunusznak keresztelték.

A felfedezőjük javaslata alapján

a Naprendszer kisbolygó-nevezékébe több magyar kiválóság is került – például Teller Ede fizikus, Márai Sándor író, vagy Latinovits Zoltán színművész.

A Naprendszerben az üstökösök az egyetlen égitesttípus, amelyik a felfedezője nevét örökli. A legendás visszatérő kométa Edmond Halley angol csillagász és geofizikus után Halley-üstökös lett, és az automata távcső kutatóprogramja után az évtized legszebb csóvás égitestje pedig NEOWISE.

Ha kilépünk a Naprendszerből, némileg megváltozik a nevek helyzete. Ennek oka, hogy az égitestek – pontosabban a kozmikus fényforrások – száma rendkívül magas. A több százmilliárd nem egy nagy szám a kozmoszban, ennyi nevet kiosztani viszont képtelenség. Mégis vannak üdítő kivételek, amilyenek a fényesebb csillagok is. A 17. század előtt nem létezett távcső, emiatt a régmúltban csak néhány ezer csillagot figyelhetett meg az égen az emberiség és 336-nak egyedi nevet is adott. Ezek között előfordul sok ezer éves, sumer eredetű, vagy görög, római, esetleg arab, de akad néhány 20. századi elnevezés is.

A legújabb piaci trendet – azt, hogy csillagok névadási jogát adják el pénzért magánszemélyeknek – a névadásért felelős Nemzetközi Csillagászati Unió nem ismeri el, sőt egyenesen sarlatánságnak tartja.

Ha ilyen szolgáltatást vásároltunk, akkor valószínűleg feleslegesen dobtuk ki a pénzünket, hivatalos csillagnévre így nem tudtunk szert tenni. A nagy nemzetközi szervezet ugyanis nem vevő a csillagnevek elkótyavetyélésére, viszont nyitott az ősi korokból származó elnevezésekre.

Maguk a csillagképek, melyekből 88 fedi le a teljes égboltot, mind történelmi eredetűek, a legrégebbiek pedig ókoriak, és nagyszerű mitológiai történeteket idéznek meg. Bár a önmagában az alakzatoknak mára nem maradt tudományos jelentősége, a neveik tovább élnek a csillagaik névjegyzékében: mint például alfa Centauri, a Naphoz legközelebbi, vagy a VY Canis Majoris, az egyik legnagyobb ismert csillag.

A csillagokon túl azonban tényleg a katalógusi sorszám az egyeduralkodó. A Nemzetközi Csillagászati Unió pontos követelményrendszerrel szabályozza, hogy miként lehet katalógusban szereplő objektumoknak szám- és betűkódot adni. Minden, Naprendszeren túli csillaghalmaz, ködösség és galaxis, sőt akár távoli galaxis saját csillaghalmazai és ködösségei is katalógusszámok sokaságát viselik, azonban érthető okból nincs ember a Földön, aki boldogulna a több ezer, sőt millió sorszámmal.

Főként az újkori csillagászati felfedezők, majd a 20–21. századi amatőrcsillagászok kaptak rá az érdekesebb, jellegzetesebb objektumok elnevezgetésére. Így született meg az Androméda- és Orion-köd – befogadó csillagképeik alapján. De vannak olyan becenevek is, melyek a távcsőben látottakat idézik fel, mint amilyen a Tarantula-köd, ami kozmikus pókként jelenik meg a távcső látómezejében, vagy a Lófej-köd, az Észak-Amerika-köd, amelyek a megjelenésük után kapták a neveiket.

Az IC 5070 katalógusszámú, az Észak-Amerika-köd tőszomszédságában található objektum, a Pelikán-köd épp a torokzacskójában tart egy látványos, fiatal csillagokat tartalmazó csillagszülőfelhőt.

Annak ellenére, hogy a csillagászok igen jól értik az ott lezajló folyamatokat, a nevek legtöbbje formai asszociáció, ami segíti a könnyű megjegyezhetőséget és szakmai kommunikációt. Több csillagköd nevét például nem is hivatásos, hanem amatőrcsillagászok találták ki, annak látványképe alapján. Ilyen a déli félteke egén megpillantható

Hangyász-köd, melynek érdekessége, hogy a magyar asztrofotózás egyik kiválósága, Éder Iván nevezte így először, majd a név világszerte elterjedt.

Természetesen e ragadványnevek csak történeti távlatokban tudnak hivatalossá válni, évtizedek vagy évszázadok alatt, és valójában a legtöbbjük ma is informális. Ennek ellenére a NASA 2020. augusztus 11-én azt javasolta, hogy az NGC 2392 jelű csillagköd ragadványnevét változtassák meg annak etnikai tartalma miatt. Így

az Eszkimó-köd többé már nem Eszkimó-köd, ami jelzi, hogy a nem hivatalos csillagászati beceneveknek mégis mekkora jelentősége van.

A képen fent: A színpompás, megannyi fantáziabeindító részletet tartalmazó IC 5070, azaz Pelikán-köd fotóját Bagi László készítette 200/800-as karbon Newton asztrográfjával, csillagászati célú, nagy érzékenységű CCDkamerával Öcsödről, az Alföldről, 2020 júniusában