Földből kimeredő vascsonkok, végükön a lángvágó nyomaival, pár szétdőlt indóház, néhány photographia, melyek szereplői rég elpihentek – ennyi maradt csupán a tengernyi szenvedés és véráldozat után, ami az I. világháborús kötélpályákhoz ragad. A világégést követően enyészetnek indult szállítószerkezetek egy részét ugyan használták békés célokra is, ha másra ma nem is jók, emléket állítanak a magyar ipar letűnt nagyságának
A szétlapított teherautó szélvédője ragasztott üvegből készült. A mozaikosra tört üvegen át pompás kilátás nyílt a leshelyemről, miközben engem nem láthattak. Feltételeztem, hogy a Magyar Néphadsereg közkatonáinak lelkesedése egy szürkületi járőrözés során inkább a manőver befejezése, semmint megismétlése iránti. Türelmetlenül vártam, mikor bukkannak fel, hiszen a körülöttem elterülő kincsesbányától gazdag zsákmányt reméltem. A veszprémi katonai bontó 1987-ben számomra az ötvözetek, gépalkatrészek, villamos szerelvények olyan választékát kínálta, aminél jobbra egy ótvarász nem is számíthatott!
Ma is beleizzadok, ha rágondolok, milyen merészség volt összeszedni a gyutacs nélküli harckocsi-aknákat, majd addig kísérletezni az iniciálással, míg egész csinos alagutakat nem tudtam robbantani a csobánci várhegyen épülő múzeum bazalt-kazamatáinak.
Ezzel szemben jóleső melegség tölt el, ha magam elé idézem a guberált polarizált reléket, amiken a Siemens kiköszörült cégjele helyett csak egy cirill betűs felirat árulkodott a technológia-tolvaj kilétéről.
Azt nem tudtam, hogy pár év múlva magától összecsuklik az egész beteg rendszer, azonban azt éreztem, hogy valami alapvető baj van a munkáshatalom öklével, hiszen már vagy egy órája nem bukkant fel semmiféle eszkadron. Így a sötétség beálltával elkezdtem átnézni a legfrissebb kupacokat. Figyelmemet egy pompás, teljesen használatlan segédüzemi gázturbina vonta magára. Amint azonban diszkrét csörömpöléssel cibáltam kifelé, összeakadt egy KRAZ teherautó-csörlővel. Ekkor értettem meg aranyműves ismerősöm mondásának bölcsességét: „Anyagprivatizáláskor nem csupán a szükséglet, de a rendelkezésre álló űrméret is meghatározó”. A dilemma előtt állva végül a csörlőt választottam. A műhelyben pár nap alatt elkészült az áttétele, új drótkötele lehetővé tette, hogy egy csinos kis kötélpályát rögtönözzek a bazaltorgonák oldalába épülő múzeum anyagmozgatási feladataihoz.
Albánia, Kotor, Törökország... meddig ért a magyar ipar kötélrendszere? Olvasson tovább a nyomtatott magazinban!
Amennyiben rendszeresen szeretné olvasni lapunkat, fizessen elő kedvezményes áron!
Előfizetek