A négyórás tengeri út, amely a Kyushu-sziget déli részén mélyen benyúló Kagosimai-öbölből indult, hamarosan véget ér. A horizonton felbukkanó, távolról laposnak tűnő, apró földdarab egyre inkább alakot ölt. A tenger sötétkék vize felett smaragdszínű erdőkkel borított hegyvidék tölti be a láthatárt, meredek falú völgyeire mély árnyékokat fest a késő délutáni Nap.

„Úszó Alpoknak” is szokás nevezni a szigetet – első ránézésre nem alaptalanul.

Egy aprócska város, Miyanoura fényei fogadják a kikötőbe lomhán beúszó kompot, amely mintha egyenesen a hegyek falának tartana. Kevesen szállnak partra – a jellemzően belföldi, bakancsos turisták többsége inkább a légi közlekedést választja. (Már aki elvetődik ide – Jakusima szigetére –, amely manapság is jobbára a világ végének látszik...)

Majmok a szigeten – A kíváncsi makákók a sziget erdeiben mindenütt előfordulnak

Fotó: Gálhidy László

A mérsékelt övezet határán

Jakusima Japán egyik legtermészetesebb állapotú nemzeti parkját rejti, amelynek belső része a mai napig feltáratlan vadon. (A felületes szemlélőnek szinte az egész sziget vadonnak tűnhet…)

A sziget nagyjából kör alakú, területe 504 km2 – azaz némileg kisebb, mint a Börzsöny. Vulkáni eredetű szomszédjaitól eltérően főként gránitból épül fel. Legmagasabb pontja a Miyanoura Dake (1936 m), melyen kívül még csaknem negyven csúcs nyúlik 1000 m fölé. Japán trópusi területei felé haladva itt lehet télen utoljára hóval találkozni, így a hidegtűrő, mérsékelt övi fajok egy részének elterjedése is ezeken az ormokon ér véget. A mély völgyekkel tagolt hegyvidék nehezen járható, ezért a közlekedés leginkább a parton körbefutó aszfaltútra korlátozódik. A földdarab belseje lakatlan: magaslatait a régi időkben kizárólag az istenekkel való találkozás céljából keresték fel a falvak lakói…

A sziget a 30. szélességi körön, Japán nedves szubtrópusi térségében fekszik. A „nedves” jelzőt ezen a helyen szó szerint kell érteni: a partvidéken 4000 mm körüli éves csapadék hullik, ám a hegyoldalakon már elérheti a 10 000 mm-t is! Jakusima ezzel a világ leginkább esőáztatta helyei közé tartozik – a Hawaii-szigetek, a Kamerun-hegy vagy a Himalája délkeleti előterének néhány sártól csöpögő völgyével osztozva a dicsőségben… Robajló vízesések éppúgy fémjelzik e viszonyokat, mint a földcsuszamlások.

Vízbőség – Jakusima számos vízesésének egyike, a híres Ohko-no-taki 88 méter magasból zúdul alá

Fotó: Gálhidy László

Az élővilág sajátos elegye a mérsékelt égövinek és a szubtrópusinak. Életföldrajzi szempontból is határhelyzetű a sziget, mivel a déli előterében találkozik egymással a palearktikus és az indo-maláj birodalom – jellegzetes és különleges fajaik keveredésével.

A tengerparton – egyik legészakibb előfordulásként – megjelennek a mangrovefajok és a fojtófügék – mindkét életforma főként a trópusokra jellemző, míg a hegytetőket a törpe bambuszfajok és rododendronok alkotta alhavasi törpecserjés borítja. A hegyek növényzetének nagy tömegét a fa- és cserjefajok pazar változatosságát felvonultató babérerdők, valamint a japánciprusok misztikus erdei teszik ki – számos, csak itt előforduló bennszülött fajjal.

Hasznosításváltás – itt már nem érkezik szerelvény: erdészeti vasút maradványai – turistaúttá alakítva

Fotó: Gálhidy László

A sziget két nagy testű, ikonikus gerinces állata, a szikaszarvas és a japán makákó helyi alfajai is az élővilág kettősségét – észak és dél találkozását – szimbolizálják. Kifejezetten érdekes a szarvasokat és a majmokat néha közös csoportokban látni, amint békésen hűsölnek az árnyékban, az ember jelenlétével alig törődve.

A turisták másik nagy kedvence az álcserepes teknős, amelynek világszinten is kiemelkedő jelentőségű tojásrakó helye a sziget. Éjszaka, teljes csendben vezetett túrák keretében lehet megfigyelni, amint a vízből kimászó, több száz kilós nőstény lerakja tojásait a tengerparti homokba.