A farkasoknak nagy méretű prédaállatokra (pl. szarvas, őz, vaddisznó) és kiterjedt (80–150 km2) élőhelyekre van szükségük, amely konfliktusforrást jelent a háziállataikért aggódó gazdálkodókkal, ráadásul versenyhelyzetet teremt a vadgazdálkodás résztvevőivel.

Fotó: Wild Wonders of Europe, Sergey Gorshkov, WWF
Vadászik a falka – A csülkösvadfajok elsődleges fontosságú prédák nagyragadozóink számára. Hazánkban táplálékszükségletük jelentős részét a vaddisznó, muflon, szarvas és őz fedezi. Magyarországon a Bükkben, az Aggteleki-karszton és a Tokaji-hegységben figyeltek meg szaporodó farkasállományt

A például Észak-Amerikában húzódó, óriási, védett területekhez képest az ember uralta európai táj feldarabolódott tájegységekből áll, ahol a nagyragadozók együtt élnek az emberrel. És mint minden együttélésnek, ennek is vannak árnyoldalai, de persze igen erős pozitívumai is. Ám a farkasok esetében az értékek valahogy rejtve maradnak a nagyközönség számára… Nyilvánvaló, hogy a farkasok jelenléte költségekkel jár: itt leginkább a haszonállatok elragadására kell gondolnunk, s ez könnyen értelmezhető, hiszen pénzben kifejezhető kárként jelenik meg. Ezzel szemben az érték-oldalt sokkal nehezebb kézzelfoghatóan meghatározni.

Ahhoz, hogy a farkasokhoz való viszonyunk megváltozzon, a róluk alkotott, sokszor ellenőrizhetetlen véleményeket és teóriákat felül kell írnia a tények széles körű ismeretének.

Az évszázados, népmesei negatív képet el kellene felejteni! – annak ellenére, hogy ma is mégoly csábító például a média számára…

 Fotó: Staffan Widstrand, WWF
Haszonállat-lesen – A farkasok és egyéb nagyragadozók haszonállatokat is elejthetnek. A megfelelő védekezési módszerek (pl. villanypásztorok, zárt éjszakázóhelyek, nagy testű őrkutyák) jó hatékonysággal tudják mérsékelni a ragadozók károkozását

A „létezés” mint érték

E karizmatikus faj puszta jelenléte természetvédelmi értékként kezelhető. Rengeteg ember tiszteli a farkasokat, jelenlétük sokaknak nemzeti büszkeségre ad okot. A nagyragadozókat termékek márkajelzéseként is használják, de a jól kezelt élőhelyek jelzői is lehetnek – különösen napjainkban, amikor a Föld biológiai sokféleségének csökkenése komoly és megosztó téma, a farkas jelenléte meghatározó természeti és történelmi örökséget képvisel.

Fotó: Ola Jennersen, WWF-Sweden
Kóborló ragadozók – A nagyragadozókat az élőhelyvesztés és életterük feldarabolódása sok helyütt veszélyezteti. A hazai nagyragadozó-állományok szoros összeköttetésben állnak a szlovákiaival. Az Északi-középhegységben elő medvék, hiúzok és farkasok folyamatos jelenléte azon is múlik, hogy kapcsolatuk hosszú távon is megmarad-e

A turizmus fellendítése

A farkasok – hasonlóan a többi emblematikus nagyragadozóhoz – mérhető turisztikai értéket jelentenek.

A Yellowstone Nemzeti Park farkasnéző túrái például évente nagyságrendileg 10 milliárd forintnyi bevételt termelnek!

Bár egy európai farkasokra specializálódott, hasonló forgatókönyv szerint zajló túra a kontinens beépítettsége miatt nehézkes lehet, de mindenképpen érdemes itteni változatokon gondolkodni, hiszen közvetlen bevételi forrást is jelenthet a helyi lakosság számára. Ezzel pedig maga a faj is fokozott értékké válik a szemükben.

Fotó: Wild Wonders of Europe, Sergey Gorshkov, WWF
Téli nyomolvasás – A farkasok és más nagyragadozók jelenlétének kimutatására kiemelkedően fontos a téli időszak. Ilyenkor a lábnyomok sokáig láthatók maradnak és a hóban könnyen azonosíthatók. A DNS-minta alapjául szolgáló ürüléket, vizeletet vagy vérmintákat pedig a hideg jól konzerválja

A biodiverzitás növelése

A ragadozók zsákmányszerzésükkel közvetlen hatással vannak a prédák csoportjaira, ezáltal pedig az alattuk elhelyezkedő táplálkozási szintekre. A szarvasfélék állománysűrűségének csökkentésével hozzájárulhatnak a növényzet megújulásához és a táplálkozási lánc hátterében zajló folyamatokhoz.

A szarvasfélék viselkedése

Természetes ellenség hiányában a szarvasok élettere mára olyan területekre is áthelyeződik, ahol korábban kockázatos volt a táplálkozás. A be nem látható, menekülésre alkalmatlan vagy zajos területen (pl. patakparton), ahol a ragadozó közeledtét csak későn veszik észre, a szarvasok kevesebb időt töltenek és kevesebbet táplálkoznak, a növényzet pedig könnyebben megújulhat. Így a szarvasok „térképén” lesznek kockázatosabb „félelmi” zónák és kevésbé veszélyes területek.

Bár a ragadozó szerepét a vadászó ember részben betöltheti, ám ragadozók hiányában a szarvaspopulációk nagysága egész Európában folyamatosan növekszik.

És míg a vadászok hajlamosak az értékesebb egyedek (pl. trófeás példányok) elejtésére, addig a farkasok választása általában a sérülékeny (gyenge, beteg, fiatal) egyedekre esik, ami egészségesebb korszerkezetű szarvasállományt tart fenn.

Fotó: Ola Jennersen, WWF-Sweden
Párban szép az élet – A farkas monogám faj, a falkában élő domináns pár szaporodik, a fiatalok felnevelésében pedig a csapat többi tagja is segítséget nyújt. A kotorékot elhagyva a kölykök az ún. „randevúhelyeken” kezdenek szocializálódni a többi farkassal, majd 4-5 hónapos korban már a közös vadászatba is bekapcsolódhatnak

Növénytársulások megújulása

A farkasok nyomása miatt csökken a szarvasfélék egyedszáma, ez pedig lehetővé teheti a fiatal növényzet természetes burjánzását a korábban szétlegelt helyszíneken. A természetesebb növényzet újjáéledése új élőhelyeket teremt, így egyrészt természetes rovar-, madár- és emlősközösségek, hosszú távon pedig keményfás társulások jelennek meg – ezekből pedig még az ember is gazdagodhat.

Idegenhonos fajok visszaszorítása

Azt ugyan még nem tudjuk, hogy mennyire képesek a farkasok befolyásolni az özönfajok európai terjedését, ám távoli példákat már ismerünk. Ausztráliában például a csúcsragadozó szerepét betöltő dingók hatékonyan korlátozzák a betelepített vörös rókák elterjedését, így hozzájárulnak az őshonos, kis méretű emlősök állománynövekedéséhez.

Fotó: Ola Jennersen, WWF-Sweden
Együttműködés a jövőért – A határokon átnyúló állományok fenntartása csak közös erőfeszítéssel érhető el. A WWF Magyarország 2017 végén indult Euro Large Carnivores LIFE projektjének elsődleges célja, hogy elősegítse a különböző érdekcsoportok – állattartók, vadászok, természetvédelmi szakemberek, természetjárók és döntéshozók – közti kommunikációt és közös munkát

A „takarítók” megjelenése

A dögevők „támogatása” révén a nagyragadozók komoly hatással vannak az anyagkörforgásra is.

A farkasok nem mindig fogyasztják el maradéktalanul az áldozatukat, és néha magára hagyják a tetemet, hogy ezzel is csökkentsék a megvédésével járó energiabefektetést és kockázatot.

A maradékot különböző állatcsoportok (pl. dögbogarak, sasok, rókák, sakálok), illetve olyan lebontószervezetek dolgozzák fel, mint a baktériumok vagy a gombák. Ezek szervetlen anyaggá alakítják át a táplálékukat, amely ebben a formában már a talajt gazdagítja, így pedig bezárja a természetes táplálékkörforgást. E folyamatok mind hozzájárulnak a jól működő ökoszisztémák fenntartásához.

Fotó: Wild Wonders of Europe, Sergey Gorshkov, WWF
Van remény... – A farkasok és más nagyragadozók európai állományai az utóbbi években növekedésnek indultak. Az együttélésnek szakmai konszenzusokon kell alapulni. A populációk fenntartása legalább annyira társadalmi és gazdasági kérdés, mint amennyire természetvédelmi érdek: „Csak a hegyek léteznek már oly régóta, hogy elfogulatlanul hallgassák a farkas üvöltését” (Aldo Leopold)

Fertőzések kordában tartása

A farkasok gyakran vadásznak beteg állatokra, amellyel egyrészt mérséklik a fertőzések lehetőségét a prédacsoportokban, ám közvetve a háziasított fajok betegségeinek terjedését is csökkentik. Így tehát

az állattartás is nyerhet a farkas jelenlétével, hiszen a vad patások fogyásával csökkenhet a fertőző betegségek átadásának lehetősége is.

2016-ban kanadai kutatók egy erős farkaspopuláció fenntartása mellett érveltek, hiszen így prédáik kevésbé tudják megfertőzni szarvasmarha-tuberkulózissal a háziállatokat. A 90-es években szlovák kutatók megfigyelték, hogy a jelentősebb farkaslétszámmal bíró területeken alacsonyabb a sertéspestissel fertőzött vaddisznók száma, mint a ragadozómentes élőhelyeken. A beteg állatok elejtése tehát fenntarthatóbb mezőgazdasághoz és végső soron egészségesebb emberi közösségekhez is vezethet.

Utószó

A ragadozók kezelése tudományos és társadalmi-politikai jellegű kihívás is. Újbóli, hazai megjelenésük nem mentes az ellenérzésektől, ám a megoldás kézenfekvőnek tűnik. Minimalizálni kell a közvetlen ember–ragadozó-konfliktust és maximalizálni az együttélés elfogadottságát – elsősorban a közvetlenül érintett gazdálkodók körében. A korábban kihalás szélére jutott farkasok európai visszatérése természeti örökségünk, amely közös fellépést és közmegegyezést követel a fenntartható létezés érdekében.