BAKUI DUBAJKODÁS
Kaukázusi olajpromenád
Vagy százzal száguldunk a Kaukázus legnagyobb városa, Baku egyik egysávos, ám roppant széles főútján. Ladák és padlizsánlila londoni taxik tömege mellett suhanunk el, luxusterepjárókkal kelünk versenyre. Üvölt a közel-keletire hangszerelt popzene, de nem tart sokáig a repesztés.
A belvárosi részt elhagyva, az épülő Trump Tower mögötti kanyarban tányérsapkás rendőrök mérik a sebességet. Elhaladva mellettük aztán ismét kövér gáz és maximális hangerő. És nemsokára már álomra is hajthatom a fejem az autószalonnal, szerelőműhelyekkel és egy nyílt vágóhíddal szomszédos hotel párnáján Kaszparov szülővárosában sokszor tesszük fel magunknak a kérdést: vajon hová is csöppentünk? Egy prémium, dél-európai tengerparti üdülővárosba, vagy épp a Közel-Kelet egyik régi gyöngyszemébe? Esetleg a belvárosi üvegpalotákon és a tömött kávézók jól öltözött nagypolgári közönségén túl meglátjuk a helyieket is?
A legelső olajváros
Baku hallatán néhány hónapja csak az Eurovíziós Dalfesztivál és a Compact Disco juthatott eszünk - be, most pedig a „baltás gyilkos” geopolitikai és etnikai földrajzi vaksággal kezelt ügye. Ennél azonban jóval többről van szó: Baku a világ legelső olajvárosa – mindennek következtében már történelmi távlatokban is szennyezett környezetű, ma is gyorsan növekvő, kétmilliós metropolisz a kaukázusi térség keleti felén.
Története kezdetektől fogva összefonódik a Kaukázus vidékén sokfelé villódzó meótiszi lidércfényekkel, amit Baku új, épülő nevezetessége, a Flame Towers – azaz a Láng Tornyok – is szimbolizálnak. A motívum a város címeréből való, hisz Baku a lángokból, a lidércfény villódzásából nőtt ki, amit nem más okoz, mint a föld alól feltörő, lángra kapó szénhidrogének, amelyek a város környékén hatalmas iszapvulkánokat is építenek. Komoly vonzerő volt mindez a tüzet őselemként kiemelten tisztelő ősi, zoroaszter közösségek számára is. Bakui tűztemplomuk lángját egykor szintén a helyi szénhidrogénforrások táplálták.
Maga az olaj azonban mindent meghatározott: a világ egyik első, alig félperces mozgófilmje például épp egy olajfeltörést örökít meg Baku mellett 1898-ban! A forrásokból feltörő olajat már az ókorban hasznosították, a 17. századra pedig ásott gödrökből termelték ki a nyersanyagot. Ez volt a világ legrégebbi olajbányászvidéke, ám az ipari méretű termelés meghonosodására egészen az 1870-es évekig várni kellett. Hamarosan megjelentek a külföldi befektetők: a Rothschildok, vagy a Nobel család, akik kifejezetten olajszállítási célú tankerhajókat is fejlesztettek. 1883-ban már vasút kötötte össze Bakut a fekete-tengeri Potival, ahol az olajat hajókra fejtették át. 1877-ben Bakuban épült meg a világ első kőolajvezetéke, és 1906-ban már a Föld akkori leghosszabb kőolajvezetékén folyt a szállítás Bakutól egészen a Fekete-tenger partján fekvő Batumiig. A bakui olajtermelés a 19. század végére már meghaladta az USA-ét is! Az 1930-as években – a szárazföldi telepek kimerülésének első jeleire – Bakuban vetődött föl a világon először a tengeri kőolajbányászat lehetősége. Az 1940-es évek végén elsőként az ún. Olajszikláknál kezdték meg a tengeri bányászatot, majd hamarosan az egész bakui partvidéket behálózták a jellegzetes fúrótornyok és az azokat összekötő cölöphidak, amelyek szinte önálló várossá nőttek össze. Baku gyors fejlődésére utal, hogy ez volt a Szovjetunió negyedik városa, amely metróhálózatot kapott 1967-ben.
Olajozott hatalomgyakorlás
A városban sétálva Vietnam jut eszembe. Ott érezhető hasonló: a Nagy Testvér mindent lát – pedig elvileg szabadság uralkodik, ezt mégsem érezni a levegőben. Bár a távol-keleti országban még mindig a kommunista politika uralkodik az emberek és a szabadságjogok felett, Azerbajdzsánban az a rendszer mára elméletileg a múlté. Elnézegetve az egymás mellett sorakozó, világvezető luxusmárkák gyerekekre szakosodott szalonjainak kirakatát s a belépő ifjaknak ajtót nyitó eladó köszöntését, tényleg elég messzinek tűnik minden gondolat, hogy itt ne mennének jól a dolgok. Az utca forgatagának népe elégedetten és céltudatosan szedi jól öltözött lépteit a patinásan felújított belváros kövein, méregdrága terepjárók és a repterekről ismert, mozgópadlóval ellátott márvány aluljárók kísérik útjukat.
Polgári és modern városi életet kapnak az államtól, vagyis inkább az ország első emberétől, İlham Aliyevtől, aki az apjától örökölte meg az autokrata hatalmat. (És tartja is erősen mind a két kezével.) Kritikusai legtöbbször a sajtószabadság megsértését és az ellenzék erőteljes elnyomását vetik a szemére. Kiaknázva azonban az ország nyersanyagtartalékait, sikeresen hiteti el az azeri nép azon szerencsés kétmillió tagjával, aki a fővárosban él, és a saját bőrén tapasztalja a pozitív változásokat, hogy itt minden rendben, sőt fényes jövő áll előttük. Ehhez csak egy erős vezetőre van szükségük. És Azerbajdzsán valóban a térség legdinamikusabban fejlődő országa, melynek felcsiszolt ékköve Baku.
Amennyiben rendszeresen szeretné olvasni lapunkat, fizessen elő kedvezményes áron!
Előfizetek
