A városok nem csak a földrajzi tér kitüntetett pontjai, hanem az EU-s fejlesztéspolitikáé is. Meg az emberiség jövőjéé is. A globálisan is egyre fokozódó urbanizáció önmagában is elegendő ok ennek megértéséhez, hiszen a városokban keletkezik a GDP nagy része, de az üvegházhatású gázok kibocsátása, valamint – bár ez Kelet-Közép-Európára nem teljesen igaz – a szegénység is itt összpontosul. Különösen Európában, az egyik leginkább urbanizált kontinensen. A városi önkormányzatok a kormányzatnak a lakossághoz legközelebb eső részei, jogos tehát az EU felvetése: az infrastrukturális fejlesztéseken és a közszolgáltatásokon túl egyre inkább a városok feladata a közösségek aktivizálása, a lakosság szemléletmódjának megváltoztatása is.
Aarhus, Dánia második legnagyobb városának főterén, a katedrális előtt egy furcsa, félbevágott „óriáshordó” fekszik. Külseje gyékényszárral borítva, belseje – az egyszerűségéről ismert skandináv dizájn egyik központjában járunk! – egyszerű, de nagyszerű. Padok, székek, egy rögtönzött mini konyha, kiadványok, poszterek, na és persze egy kedves önkormányzati alkalmazott, aki készséggel és profin eligazít abban a roppant kényes kérdésben, hogy a háztartásunkat – ami globális mértékben az egyik legnagyobb szennyező - mi módon is zöldíthetjük. Sőt, útmutatása kiterjed arra is, hogy ökológiai lábnyomunkat pusztán a technológiai váltással nem igazán csökkenthetjük hatékonyan,
az ökológiai értelemben valóban fenntartható fejlődéshez fogyasztásunkat is mérsékelni kell(ene)!
A lakosságot hatékonyan megszólítani hivatott önkormányzati zöld irodák egyre inkább terjednek Európában, hazánkban is most jöttek létre az első ilyen kezdeményezések (pl. Zuglói Energiahatékonysági Tanácsadó Iroda, Hegyvidéki Zöld Iroda), igaz, egyelőre vegyes profillal, a fenti holisztikus szemléletmódot még nem teljesen magukévá téve.
Hogy Aarhusban is van ilyen, az persze korántsem annyira meglepő, hiszen a városban járva úton-útfélen belebotlunk a 2017-es Európa Kulturális Főváros projekt szlogenjébe: Let’s Rethink! - azaz gondold újra!. Aarhus pedig, akinek egy kis társadalmi innovációért nem kell a szomszédba mennie, jó skandináv módra magát az állampolgárságot és a demokráciát, ezek gyökeres újragondolását tette 2017-es EKF programjának fókuszába, olyannyira, hogy ebből a hagyományos kulturális szcéna képviselőivel állítólag komoly érdekkonfliktusok születtek.
Ha egyébként jól figyelünk (és megfelelően sokat tartózkodunk) a városban, egy bájos, felújított lakókocsit is észrevehetünk az önkormányzat logójával: abban a közlekedési szokások megváltoztatására próbálják rábírni Aarhus innovációra nyitott lakosságát (az elektromos motorral ellátott családi kerékpárra a dimbes-dombos Aarhusban például valóban úgy tekintenek, mint az autó teljes értékű kiváltójára).
Tekintettel arra, hogy a városok, különösen a nagyvárosok fokozottan kitettek a klímaváltozás (inkább: klímaváltoztatás) hatásainak, városok százai készítenek manapság stratégiákat arra vonatkozóan, hogy hogyan lehet a város egészét rugalmassá tenni a várható negatív hatásokkal szemben (ún. resilience strategy). Rob Adams, Melbourne sokak által ismert és tisztelt urbanistája szerint – aki a 2017-es EKF program keretében adott elő Aarhusban egy városfejlesztési konferencián -
ma már egy magára valamit is adó város nagyjából szentként tiszteli a fákat, hiszen a városi zöldfelületek közismerten hatékonyak a városi hőszigetek enyhítésében.
Így aztán vannak városok, ahol örökbe lehet fogadni a fákat, Melbourneben egy honlap segítségével lehet levelezni velük, van, ahol applikáció készül a fák sorsának nyomon követésére (Hamburg) és van, ahol közösségi finanszírozás keretében ösztönzik a lakosságot is a faültetésre (Bologna). A portugáliai Guimarães egy applikáció keretében ad lehetőséget lakóinak, hogy játékos módon térképezzék fel a város biológiai sokszínűségét, azaz dokumentálják, milyen növényeket és állatokat láttak. Hasonló céllal terjed sok helyen a városi méhészkedés is, hiszen a családi házas övezetekkel és nagyobb közparkokkal rendelkező városok ideális terepet jelentenek az emberiség „jóvoltából” egyre sanyarúbb sorsú méheknek.
A játékosítás és egyéb ösztönzők valóban fontosak a szemléletváltás elérésében, a befektettet pénz és energia előbb-utóbb visszajön, hiszen csökken a közszolgáltatások iránti igény. Mert abban a korban, amikor alapvető értékeink újragondolására van szükség az ökológiai válság elkerülése érdekében, a zöldítés nem állhat meg a zöld területeken.
A hatékony zöld iroda egy kis trükkel a fogyasztási szokások megváltoztatására is ráveszi lakosait. Mint ahogy teszi azt Santiago de Compostela városa, amely megunta a szelektív hulladékgyűjtés alacsony szintjét és ezért egy látványos program keretében fiktív pontokkal jutalmazza az újrahasznosítást. A pontok gyűjtésével pedig alacsony ökológiai lábnyomú, helyi szolgáltatások érthetők el.
Jó lenne, ha ezek a kezdeményezések gyorsan elérnék a kritikus tömeget, vagy, ahogy Jaime Lerner, a brazil Curitiba polgármestere kifejezte egykor: városi akupunktúra pontokként működnének, azaz olyan szimbolikus eseményekké válnának, amelyek aztán egy nagyon pozitív változást indítanak be.
Én drukkolok, hiszen ahogy Jan Gehl, az élhető város világhírű dán mestere mondta:
„a város az emberi civilizáció legösszetettebb alkotása, fenntartható és sikeres fejlesztésének hasonló komplexitást kell felmutatnia!”
