A hétvégén, május 4-5 között ismét megrendezésre kerül Budapest egyik legmenőbb kulturális-városi fesztiválja, a Budapest100, ami tavaly óta nem mellesleg az EU által is elismert városi jó gyakorlat. Idén a Bauhaus nyomában lehet belesni szebbnél szebb, de mindenképpen érdekes házak mögé. Évek óta részt veszek a Budapest100-on, most önkéntesként megnéztem, hogyan áll össze ez a nagyon egyedi és nagyon városi élmény. Mitől és mire jó ez az egész? Mi van a Budapest100 sikere mögött?
Karácsony környékén jött az első értesítés a programot immáron 2011 óta szervező Kortárs Építészeti Központtól (KÉK), amelyben önkénteseket kerestek. Merthogy a Budapest100 egyediségét – szögezzük le rögtön – három pillér adja: maguk a lakók (1) nyitják meg a nem feltétlenül műemlék házuk (2) kapuját, mindezt hathatós önkéntes támogatással (3). Az Európában szintén hódító városi sétákkal szemben itt a lakók (is) szerveznek programokat, miközben a szomszédok a látogatók szeme láttára beszélgetni kezdenek egymással és így formálódnak közösségek. A Budapest100 esszenciája az az érzés, hogy
„nini, az én házam is érdekes, van története és van nekem is”.
Talán elsőre furcsán hangzik, de a Budapest100 elsősorban nem a házakról szól, hanem a bennük lakókról, célja nem csak az építészetileg érdekes épületek ünnepe, hanem a városi elszigetelődés és elmagányosodás feloldása közös örökségünk ünneplésével. Erre pedig a lakókörnyezet felfedezése kiválóan alkalmas, mert ahhoz mindenki viszonyul valahogy. Csak kell jó sok önkéntes, aki segít a házak történetét felkutatni és mozgósítani a lakókat.
Néha jó felnézni Budapesten, s nemcsak a cipőnket bámulni
Ki ne tudna mutatni egy olyan városi teret, házat, vagy utcát, amely mellett, nap, mint nap elutazik, látszik rajta, hogy egyedi a története, kíváncsi is rá, mégsem ismeri. Ki ne ismerné az érzést, amikor megpillantunk egy titkos udvart egy éppen nyitott ajtón át, s hajt a kíváncsiság, hogy benézzünk. Vagy azt, amikor néha, valami különös oknál fogva, megállunk egy pillanatra a nagy rohanásban, s felnézünk a felettünk álló épületre és rácsodálkozunk, hogy mennyire szép is ez a Budapest, mennyi titok lappang benne. Ez adja a Budapest100 sikerét. Két nap közös városünnep mindenkinek jár…
Így utólag nézve,mindent elmond az évente mintegy 200 önkéntest megmozgató – s ezzel hazánk egyik igen jelentős civil-kulturális megmozdulásává váló - Budapest100-ról, hogy már a kérdőívben szűrték a vállalkozó kedvűeket.
Merthogy önkéntesnek lenni felelősség, mindig, mindenhol,
s mivel a szocializmus évtizedei részben kiölték a civil kurázsit, ezt nagyon is hangsúlyozni kell. Főleg egy programban, ami a civil kurázsiról szól. Budapest100 önkéntesnek lenni kihívás, ahol bár lehet, hogy nagy a szerelem a téma iránt, teljesíteni kell. Na erre döbbentem én rá a kezdeti lelkesedést követően.
Önkéntesség és civil kurázsi
Egy ködös, januári napon volt az első önkéntes találkozó az egész programot eredetileg kitaláló Blinken OSA Archívum épületében. Ez az az épület, aminek 100. szülinapján megszületett a Budapest100 ötlete, azaz, hogy mi lenne, ha nem csak ezt, de a szintén éppen száz éves épületeket is megünnepelnénk közösen, a lakókkal együtt. Aztán a dolog gyorsan felfutott, a főleg önkéntesek által szervezett program évente mintegy 20 000 látogatót vonzott (az FB oldalnak mintegy 23 ezer követője van).
A körülöttem ülő önkéntesek alapvetően értelmiségi fiatalok és idősek voltak, talán pont a középkorú réteg hiányzott egy kicsit. Mivel jelen esetben a Bauhaus szellemi köréhez kapcsolódó házak már korábban felmérésre kerültek a KÉK művészettörténésze által, a kezdő önkéntes találkozón az érintett házakat a KÉK munkatársai már zónákba rendezve mutatták be. Aztán jött az információ roham, én legalábbis csak kapkodtam a fejemet a megosztott táblázatok, dokumentumok, prezentációk és kalendáriumok halmazában.
Az első feladat egységesen egy-egy szórólap kiragasztása az érintett épületekben. Amolyan vizsga ez. Be kell csengetni, és ha sikerül bejutni a házba nagy nehezen, a plakát kiragasztása mellett a legfontosabb cél a közösségileg aktív lakó megtalálása. Ez persze roppant nehéz feladat. De egyébként a Budapest100 szerethetőségét mutatja, hogy általában kedvező fogadtatásról számol be mindenki. Persze zsörtölődő mindig van, s jó pár esetben beigazolódott már, hogy belőlük lett a legaktívabb lakó.
Aztán a különböző feladatokra vállalkozó önkéntesek munkája ezen a ponton kettéválik. A kutató önkéntes feladata egy- vagy több épület történetének a megírása. Ehhez a KÉK munkatársai természetesen professzionális segítséget nyújtanak, de ettől még – legalábbis én – erősen leizzadtam. Az internetes kutakodás még OK, főleg, hogy olyan fantasztikus, például jelen blog írását is segítő weblapokat fedeztem fel, mint a Budapest Időgép a Hungaricana nyilvános közgyűjteményi portálján, ahol a korabeli térképeket egymásra illesztve „tanulmányozhatjuk a város átalakulását, kereshetjük a korabeli helyszíneket és eljuthatunk az egyes telkek, házak történetére és lakóira vonatkozó levéltári forrásokhoz is”. Veszélyes szer és szerintem bárki, akit kicsit is érdekel lakókörnyezetének helytörténete, órákat tud vele eltölteni.
Én már csak azért is hálás vagyok egyébként, hogy elvállaltam egy ház kutatását, mert így bejutottam Budapest Főváros Levéltárába, ahova valószínűleg soha nem tettem volna be a lábamat, illetve visszakerültem a Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteményébe, ahol pedig egyetemista korom óta nem jártam, így igazi időutazás volt. De a legjobb időutazás maga a kutatás volt, amelynek során egy jellegzetes, budai Bauhaus „épületkubussal”, a Rendl-villával ismerkedhettem meg. A gyönyörű, lapos tetős családi ház egykori története nemcsak a kor, de a Bauhaus egyfajta esszenciáját is adja, ráadásul nem csak szép, különös is: a háznak és építtetőjének, dr. Rendl Sándornak 20. századi, hányatott sorsát ugyanis nem más, mint Nádas Péter villantja fel legújabb könyvében.
Nagy álmok vs valóság – programszervezés együtt a lakókkal
Az önkéntesek nagy része viszont programszervező önkéntes. Ők egy-egy házért felelősek és a lakókkal közösen dolgozzák ki, a kutató által időközben szolgáltatott anyaghoz illeszkedően a házban zajló programokat.
Ez általában épülettörténeti séta, kiállítás, beszélgetés, kulturális- és gyerekprogram, mind-mind az épületre, az épített környezetre reflektálva. De természetesen a legjobb programok mindig a közösség által szervezett megmozdulások, ezeken jön át legjobban a Budapest100 érzés.
Ebbe is belekóstoltam kicsit, mivel a Hollósy Simon utca több háza is bekerült a programba, mi pedig gyakran játszóterezünk ezen a téren, ahol nem mellesleg egy aktív közösség van, amely évente szervez adománygyűjtő pikniket. Annál furcsább volt a sok lelkesedés, s roppant kevés aktivitás. Érdekes lett volna összegyűjteni az idősebb lakók képeit, s kivetíteni őket egy közösségi mozizás keretében – de a kezdeti álmok részben elhaltak a megvalósítás rögös útján. Igaz, így is lesz épület- és tértörténeti séta és kiállítás, valamint gyermekprogram interaktív színezőkkel. Iszonyatosan sok dolognak kell összeállnia ahhoz, hogy egy nagyobb ház, vagy ebben az esetben egy kisebb tér lakóközössége megmozduljon, és együtt szervezzen programot. Le a kalappal az olyan „Bauhaus utcák” előtt, mint a Barát utca, ahol nemcsak az egyes házak, de az egész utca is ünnepel.
Mindenesetre, ami megdöbbentő, az a Budapest100 profizmusa és a mögötte álló hihetetlen városszeretet és titokimádat: a Kortárs Építészeti Központ viszonylag kevés munkatársa profi munkával koordinál rengeteg önkéntest. Kissé hihetetlen, hogy ennyi elkötelezett ember szenvedélye a város, Budapest és a benne rejtőzködő titkos, vagy elfeledett történetek, amelyek aztán egy ilyen masszív programmá és adatbázissá állnak össze.
A Budapest100 amúgy három nemzetközi díj (Lebendige Stadt Stiftung - 2013, SozialMarie - 2017, URBACT Good Practice Award - 2017) és egy hazai díj (az Év Önkéntes Programja - 2014) tulajdonosa. Mindeddig 655 épület került bemutatásra 1750 önkéntes áldozatos munkájának köszönhetően, 154 ezer látogatót megmozgatva.
Érdemes részt venni! A megismerés kalandja, igaz kicsiben, de garantált.
