Gyerekek a magasban – Mória bányái
A vallenari alaptáborból ki-ki csapva haladunk a kitűzött munkák elvégzésével. A Huasco-folyó völgyében meteorológiai állomásokat telepítettünk a Copiapói Egyetem kutatóival. Ez két magasan fekvő, viszonylag elzárt völgy elérését jelentette. Itt kóstoltak bele a gyerekek először a 3500 méter feletti, igazán magaslati levegőbe.
A másik, jóval nehezebb elérésű völgy a helyben igen rossz hírű – és 4 éve leállított - Barrick aranybánya területére esik. Ide csak Balázst engedték be külföldiként, többszörös orvosi vizsgálatok után – hogy megállapítsák, bírja-e a magasságot… Kackac. Amikor már több akadályt egyszerűen nem tudtak gördíteni elébük, kénytelenek voltak beengedni a műszertelepítőket.
Irány a „Hamis víz” hegye
A jövő évek egyik új mintaterülete lesz a Llullaiaco vulkán. Ennek terepfelmérését, illetve elérési lehetőségeit kellett felderítenünk. Ott is a vizet keressük majd, hiszen a hegy ősi, ajmara neve is rejtélyes: hamis víz hegye. Messziről látszanak ugyan a hófoltok, de a belőlük jövő olvadék eltűnik a mélyben száraz törmelék közt. Vajon mi van a felszín alatt?
Már a környékrejutás is fifikás. Chile egyik legnagyobb bányája, a Mina Escondida mellett kell elhaladnunk, 3000 méteren bent az Andok vonulatai közt. Az út a bányáig tökéletes, jobbára nyílegyenes aszfaltút 150 km-en át. Mégis gyanús, hogy szembe csak terepjárók jönnek, 2 méteres rádióantennákkal. A bányát elkerülve, annak döngölt, murvás rázós útszakaszára térve már a külterületen közlekedési lámpa állít meg.
Néhány perce állunk, azon gondolkodunk, vajon, ez hány naponta vált zöldre? Azután a kereszteződés jobb oldalán egy torony méretű sorompó is lecsukódik, majd lassan elégördül egy nagyobb családi ház méretű dömper, megrakva meddő törmelékkel.
Szájtátva alig vesszük észre, hogy végül is zöldre váltott a lámpánk, mehetünk. Mintha Brobdingnagba, az óriások földjére kerültünk volna, apró Gulliverekként igyekszünk fényképezni. Majd a dömper továbbzötyög a Mina Moria (Mória bánya) tábla irányába. Irodalom szürreál.
Ám a Mória elnvezés jobban szétnézve helytálló. Borzalmas látvány az ember által szétdúlt hegység, a nehézfémekkel dúsult por, a magyar hegyek méretére hízott meddő-”hegységek” sora. Noha itt rezet termelnek ki, és minden bányász végzettségű chilei itt szeretne dolgozni az égig érő fizetések reményében, azért igaza volt az inkáknak, hogy elrejtették a hegyek kincseit – míg lehetett.
Tábor a semmi közepén
Hosszas keresgélés a kegyetlen kopár vidéken, végül is a Llullaiaco Nemzeti Park bejáratánál verünk sátrat – hivatalos engedéllyel a zsebünkben. A bányába visszaigyekvő munkások meghökkenve nézik a valószerűtlen kempingezést. Szélfogó falat építünk a főzőnek, rotyog a kedvenc porleves… 3200 méteren vagyunk, eláll a szél, az éjszakai csend döbbenetes.
A gyerekek véroxigén-szintjét folyamatosan mérjük, a magaslati éjszaka után is tengerszinti mindkettőnek. A vihánc-o-méter is jó értékeket mutat, szinte már túlságosan is.
A konklúzió az, hogy dolgozni, és beljebb menni a nemzeti park területére, azaz eltávolodni a dózerúttól, csak két terepjáróval, extra pótkerekekkel.
