A Hold felszínén sötét síkságok és világos területek váltakoznak, melyeket Johannes Helvelius gdański csillagász holdi tengereknek (Mare) és felföldeknek (Terra) nevezett el. A sötét Mare medencék a legfeltűnőbb és egyben legnagyobb holdfelszíni képződmények, melyek rejtett arcúak, ugyanis csak a sötét részük, a Mare tűnik fel igazán. Később azonban kiderült, hogy ezek hatalmas kiterjedésű, összetett, úgynevezett körkörös becsapódásos medencék, amelyeket gigászi ütközések okoztak, és együttesen szinte az egész holdfelszínt lefedik.

A legmeghatározóbb holdtörténeti kérdés, hogy melyik nagy becsapódás mikor történt, illetve melyik volt előbb és melyik később.

A szakértők ennek felderítésére előszeretettel alkalmazzák Nicolaus Steno dán természettudós által 1669-ben megfogalmazott szabályszerűséget, a Települési törvényt, miszerint egy égitest felszíni rétegei egymásra lentről fölfelé települnek, ha a település külső hatásra történik. Ebben az esetben a legfelső réteg a fiatalabb és alatta rendre idősebb rétegek sorakoznak. Ha hatalmas területre szóródik szét egy meghatározott korszak vagy esemény idején a törmelék, akkor ehhez a réteghez az összes többi korát is lehet majd viszonyítani. Mivel a Holdon nincsenek belső erők, amik átrendeznék az égitest arcát, a Település-elv nagyon jól alkalmazható a nagy becsapódásos medencék környezetében kidobódott törmeléktakarók és lávakiömlések dátumozására. (Annyi pontosítással, hogy nemcsak rétegek, de számtalan kisebb kráter is egymásra „települt” a Hold létének 4 és fél milliárd éve alatt.)

Az elmúlt 50 évben, főleg az Apolló-missziók holdkőzetmintáinak vizsgálata alapján 4 fő időszakot különítettek el a kutatók. 4,5-3,8 milliárd évvel ezelőtt zajlott az ősi holdkéreg kialakulása a Nectaris-medence, az első nagy becsapódásos alakzat keletkezése előtt. Ez a pre-nectari kor. 3,8 és 3,2 milliárd évvel ezelőtt jött létre a Földről is jól látható Imbrium-medence és környezetében a hatalmas bazalt- lávaelöntések, melyek szabad szemmel is jól látható, jellegzetes, sötét alakzatot formálnak a mai napig. Ez az imbriumi kor. Az elmúlt 3,2 milliárd évben azonban már csak a kisebb becsapódások és annál is kevesebb lávaömlés kozmetikázta a felszínt. Ezen időszak első felében sugársáv nélküli kráterek – az eratosztenésziek, később, az utóbbi 1 milliárd évben pedig a fiatalnak számító sugársávos kopernikusziak jelentek meg. Ezek az utóbbi fiatal becsapódások nagyon látványos, szép jelenséget hoznak létre a Hold felszínén, mégpedig a sötét holdporba, azaz regolitba szántott fényes sugársávokat, melyek szinte világítanak egy-egy fiatalabb kráter körül. Az igazság azonban az, hogy ebben az időszakban összességében már csak a felszín parányi része módosult.

A legtöbb kráter a Holdon valójában rendkívül öreg, többségük az első két nagy korszakban keletkezett. Éppen ezért az egyes területek kráterekkel való lefedettsége is segítette a csillagászokat a nagy holdi régiók dátumozásában, vagyis a korszakhatárok meghatározásában. A nagy korszakokat pedig jellegzetes színekkel jelölik a holdtörténeti térképeken. Talán véletlen, talán nem, hogy a korjelölések színei nagyjábóli egyezést mutatnak a korszerű, felerősített színű, földi Hold-fotókon megjelenő színárnyalatokkal.

Holdunk ugyanis nem csupán egy sötétszürke, bazalt égitest, hanem pici színeltérések mutatkoznak rajta, melyek tükrözik az egyes felszínalkotó kőzetek összetételét. Ezeket a színeket a sötét regolitpor részben eltakarja ugyan, de a hiperszaturáció és a digitális képalkotás segítségével felerősíthetők és megmutathatók.

A titán-oxidokban gazdagabb területek, jellemzően a holdi tengerek a kékesebbek - természetesen elnevezésük ellenére nem a víztől kékek, ami földi értelemben véve nincs a Holdon. A vas-oxidokban gazdagabb régiók pedig inkább barnásak. Ezeken kívül rengeteg más tényező, kémiai elemek jelenléte, a bazaltkristályok szemcsemérete és a felszín albedója is árnyalja a Hold színeit.

A végeredményen, a hiperszaturált, nagy felbontású Hold-fotón egy halott égitest látványa helyett egy gazdag és mozgalmas világ elevenedik meg, mely bár jelen korunkban szinte változatlan felszínt mutat, a figyelmes szem mégis látja benne 4 és fél milliárd év fejlődését.