A Magyarhoni Földtani Társulat kezdeményezésére tavaly harmadízben választották meg az Év ősmaradványát. A címet ezúttal – vetélytársait utcahosszal megelőzve – a lábasfejűek kihalt csoportját, az ammoniteszeket képviselő Balatonites nyerte el. Bár a nembe sorolható ősmaraványokat Európa más területein már évtizedekkel korábban megtalálták, a nagy tavunkat idéző elnevezés a Balaton-felvidéken gyűjtött példányok tanulmányozásának eredményeként került be az őslénytani ismeretek kincsestárába – 1879-ben A Balatonites a triász időszak közepe táján, mintegy 245 millió éve élt, és világszerte elterjedt volt. Jellegzetes maradványai az ilyen korú tengeri üledékes kőzetek emblematikus fosszíliái, egyben ékes bizonyítékai annak, hogy ezek a rétegek egy időben keletkeztek, a földtörténeti idő egy szűk intervallumában.
A triász kozmopolitái
A 251,9 millió éve kezdődött és 201,3 millió éve véget ért triász nem tartozik a földtörténet leghosszabb időszakai közé, mégis, ez a mintegy 50 millió év szembetűnő nyomokat hagyott (többek között) a mai Közép-Európa felszínén. Jelentősége nem is az ebben az időszakban képződött ásványkincsekben rejlik (az értékes karsztvízkészleteket nem számítva ez nem számottevő), sokkal inkább a hatalmas, gyakran több kilométer vastagságban lerakódott üledékes kőzettömegekben, amelyek mára hegységek képében sok helyen meghatározzák kontinensünk arculatát. Triász kőzetek alkotják az Északi-Mészkőalpok és a Déli-Alpok fő tömegét, de nagy területen bukkannak felszínre a Germán-medencében és a Dinári-hegységben, valamint a Kárpátokban is; Magyarországon alig akad olyan terület, ahol ne fordulnának elő.
A Föld történetének e szakaszát a Németországban felszínre bukkanó, háromosztatú rétegsor (tarkahomokkő – kagylósmészkő – keuper) után nevezte el és vezette be 1823-ban Friedrich August von Alberti német bányamérnök. Már ő felismerte, hogy az ottani kőzetekkel egykorú rétegek Európa más vidékein, valamint Ázsiában és Észak-Amerikában is megtalálhatók. A 19. század végére Ausztrália kivételével minden kontinensről ismertté váltak triász korú, tengeri eredetű rétegsorok. Ezek legtöbbje tartalmaz ammoniteszeket, amelyek alapján 1895-ben Edmund von Mojsisovics osztrák geológus és munkatársai közzétették a triász első, teljes rétegtani beosztását. A nagyívű, globális szintézis nagyban támaszkodott az alpi triászt és annak ősmaradványait jól ismerő, a magashegységi terepi munkában járatos német és osztrák geológusok eredményeire, akik közül többen az Indiai Geológiai Szolgálat munkatársaként himalájai munkájuk során ismerős kőzeteket és ammoniteszeket találtak – Európától sok ezer kilométerre! A korszakos munkában 22, a korabeli szóhasználattal egyszerűen zónának nevezett rétegtani szint szerepel. Ma ezek száma 50 körül van, vagyis a relatív kormeghatározást lehetővé tevő ammonitesz-időskála átlagosan nagyjából egymillió éves felbontású.
A triász stílusikonnal ismerkedjen meg a nyomtatott magazinban!
Amennyiben rendszeresen szeretné olvasni lapunkat, fizessen elő kedvezményes áron!
Előfizetek
