Ám még mielőtt azt gondolnánk, hogy itt minden „fodítva működik”, tegyük hozzá: igen, bal oldalon közlekednek! És ha már utazás: a városkép alapvető része az utcákat ezernyi színnel megtöltő tuningkisbuszok, az angkotok tömege is.

Fotó: Polgár András
Kézművestermék – A jó üzleti vénával megáldott angkottulajdonosok precízen és lényeglátóan nyúlnak a járművekhez, hogy ikonikus és főként utazásra csábító terméket hozzanak létre
Fotó: Polgár András
Kézművestermék

A közlekedés személyek és áruk szállítását különböző műszaki eszközökkel végző gazdasági, szolgáltatótevékenység. A közlekedést használók célja, hogy minél rövidebb idő alatt eljussanak A pontból B pontba. Ám, ha nem mi irányítjuk a járművet, miért ne tehetnénk ezt szórakozva?! – tették fel a kérdést a padangi angkotok tulajdonosai, akik ugyan nem találtak fel új járművet, ám modernizáltak és trendivé tettek egy tömegközlekedési formát. Indonéziában (is) elterjedt gyakorlat a városi buszok mellett magánvállalkozásban adott útvonalon kisbuszos járatot indítani. A számozott kisbuszok akár 10-12 főt is szállítanak. A társulat nyilván útközben változik, hiszen bárki le- és felszállhat, ahol éppen csak akar. E flexibilitás a szolgáltatás vonzereje: nincsenek megállói, mint a hivatalos buszoknak, de fix tarifával eljuttat a célunkhoz. Tekinthetjük egyfajta „nagyközösségi taxinak”.

Fotó: Polgár András
A dizájn az elsődleges – A sofőrnek nem is feltétlenül kell kilátnia a szélvédőn, hiszen a napi rutinnak köszönhetően akár vakon is vezethet. Az utas meg minek aggódjon a kiélezett forgalmi helyzetek láttán...!

A padangi autótulajdonosokat mélységesen zavarta az üzletük sikerességét meghatározó verda puritánsága, mely azonban épp a biznisz kihívásai miatt jött létre: az angkotot rendszerint egy kisbusz átszerelésével alakítják ki. Az üléseket kiveszik, és „fapadossá” formálják, hogy még több utas férjen el. A jármű bal oldalán ajtó nélküli nyílást vágnak, hogy minél kevesebb időt veszítsenek a ki- és beszállással – és egyúttal a folyamatos szellőzés is megoldott.

Fotó: Polgár András
Nincs egyforma – Néhány a sok százból: angkotok várakoznak parkolóhelyükön egy közlekedési csomópontban

A látványos összkép létrejöttét a kemény piaci körülmények inspirálták. A tulajok versengésbe kezdtek az utasokért, egy kis pluszszolgáltatást adva a menethez. A célcsoport pedig nemcsak a fiatalok! Az elsőre marketing-szeszélynek tűnő megmérettetésből divat lett: a kocsikat kívül-belül tuningolják – optikailag és részben műszakilag is!

Az angkotok szórakoztatóközpontokká váltak: tévé, hifi, hangszórók kerültek beléjük, kívülről pedig rikító festést és matricákat kaptak. A felszereltség csak a befektett pénzen, illetve a gazda ízlésén, önkifejezésén múlik.

Az utasokat mindenesetre egy-két fogódzó azért segíti a választásban: a kasztni színe és az angkot száma, hogy már messziről kiderüljön, melyik útvonalon közlekedik…

Fotó: Polgár András
Benne a korban, céltudatosan – Az idősek szeretnének minél gyorsabban eljutni úti céljukhoz, a fiatalok azonban képesek kedvenc autójuk megérkezéséig várni. A preferált egyed gyakran az utazóközönség emblémája is