A ma Budzsáknak nevezett térség, a Dunadelta, a Fekete-tenger és a Dnyeszter által közrefogott vidék a középkorban nem számított közkedvelt letelepedési célpontnak. Ennek ellenére a bizánci ihletésű Kilija és Dnyeszterfehérvár (török nevén Akkerman, jelenleg Bilhorod-Dnyisztrovszkij) erődjei kulcsfontosságú szerepet töltöttek be az akkori feketetengeri, valamint az európai–ázsiai kereskedelmi útvonalak ellenőrzésében.

Fotó: Karácsonyi Dávid
BUDZSÁKI CSENDÉLET A mezőgazdaságra berendezkedett vidéken az alacsony technológiai színvonal és a hihetetlenül leromlott infrastruktúra kevés kitörési ponttal kecsegtet

Fontos peremterület

Előbb az Aranyhorda szállásterülete volt, majd Basarab havasalföldi fejedelem hódításainak köszönhetően csak Besszarábiaként említették. Meghódította a Moldvai Fejedelemség, később az új urak, a törökök tatárokat költöztettek a korábban csaknem lakatlan vidékre, és Budzsáknak nevezték el, ami sarkot, szögletet jelent. (A Budzsák tényleg az Oszmán Birodalom keleti sarkának számított, amely a Porta számára természetes összeköttetést és kommunikációs csatornát biztosított a keletre elhelyezkedő szövetséges tatárokkal.) A gyakori kozák, lengyel és moldáv betörésekkel szembeni tatár segítségért a szultán különleges jogokat biztosított nemcsak az itt élő tatároknak, hanem a Moldva területéről érkező ortodox románoknak is.
A 18. század végén, az orosz–török viszálykodásban a mérleg nyelvének számított, hiszen a gyakori összecsapásokban a legfontosabb felvonulási zónát, egyben utánpótlási útvonalat jelentette. Ez nem is kedvezett a tartós benépesülésnek… Az eredmény: alacsony népsűrűség és rendkívül vegyes nemzetiségi összetétel.
A 19. század elején a cári seregek a Napóleontól elszenvedett vereségük ellenére is képesek voltak a törökökre olyan csapást mérni, hogy azok nemcsak a Budzsák, hanem Moldva keleti felét is feladták. Az 1812-es bukaresti békében a Prutot rögzítették határvonalként, a Besszarábia megnevezést pedig a teljes elfoglalt területre kiterjesztették.

Fotó: Karácsonyi Dávid
Dnyeszterfehérvár (Bilhorod-Dnyisztrovszkij) A sokat látott erődítmény megőrizte évezredes jelentőségét, csak más formában: ma az egyik legkiemeltebb idegenforgalmi célpont

Cári cifrázás

A napóleoni háborúk alatt a politikai helyzet változásával a lakosság is átalakult. Az oroszok kiűzték a törököket és velük a tárokat is (őket a Krím félszigetre) – megelőzendő a hátbatámadást és kiiktatva a belső ellenállást. Ráadásul a cári uralom a kulcsfontosságú Duna-delta és Fekete-tenger közelében – a későbbi terjeszkedést tervezve – a románoknál lojálisabb népeket akart látni. Új, megbízható és gazdaságilag aktív lakosokra volt szükség, elsősorban a leginkább lakatlan Dél-Besszarábiában, vagyis a Budzsákban. A német telepesekben látták a legnagyobb lehetőséget. Németek ugyan már II. Katalin uralkodása alatt is érkeztek elnéptelenedett oroszországi vidékekre, ám az 1820-as évektől kibontakozó betelepülésük minden addigit felülmúlt.
A napóleoni háborúk miatt földjeiket elhagyni kényszerölő württembergi és bajorországi parasztok általában gőzhajóval jutottak el a Budzsákig. Az érkezőket négyhetes karanténra kényszerítették egy Izmajil melletti szigeten. A kezdeti nehézségeket az orosz kormányzat nagyvonalú ajánlata ellensúlyozta: minden család számára járt 65 hektár föld, 50 évi adómentesség, hitelek a ház és a gazdaság beindításához, valamint a vallásgyakorlás szabadsága. Nennewitz, Hoffnungsthal, Gnadenfeld vagy Olendorf – mindmind a 150 évvel ezelőtti Budzsák virágzó településeiről van szó. Ám Frerechampenoise, Paris és Brienne keresése esetén is lehetséges, hogy a korabeli útvonaltervező a Budzsák felé irányított volna, hiszen 1824 és 1828 között néhány száz fős svájci és francia különítmény is érkezett!

Fotó: Karácsonyi Dávid
AZ OSZMÁN BERENDEZKEDÉS LENYOMATA Izmajil legrégebbi, ma is álló épülete a 16. századi mecset. A muszlim közösség számának drasztikus csökkenése miatt jelenleg múzeum

A besszarábiai németek száma rohamosan növekedett; 1827-ben még alig 10 ezer, a századfordulón már 60 ezer, míg az I. világháború után 100 ezer főt tett ki. Döntő részük a kiváló minőségű talajon növénytermesztéssel foglalkozott. A bolgárok és gagauzok (ortodox hitű törökök) erős bevándorlási hulláma is a 19. század elejétől zajlott. Az oszmán területekről történt áttelepülésükben kulcsfontosságú, hogy Oroszország tudatosan az ortodox világ védelmezőjeként tüntette fel magát. Nem mellékesen: befogadásukkal és a bőkezű adományokkal (kiemelés a jobbágyságból és a katonai szolgálat alóli mentesség) a Balkán népei előtt igyekeztek megágyazni a tervezett balkáni területszerzéseknek is… A feudális kötöttségek alóli feloldozás persze az országon belül is vonzó volt, így sok szökött jobbágy érkezett ukrán és belső orosz területekről is.

Nagyhatalmi nacionalizmus

A betelepülések miatt gyorsan csökkent a helyi román (moldován) népesség társadalmi és gazdasági súlya. Kilija 1806-ban még 92%-ban románok lakta város, ám 1844-re részarányuk 12,7%-ra csökkent. 1809-ben Izmajil lakosságának 85%-a román, 1884-ben viszont már csak 6,2%-a. E folyamatok összhangban voltak azokkal a pánszláv elképzelésekkel is, amelyek Konstantinápoly elfoglalásával és a Balkán népeinek egyesítésével egy új Bizánci Birodalmat kívántak létrehozni. E vízióban viszont a románoknak – mint újlatin népnek – nem szántak szerepet.

Fotó: Karácsonyi Dávid
SZOCREÁL IDILL Alexanderfeldet evangélikus németek alapították a századfordulón. A legutóbbi népszámlálás alkalmával azonban a településen egyetlen németet se vettek jegyzékbe...

1829-ben felfüggesztették Besszarábia autonómiáját, és az oroszt tették a kizárólagos hivatalos nyelvvé. Sőt, a század végére még inkább megromlott az orosz–román viszony. A románok ugyan megszerezték Dobrudzsát, de a Budzsák feletti uralomban is reménykedtek. Hasztalanul, s mindez megalapozta a következő évtizedek oroszellenes külpolitikáját is.
Az oroszok viszont elvágtak minden román kulturális szálat, beszüntették a román sajtótermékek nyomtatását, illetve kötelezővé tették a katonai szolgálatot. A hétéves távol-keleti szolgálat megtette hatását. Egy korabeli feljegyzés szerint: „... románként mentek el, félig-oroszként jöttek vissza”.
Az orosz nyomás és az elszigetelődés a helyi románság körében sajátos identitást kezdett kialakítani. Az intézkedések persze a többi besszarábiai népet is érintették. A hirtelen adófizetésre kötelezett németek körében kivándorlási hullám indult meg az Egyesült Államok irányába. A bolgárok esetében mindez egybeesett Bulgária megszületésével, így a bolgár elit távozásával budzsáki kulturális pozícióik is csorbultak.