... így a termőföldek, az erdők, a bővizű folyók mellett gazdag ásványkincskészletek (arany, ezüst, vas, réz, ólom) is a birtokába kerültek. Fia, Nagy Sándor aztán hatalmas ázsiai területeket megszerezve még sokkal több nemesfémet és immár drágaköveket is juttathatott a görög aranyművesek műhelyeibe.

A Makedón Királyság

Az ókori írott források beszámolóiból úgy tudjuk, hogy a pásztorkodó makedónok a Kr. e. 7. században jelentek meg a Therméi-öböl nyugati part-vidékén. Az Olümposz lábainál elterülő, termékeny területről fokozatosan terjeszkedtek észak felé.

Makedónia legendás gazdagságú aranylelőhelye. A Pangaion nyugati lábánál és a Strymón folyó torkolatánál terül el az ókori és az itt látható mai Amphipolisz is. Az athéniak több mint 100 éven át próbálták megvetni a lábukat e stratégiai fontosságú vidéken, végül 437/436-ban megalapították a várost, amely a peloponnészoszi háborúk egyik helyszínévé vált. Nagy Sándor apja, II. Philipposz is Amphipolisz és a Pangaion elfoglalásával kezdte meg Makedónia határainak kiterjesztését

Fotó: Dági Marianna

A 6. század végére a királyság már az Axiosz folyóig terjedt. A görög–perzsa és a peloponnészoszi háborúk idején felélénkült az Égei-tenger vidékének déli és északi területei közötti kapcsolat. Makedónia területe a görögök és a perzsák közötti ütközőzónává, később pedig Athén és Spárta küzdelmének egyik helyszínévé vált. I. Alexandrosz (kb. Kr. e. 497–kb. Kr. e. 454) a háborús helyzetet kihasználva a Strymónig terjeszkedett, megszerezve ezzel jelentős nemesfémlelőhelyeket, az Echedórosz folyót és a Dysóron-hegy bányáit. A nevéhez fűződik az első makedón ezüst pénzérmék kibocsátása is.

Koszorúk sírokból. Ezt az életnagyságú, természethű mirtuszágakból megformált aranykoszorút a mai Derveninél találták 1962-ben. A készítéstechnikai részletek alapján feltehetően az életben is használt koszorút az itt eltemetett férfi és nő elhamvasztott maradványait rejtő, kb. 80 cm magas, eredetileg bor és víz vegyítésére szolgáló, díszes bronz-edény tetejére helyezték

Fotó: Dági Marianna

A Kr. e. 5. század végén Archelaosz király (Kr. e. 413–399) már tudatosan igyekezett meghonosítani a görög kultúrát. Euripidész a makedón udvarban mutatta be Bacchánsnők című drámáját, az Olümposz tövében fekvő Dionban „olümpiai” játékokat szervezett, sőt az új főváros, Pella felépítésében is görög építészeket, művészeket és kézműveseket foglakoztattak.
A Kr. e. 4. században Makedónia a görög világ perifériájáról annak középpontjába került. Ez elsősorban II. Philipposznak (Kr. e. 359–336) volt köszönhető. Sikerét nem csupán jól átgondolt, politikai érdekeinek megfelelő területi hódításai, hanem a makedón társadalom, a gazdaság és a hadsereg átszervezése tette lehetővé. Az újabb, nemesfémben gazdag területek elfoglalásával pedig megteremtette további hódításai gazdasági bázisát is. Gazdagságát mutatja, hogy a görög világban elsőként ő veretett rendszeresen aranyból is pénzt.
A Perzsa Birodalom meghódításának tervét azonban már fia, III. Alexandrosz – Nagy Sándor (Kr. e. 336–323) – váltotta valóra, aki ezzel a Makedón Királyságból mindössze egy évtized alatt az Indusig terjedő, különféle népeket és kultúrákat magába olvasztó, óriási birodalmat hozott létre.

Aranyban gazdag Makedónia

Az ókori Makedónia aranylelőhelyeinek nagy része a mai Észak-Görögország területén található. Az arany itt mindhárom megjelenési formájában: terméselemként, különböző fémek érceiben és folyók ártéri lerakódásaiban is előfordul. Az aranylelőhelyek egy részéről már az ókori történetírók is beszámoltak. Közismert a Pangaion-hegy gazdagsága, de nagy mennyiségű aranyat termeltek a szemközt fekvő Thasosz fennhatósága alá tartozó partvidék aranybányái is. Közülük a legfontosabbak Skapté Hylénél és Krénidesz környékén voltak, amelyekből évi 200–300 talantonnyi bevétel származott. Ismert aranylelőhely volt az ókori Echedórosz – a mai Galikósz – folyó is, amelyből vízbe merített kecskebőrrel gyűjtötték össze az aranyat. Nevét is onnan kapta, hogy a vize ajándékot, azaz aranyport hoz.
Az ókori aranylelőhelyek azonosítása a 20. században intenzívvé váló geológiai, régészeti és archeometriai kutatásoknak köszönhetően vált lehetővé. Noha Skapté Hylét sokáig a Pangaion-hegy déli részén keresték, a fémkitermelés nyomai, a geológiai, régészeti és történeti adatok összessége alapján e helyszínt ma már a Kavalla környéki Lekanisz-hegység déli részére tehetjük. A krénidészi bányák pedig a Philippitől keletre megtalált bányákkal azonosíthatók. A Galikósz folyó felső folyásánál ókori aranymosók maradványait és a mosás során felhalmozott hulladékot is találtak. Kimutatták, hogy a folyó aranytartalma a keletre húzódó hegyekből származik, ahol a Dysóron-hegyi ezüstbányák is lehettek. Meglepő, hogy a leggazdagabb lelőhelynek vélt Pangaion-hegyen alig találtak kitermelési nyomokat és a feldolgozásból visszamaradt salakhalmokat. Az ókori forrásokban „elhallgatott” Chalkidiké-félszigeten viszont több mint 150 km²-en bukkantak ókori fémkitermelés nyomaira. Például Arisztotelész szülővárosa, Stageira (a mai kedvelt nyaralóhely, Olympiada) mögött húzódó Stratonikosz-hegy bányái már a Kr. e. 6. századtól működtek, és a félsziget folyóiból is nyertek ki nemesfémet.

Gazdag stílus. Derveninél került elő az a női sír, amelyben 11 arany ékszert találtak, köztük ezt a kb. 10 cm hosszú és kb. 4 cm széles filigrándrótokkal, granulációval és növényi motívumokkal (rozetták, palmetták, bimbó alakú csüngők) gazdagon díszített fülbevalópárt. Ókori javításai használatra utalnak, ami a sírban talált többi ékszerre (nyakláncok, drágaköves gyűrűk, tömör aranygyűrű és -fibulák) is jellemző

Fotó: Dági Marianna

II. Philipposz a Pangaion és a Chalkidiké-félsziget elfoglalása után fellendítette az ott található aranylelőhelyek kiaknázását, így a Makedón Királyság a korábbiakhoz képest jóval több nemesfémhez jutott. A Kr. e. 4. század utolsó évtizedeiben fia, Nagy Sándor keleti hadjárata nyomán pedig az arany szinte elárasztotta a görög világot. A perzsa főváros, Perszepolisz elfoglalása után például mintegy tízezer talantonnyi kincs került a makedónok birtokába, ami tízszerese volt a pangaioni bányákból egy év alatt kitermelt arany mennyiségének. A hadjáratokból hazatérő katonák magukkal hozták a zsákmányt (pénzt, edényeket, ékszereket), amit a perzsa fényűzés őket megillető részének tekintettek, és emlékként őriztek.

Divatlapok helyett...

A Kr. e. 4. sz. második fele fordulópontot jelentett a görög ékszerművesség történetében. Nagy Sándor gazdag arany- és drágakőforrások birtokába is jutott, és így az aranyművesek immár a birodalom határain belül juthattak hozzá drágakövekhez, ami nagy hatással volt a korabeli ékszerdivatra. A Kr. e. 6. századi első felvirágzás után ez az időszak a makedóniai aranyművesség második fénykora. Feltehetően itt és ekkor jelent meg néhány, a hellenisztikus korban kedvelt és elterjedt ékszertípus. Makedóniai műhelyekben alkothattak meg olyan díszítőelemeket is, amelyek ebben az időszakban tűntek fel az ékszereken, mint a bükkmakkcsüngőt vagy a Héraklész-csomót. Egyre inkább terjedt egy újfajta díszítési mód is: az aranyművesek emaillal és drágakövekkel tették színessé az ékszereket. A legkedveltebb a kék és zöld email volt, a drágakövek közül pedig leginkább a narancsos és vöröses színűeket (karneol, gránát) kedvelték.
A korabeli ékszerdivatra a sírleletek a leghitelesebb forrásaink, hiszen szerencsés esetekben a sírok az eltelt évezredek alatt sértetlenek maradtak.
Legalább tucatnyi temetkezést ismerünk, amelyekbe bronz és ezüst vegyítőedények, ivócsészék, szűrők, merőkanalak, vasfegyverek, alabástrom és üveg illatszeresedények, elefántcsonttal díszített halotti klínék, márvány-, arany- és ezüstlarnaxok kerültek. A korábbiakhoz képest nagyobb mennyiségben helyeztek ékszereket is a férfi és női sírokba. Életnagyságú, arany mirtusz-, tölgy-, borostyán- és olívakoszorúk, állatfejes nyakláncok és karika-fülbevalók, tömör aranygyűrűk, ruházatot és fegyverzetet díszítő reliefes lemezek, dupla szárú tűk és ívfibulák a korszak jellegzetes ékszerei.