Ez annak a valóban zseniális másfél hétnek az esszenciája, melyet önkéntes alapon egy osztrák tanyán töltöttünk egy hivatásos juhász és családja társaságában. Ez idő alatt ténykedéseink nagy része a birkák bűvkörében telt (tereltük, levágtuk, feldolgoztuk, majd jól megettük a gyapjas fűzabálókat), de egyéb tanyasi munkáink mellett egy nem mindennapos életformát is megismertünk.
Lakókocsikban éldegélő házigazdáinknál a fűtés ritka és a vízért is kaptatni kell, viszont hömpölyög a jókedv, és olyan harmónia honol, ami gyakran feledtette velünk elpuhult urbánus- életünk megszokott alappilléreit

A város emlőin cseperedtem fel, és csüngök most is, egymásra hányt épülethegyek, szupermarketek és lebujok között. Mostanában a legnagyobb fizikai kihívást az jelentette, hogy felvonszoljam a lakásba a tartósított szennyekkel telepakolt bevásárlózacskót, és kiheverjem a munka-kikényszerítette állandó gép-előtt-ülést. A barátommal úgy döntöttünk, faképnél hagyjuk a meleg lakást, feladjuk a pizzarendelésen és egészségtelen ételeken alapuló étrendünket, lemondunk az online-világ örömeiről, és valami olyan ismeretlen életformába lesünk bele, ami gyökeresen eltér eddigi eltunyult életünktől. Az egyik internetes oldal hemzseg a világot beszövő milliónyi önkéntes lehetőségtől: ezek közül mi a közeli Ausztriát választottuk, ahol egy Hans nevű juhász 250 juhval és kis családjával együtt várja Szentgotthárdtól csupán 25 km-re lévő birodalmába a lelkes segítőket. Az önkéntesség win-win alapú: míg a házigazdának ölébe pottyan a lelkes munkaerő, a segítő kosztot, kvártélyt és egy nagy kupac élményt kap cserébe…

A pásztor és lakókocsi-garnitúrája

Hans nagy fricska azoknak, akik a juhász szó hallatán egy pödrött bajszú, egyszerű parasztbácsit képzelnek el. A 60-as évei elejét taposó férfi négy nyelvet beszél, műveltsége tekintélyes, és egyik kedvenc témája a világpolitika. Szabadidejében énekléssel foglalkozik, több CD-je jelent meg, és koncertjeivel Európa számos országában, sőt még az USA-ban is turnézott. Korábban egy 1000 juhból álló nyájat terelt végig az Alpokon, történetéről több dokumentumfilmet forgattak, de életét könyv formában is megírták. Fiatal társa, Mingo, szintén önkéntesként csapódott az akkor még a hegyekben menetelő juhászhoz, és a munkakapcsolat lassan szerelemmé vált. Fiuk, a most hároméves Louis a hegyekben született, de 11 hónapos Rosa lányuk már állandó otthonukban ismerkedett a világgal, ahol – feladva az örökös vándorlást – immár két éve élnek.

A rezidencia. A két lakókocsi bejáratát egy ponyva köti össze, melyből az egyik a privát, a másik a közösségi funkciók tere

Fotó: Juhász Norbert

Lakóhelyünk egy deszkaépítmények által körbezárt tanya, ahol privát hajlékunkat egy fenyőfák ölében megbújt vontatós lakókocsi testesíti meg. A lakóautó már két éve – a család vándorló életformájának megszűnésével együtt – nem szeli az utakat, és lecövekelt, hogy a rendszeresen érkező segítők rezidenciájaként szolgáljon. Idilli kép, de a fűtetlen járgány időnként komoly gondok forrása lehet. Az útra felhalmozott ruhahegyek – melyek később inkább hasonlítottak dagonyába pácolt, ismeretlen tárgyakhoz – gyakran okoznak fejtörést, ugyanis a zsebkendőnyi helyen nem egyszerű kisakkozni, hogy a csuromsáros göncöket úgy rámoljuk össze, hogy ne legyen minden szutykos. A fő problémát a furgon hőmérséklete jelenti: gyakorta harapni lehet bent a hideget, és rendszeresen remegünk kocsonya módjára. Alváskor paplanokat púpozunk hálózsákunk fölé, és szokásainkat sutba dobva, sapkában és bőrkesztyűben próbálunk a hideg ellen harcolni. Ha alaposan bebugyoláljuk magunkat, jó eséllyel pályázunk rá, hogy az álom eléri a hűvöstől magzati pózba kényszerített testünket.
A legrosszabb mégsem az éjjel, hanem a reggel: akkorra már kialakul a függés a meleget adó hálózsákokkal, így még percekig görcsösen csimpaszkodunk azokba, hogy felkészüljünk a következő percekre, amikor reszkető, pucér hátsóval kapkodva úgy-ahogy rendbe szedjük magunkat, és felöltözünk a lakókocsi hidegében.

Juhászélet

A napi feladatok krémje természetesen maga a juhászkodás és az azzal járó kötelezettségek teljesítése. Nem sietjük el. A famíliával karöltve – a helyi sikknek megfelelően gumicsizmákkal felturbózva – 12 óra körül pattanunk be a kisbuszba, hogy a 15 km-rel arrébb lévő nyájat „kezelésbe” vegyük. A mi dolgunk a juhok éjszakai védelmére szolgáló elektromos mobilkerítés le- és felépítése, mely gyakran – pláne, ha az elemeket gyalogosan kell egyik helyről a másikra cipelni – órákig tart. A feladat nem bonyolult, a nehézséget leginkább a kerítések súlya okozza a szottyadt izomzatomnak. Az időnként egymásba habarodott részeket gyakran nagy hóban kell hegynek felfelé cipelni, ami a mozgáshiányban senyvedőknek igazi kihívást okozhat. Ennek ellenére a munkának megvan a maga meditatív öröme, és a látvány garantálja, hogy az egész élvezetté fajuljon.

Napi rutin. A mobilkerítések lebontása, szállítása, majd felállítása Mingo (akinek a hátán végig ott alszik a kis Rosa) és az önkéntesek, azaz a mi feladatkörünk. A hatalmas, meredek terület körbekerítéséhez sokszor 10-12 összetekert kerítéselem is szükséges (Fotó: Melis Dóra)

Fotó: Juhász Norbert

A juhász munkája pedig abból áll, hogy az éjszaka lelegelt és juhtrágya által övezett területről továbbhajtsa a nyájat egy friss fűbe bugyolált placcra, hogy aztán a birkák azt is elpusztítsák egyetlen éjszaka alatt. Az összetrombitált nyáj a juhász dirigálása mellett egyik helyről a másikra vándorol, és útja során jó pár legelőt útba ejt egypár perces lakoma erejéig. Az útvonal gyakran érint autóutakat, így a birkákkal úgy kell manőverezni, hogy azok minél kevesebb ideig tartsák fel a forgalmat. Az időnként elcsatangolt birkahuligánokat a tökéletesen kiképzett három juhászkutya valamelyike terelgeti vissza a bandába, de időnként mi is beszállunk, hogy sereghajtóként addig tapsikoljunk és óbégassunk a kóbor egyedeknek, amíg azok vissza nem szivárognak a gárdába.
A haláltusámat mégsem ekkor vívom, hanem egy lapátolás alkalmával, amikor a tyúkok kerítésének alját kell földdel betömködnöm. A hó elolvadt, így vastag sártengerben cuppogok, és a ragacsos lötty időnként vákuumként szippantja be gumicsizmás patáim. Kétségbeesetten csimpaszkodom a lapátba, érzem, hogy apró fantomsérvek türemkednek ki a derekam környékén, és epileptikus erővel ficánkolok, hátha kiszabadulok. Végül mindig megmenekülök, de állandó küzdelmet vívok a természet mocskos szirupjával, és a munka végeztével még az arcom is a barna löttytől ragad. További tanyasi teendők közé tartozik a favágás, a budiból kinyert komposzt megfelelő alkalmazása, valamint a levágott juhhús feldolgozása és faggyútalanítása.

A teljes cikket A Földgömb 2015. márciusi lapszámában olvashatja!