Két szomszédvár
Houston és New Orleans
William Faulkner, az amerikai irodalom nagy alakja arra a kérdésre, hogy mit jelent a Dél és milyen a déli ember, így felelt: „Ezt nem értheti meg más. Ott kell születnie ahhoz, hogy megértse!” És valóban, az amerikai Dél még mindig kissé más.
A mesés tájon, ahol valaha az indiánok és a bölények voltak az urak, a múlt és a jövő kíséretében barangolok. Nálam van neves felmenőm, az idén kétszeresen is évfordulós vadászutazó író, Vojnich Oszkár (1864–1914) útikönyve, vendéglátóm pedig kisebbik lányom, Vojnits Kinga, a University of Texas Health Science Center at Houston sejtbiológus-kutatója.
Ellentétvárosok
Houston repülőtere amerikai mércével nem különösebben nagy, mindazonáltal Amszterdamból néhány perc eltéréssel három gép is indul ide. Ha érkezéskor párás a levegő – és általában az –, a távoli felhőkarcolók belevesznek a szmogba. Nem a legszebb látvány, de nem meglepő, hisz légszennyezettsége közismert. Houston hatalmas, de rendezetlen; itt egy csoport felhőkarcoló, amott a nagy semmi, aztán hatalmas parkok, kertvárosok és látszólag minden különösebb megfontolás nélkül felhúzott betonvagy üvegkockák, áruházak, autószalonok, irodaházak, bármik. Az utak szélesek, a járdák kihaltak. Nincsen saját tengerpartja (az innen még 80 km), ám mivel a tengerparti bolygóvároskákat bekebelezte, és egy tágas csatornán mélyen beúszhatnak a hajók, mégis van… Napok múltán aztán kezd összeállni a kép: még kiforratlan városban járunk, s kell még jó pár év, mire megállapodik.
New Orleans felé autózva fokozatosan változik a vidék, és egyre „vizesebb” lesz. Már az autópálya is különös: a Mississippi árterületén és a mocsaras tengerparton mérföldek tucatjain át lábakon áll. Louisiana határfolyója, a Pearl River két ágra szakadva ömlik a Lake Borge-tóba, mellyel nyugatról egy nagyobb tó, a Lake Pontchartrain határos; a Katrina-hurrikán óta megtanultuk a nevét, ennek a vizét „fújta” a szél a városra. Délnek szeszélyesen kanyarog a Mississippi, a város a tavak és a folyó közé települt, nem épp a legszerencsésebb helyre. Az államhatár felőli bejáratát két 19. századi erődítmény őrzi, a Fort Pike és a Fort Macomb. New Orleans egészen idáig húzódik, bár a belváros innen még 50 kilométer. Külváros, kertváros, belváros, igazgatási negyed, francia negyed, emberek az utcákon – ez egy emberléptékű város. Akár Európában is lehetne.
A hátország
Texas az USA egybefüggő területének legnagyobb állama, csak Alaszka terjedelmesebb. Egyaránt van itt lapos síkság és hegyvidék, száraz alföld és szubtrópusi övezet, tengerpart és meredek falú, sziklás kanyon. A „Blacklands” – a csernozjomnak megfelelő feketeföld-övezet kitűnő, másutt pedig a korábban legfeljebb legeltetésre alkalmas vidék manapság az öntözéses mezőgazdálkodás otthona. A préri, ahol egykor indiánok üldözték a dübörgő bölénycsordákat, az USA legfontosabb mezőgazdasági körzete. Texas az energetikában is élen jár, ásványkincsekben gazdag, emelett a Mexikói-öböl halászata és kőolajtermelése is jelentős. A két nagyváros kikötői óriási áruforgalmat bonyolítanak.
New Orleans természeti környezetét a Mississippi-delta határozza meg. Az elmúlt 5000 évben keletkezett, a folyó a medrét övező ártéren hordalékát lerakva egyre előrébb nyomult, a tenger rovására. Közben többször irányt változtatott, szerteágazott. Ez az USA, de az egész földrész egyik legjelentősebb vizesélőhelye, itt van az ország sós mocsarainak 40%-a. Lenyűgöző az ártér, a nyílt vízfelületeket borító vízililiom, a fákról csüngő szakállzuzmó sűrű szövevénye, vagy a mélyzöld mocsári ciprusok. Nyolcvanféle halat mutattak ki a folyóból, és bár gazdasági jelentőségük nagy – a rákokkal együtt erre a területre esik az USA halászatának 16%-a –, mégis inkább a Mississippi-aligátorok kerülnek be a híradásokba. A vízi mokaszinkígyó mérge összetett, hatóanyagainak egy részét máig sem sikerült izolálni. A statisztikák szerint az országban évente 700 embert „segít” a túlvilágra. Van még puma és nem ritka a tarka bundájú, titokzatos életmódú vörös hiúz. Előfordul fekete medve, vörös róka és az „eredeti” pézsmapocok – a ma már Eurázsiában is elterjedt faj
nálunk nem őshonos, az Újvilágból hurcolták be. Dél-amerikai itteni jövevény viszont a fura kinézetű armadilló vagy páncélos tatu. És persze rengeteg a madár, míg az igazi attrakció a két váltó évszak, főleg a tavasz, amikor a költöző madarak nagy rajokban pihennek itt meg. A vizesélőhelyek a világon szinte mindenütt veszélyeztetettek, s nem kivétel a Mississippi-delta sem.
Így kezdődött…
Houston. Egy tősgyökeres texasi farmer – „red neck” – nem nagyon örül, ha emlékeztetik, hogy az amerikai Dél meghatározó nagyvárosát jöttment északi jenki alapította. 1836 augusztusában két New Yorkból származó testvér, John Kirby Allen és Augustus Chapman Allen 27 km²-nyi területet vásárolt a mai Houston helyén, hogy ott várost alapítson. A települést a San Jacintó-i csata népszerű tábornokáról, Sam Houstonról nevezték el. 1836. április 21-én itt ütköztek meg Houston és a mexikói Santa Anna tábornok csapatai. A diktátort elfogták, seregét legyőzték, és az addig Mexikóhoz tartozó Texas kivívta függetlenségét.
Az igazi kezdet persze némileg más: Texas legrégebbi városa a közeli Nacogdoches. Amikor 1541-ben az első fehér ember itt megjelent, már rendezett indián települést talált. Az állam elnevezése is innen való, az itteni indiánok a tejas törzshöz tartoztak.
New Orleans. La Nouvelle-Orléans városát a Francia Mississippi Társaság alapította 1718-ban a csitimacsa indiánok területén, s nevét az orléans-i herceg tiszteletére kapta. A párizsi békeszerződés (1763) alapján egészen 1801-ig a spanyolok birtokába került, majd megint a franciáké lett, s napjainkban is a leginkább eredeti formában fennmaradt része a francia negyed. 1803-ban Napóleon eladta az Egyesült Államoknak. A polgárháború után New Orleans ragaszkodott a déli szokásokhoz, és ellenállt a polgárjogi törekvéseknek. 1874-ben véres összecsapások robbantak ki a városban, a dühöngő tömegnek több mint 2000 fekete és ún. „carpetbagger”, északról jött fehér esett áldozatául. A legrégebbi, máig fennmaradt házat 1726-ban emelték New Orleansban, míg a houstoni Noble House csak 1847-ben készült el.
A teljes cikket A Földgömb 2014. júniusi-júliusi lapszámában olvashatja!
Amennyiben rendszeresen szeretné olvasni lapunkat, fizessen elő kedvezményes áron!
Előfizetek
