Oroszországban viszont, a fő lelőhelyek vidékén egészen a 80-as évek közepéig nem volt gazdasági jelentősége. Ma azonban egészen más a helyzet. A nefrit – mely tömött, rendkívül finoman szálas aktinolitpalának tekinthető – évezredek óta Kelet-Ázsia egyik legnagyobb becsben tartott anyaga. Különösen nagy értéknek számít Kínában és Koreában. Oroszországban viszont, a fő lelőhelyek vidékén – bár a helyi orocsonevenki réntartó vadászok régóta ismerik e követ – egészen a 80-as évek közepéig nem volt gazdasági jelentősége. Ma azonban egészen más a helyzet. Legyen bár a nefrit fehér vagy zöld, vagy épp a folyók által koptatott kék és vörös színű kavics, amely a keleti szellemvilágot idéző tigrisre és sárkányra emlékeztet, a kínai kereskedők óriási összegeket adnak értük. És ez új, igazi modern kihívás a nefritben gazdag vidékeken élő evenkik számára…

Fotó: Sántha István
AZ EVENKIK ÁPRILISTÓL OKTÓBERIG RÉNJEIKKEL A NEFRITBÁNYÁHOZ VEZETŐ ÚT FELÉNÉL TÁBOROZNAK, hogy étkezdét üzemeltessenek a megfáradt utazók részére. Tartózkodási helyük kifejezetten szokatlan, eltér a hagyományos vándorlás útjától, hiszen a különféle élősködők támadásai elől rénjeikkel ekkor épp a szeles és hideg hegyi fennsíkokra kellene menekülniük

A kelet-szibériai tajga évezredek óta az evenki népcsoportok lakóhelye. A mandzsutunguz nyelven beszélő népek északi ágába tartozó evenkik ma mintegy 40 ezren lehetnek. A 200-300 tagot számláló, halász, rén-, vagy lótartó csoportok hagyományosan vadász-gyűjtögető életmódot folytatva vándoroltak a tajgában. Az 1930–40-es években a szovjet politika kórházak és iskolák köré szerveződött, egymástól igen nagy távolságra fekvő falvakba telepítette őket, így a korábban szomszédos csoportok nemritkán 1000 kilométerre kerültek egymástól.

Fotó: Sántha István
AZ ALEKSZEJEVSZKI EGYKORI ARANYMOSÓ TELEPEN álló műhelyben tartják karban, javítják a vezgyehodokat és a többi járművet. Az itt évszázadok óta hagyományos aranymosással azért hagytak fel a közelmúltban, mert míg az aranyat csak az államnak lehet eladni, addig a nefrit még féldrágakőnek sem minősül Oroszországban, és piaca a pénzben bővelkedő Kína felé nyitott
Fotó: Sántha István
A TAJGA MÉLYÉN, az evenkik ősi földjén található nefritlelőhelyet csak lánctalpas katonai szállítójárműveken lehet elérni, melyek tönkreteszik az aljzatot, de a tajgai terepen maguk is tönkremennek

A teljes cikket A Földgömb 2011/4-es számában olvashatja!