Az elmúlt néhány évben kialakult szokás – egyértelműen a polgári kamerák és ennek következtében az asztrotájkép-fényképezés fejlődésének köszönhetően –, hogy hazánk egyik legszebb agrár-csillagászati együttállását, a repcevirágzás és a Tejút-centrum együttes megjelenését lencsevégre kapják...

Kép: Széll Bálint

A Balaton-felvidéknek kevéssé ismert, értékes gyöngyszeme a Badacsonyörs területén található Folly Arborétum. Egy erre járó neves német szakember sok évtizeddel ezelőtt egyenesen ékszerdoboznak nevezte!

Fénykép: Magyar Földrajzi Múzeum Archívuma

Cholnoky Jenő sokat idézett mondása szerint: „…nem lehet jó geográfus az, aki nem tud rajzolni. Nem kell művésznek lennie – teszi hozzá –, nem is lehet, hogy minden tudósunk egyúttal művész is lehessen, de legyen művészi ízlése”. Cholnoky az 1896 és 1898 között megtett 6000 kilométeres kínai...

A bakonyi kisfaluba, Bándra tartva jutott eszembe, hogy az Essegvár kiváló helyszín lenne az aktuális meteoreső fotózására. A tíz évvel ezelőtti Perseidák előjelei azonban nem sok jót ígértek. A raj legnagyobb aktivitása éppen a telihold napjára esett, amely garantáltan elnyomja a halványabb...

A földkéreg leggyakoribb ásványai a földpátok, melyek közül magasan kiemelkedik kékeszöld-zöld színével az amazonit. Az élénk színt sokáig az ásvány alacsony réztartalmának tulajdonították, ám későbbi kutatások kiderítették, hogy a kristályrácsba épült kis mennyiségű ólom- és víztartalom okozza...

Fotó: Aleksandar Todorovic ©shutterstock

A kontinens egyik legismertebb népcsoportja, akikkel a magyar utazók is gyakran találkozhatnak kenyai vagy tanzániai útjuk során. A közel 2000 évvel ezelőtt nyugatról keletre tartó, a mai Guineai-öböl menti országok térségéből induló bantuvándorlás eredményeként ma több száz népcsoport és törzs...

A címben feltett kérdésre gondolkodás nélkül rávágjuk, hogy nem, miközben e nyilvánvaló beugratást sokszor nem kerüljük el, vagy nem akarjuk elkerülni az életben

Fotó: Jefferson Bernardes ©Shutterstock

Az Antarktisztól 1000, Budapesttől 14 000 km-re, Dél-Amerika déli csücskében áll a kontinens egyik legkülönlegesebb városa, Ushuaia. A déli félteke Szibériájaként is emlegetik embert próbáló, zord időjárása, isten háta mögötti elhelyezkedése, valamint a fél évszázadon át működő, hírhedt...

A sziget arculatában valóban meghatározó ez a vörös kőzet, de szerepe korántsem kizárólagos. A belső és külső tűz egyaránt formálta/formálja Korzikát, de a jég nyomait is felfedezhetjük. Végül az is kiderül, miért esznek „fakenyeret” a Földközi-tenger eme, hegyekkel legjobban szabdalt...

Isztambulban tényleg szinte minden sarkon lézeng egy kiskocsiról árusító kofa, és akár kutyafuttában is be lehet kapni néhány kalóriadús, ízletes falatot. De legyen szó Törökország bármely régiójáról, megéri bátornak lenni, és a látnivalók között végigkóstolni a streetfood-kínálatot is...

1. oldal / 2

Hírlevél feliratkozás

Támogatóink, együttműködő partnereink