Emlékül – Mivel most még a turizmus az egyetlen bevételi forrás, ezért a kínálatnak minden igényt ki kell elégítenie! A törzsi falvak szuvenírstandokká formálódtak, ahol felpróbálhatók és megvásárolhatók a nyaktekercsek

Fotó: Holzinger Géza

A kayan népcsoport leginkább arról nevezetes, hogy a nők a törzsi hagyomány szerint szinte egész életükben sárgaréz tekercseket viselnek a nyakukon. Az első karikák már ötéves korukban felkerülhetnek a lányok nyakára. Idősebb korukra akár 32 karikájuk is lehet, amelyek együttes súlya elérheti a 15 kg-ot.

Elbeszéléseik szerint egykor a gonosz szellemek megharagudtak az emberekre, és úgy döntöttek: tigriseket küldenek, hogy megegyék az összes nőt, ezért őseik azt javasolták, hogy minden kayan nő védje a nyakát sárgaréz tekercsek viselésével. Egy másik történetben a karikák viselése azért jelenik meg, hogy eltántorítsa a rivális törzseket a kayan nők elcsábításától.

Szépség és identitás

A súlyos karikák viselésének egyik leginkább elfogadható magyarázata, tényleges célja a kulturális identitáshoz és az egyéni szépséghez kapcsolódik. A karikákat csak nagyon ritkán veszik le, akkor is elvonulnak, ahol senki sem látja őket, mert ilyenkor az az érzésük, hogy teljesen meztelenek.

A híresztelésekkel ellentétben e nőknek nincs extra hosszú nyakuk. A nehéz sárgaréz karikák az évek során lenyomják a bordájukat és kulcscsontjukat, nyakuk izomzata elgyengül, elvékonyodik, és ez azt az illúziót kelti, hogy a nyakuk szokatlanul hosszú (mindemellett néhányan az alkar és a lábszár körül is viselnek karikákat).

Több lábon – Az elsődleges napi munka a kézzel szőtt sálak, sárgaréz ékszerek és csecsebecsék árusítása. A kézimunka sokszor zajlik a standok előtt, hogy „autentikus” élményt nyújtsanak a turistáknak. Ám a színfalak mögött a nők a hegyvidéki mezőgazdaságban is dolgoznak, kis zöldségeskerteket gondoznak, és segítenek a rizs és a kukorica betakarításában

Fotó: Holzinger Géza

A hagyomány és a kulturális örökség megőrzésére irányuló erőfeszítések ellenére is nyilvánvaló, hogy a mianmari fiatal kayan lányok már egyre kevésbé akarják követni e kényelmetlen szokást, de a Thaiföldön élők rákényszerülnek – turistamágnesként tudnak csak boldogulni.

Kifacsart szerepkör – A fiatalok eredetileg a szépség és az identitás jegyeként követték a hagyományt, és büszkén viselték a nyaktekercseket. Ám idővel kényszerré vált, hiszen a tömegturizmus felívelésével az elmúlt évtizedekben ez volt a túlélés fő záloga

Fotó: Holzinger Géza

Kayan-világ

A kayanok a hagyomány szerint Mongóliából származnak, ahonnan kb. 3600 évvel ezelőtt vándoroltak Mianmarba. Hegyvidéki területeken telepedtek le, ahol ma is mezőgazdaságból és állattenyésztésből élnek. A nehéz domborzati viszonyok miatt az öntözéshez csatornarendszereket és teraszokat építettek ki, ahol elsősorban rizst, kukoricát, zöldségféléket, banánt és gyapotot termelnek.

Kizárólag a saját csoportjukon belül házasodnak. Míg régebben a házastársakat a falu öregjei választották, addig ma már a szülők beleegyezése mellett a választásuk nagyrészt szabad.

Hitük szerint nemcsak az élő és halott embereknek van lelkük, hanem a természet összes jelenségének, a hegyeknek, a vizeknek, a fáknak és az állatoknak is. Ha egy növényt vagy állatot elpusztítanak, előzőleg magyarázkodnak, igyekeznek a lény szellemét meggyőzni arról, hogy elpusztítására okvetlenül szükség van. Annak ellenére, hogy már sokan áttértek a keresztény hitre, még mindig az animizmus filozófiája szerint élnek, és következetes tiszteletet tanúsítanak az élő és élettelen természet iránt.

A normál kerékvágás – A turisták által látott egzotikus kép a színfalak mögött sokkal hétköznapibb életet takar, amelyet kemény fizikai munka, közösségi összetartás és a hontalanság kihívásai jellemeznek

Fotó: Holzinger Géza

Menekülő kayanok

Mianmar történelme a gyarmati korszak óta feszültséggel terhelt. Az 1980-as években tragikusan kiélezetté vált a kayan települések területén működő karenni szeparatisták és a mianmari hadsereg közötti polgárháború. Általánossá váltak a hadsereg razziái, a falvak és rizsföldek pusztítása, a katonai erőszak. Korábban az atrocitások elől a helyiek csak a környékbeli hegyekbe menekültek, de ekkorra már véglegesen el kellett hagyniuk az otthonaikat. Legtöbbjük belső menekültté vált, és az ország más, távolabbi részén keresett új otthont magának, ám sokan egy biztonságosabb élet reményében a közeli thai határt átlépve befogadótáborokban találtak menedéket.

A képalkotás alanyai – A fotózáshoz a pózolást ma már munkájuk alapvető részének tekintik. Fizetést kapnak a nyaktekercs viseléséért és magáért a turisztikai jelenlétért. Gyakorlott, gyengéd mosolyt villantanak, éppen akkor, amikor kell. Professzionálisan, hiszen a jól sikerült emlékfotó az, amit a turista elvárhat a belépődíjért, és így az ajándéktárgyak megvásárlásában is jobban reménykedhetnek

Fotó: Holzinger Géza

„Kulturális falvak”

A thaiföldi turizmus ekkor már javában virágzott, és egyes vállalkozók hamar észrevették, hogy a kayanok mutogatásából busás haszonra lehet szert tenni.

Cirkuszi attrakció – A kayanok az 1930-as évek elején „zsiráfnyakú nőként”, egzotikus látványosságként léptek fel a Ringling Bros and Barnum & Bailey cirkuszban

Fotó: Holzinger Géza

Az észak-thaiföldi Mae Hong Son régióban egy turisztikai projekt keretében, mindössze néhány kilométerre a mianmari határtól az 1980-as évek végén állami közreműködéssel hozták létre az első „kulturális” falut a turisták számára.