Megfogták, de még nem teljesen tartják meg. A Cserhát déli oldalán elhelyezkedő település az elmúlt években a dombvidéki vízmegtartás magyarországi mintatelepülésévé vált: okosan elhelyezett rönkgátak és egy oldaltározó építésével megszüntették a villámárvizek által a településen okozott kárt. De a táji léptékű vízmegtartás és a változó klímához való, településszintű alkalmazkodás nehezebb feladatnak tűnik…
Kisnémedit követően egy kicsi, meglepően meredek szerpentint mászik meg a közút. A tetőről szépen kirajzolódik a Váctól délkeletre, a Szilágyi-patak völgyfőjében elhelyezkedő zsákfalu látképe – no meg a probléma is. A 750 fős falut körbeölelő dombok jelentős részén ugyanis hatalmas szántók terpeszkednek. Nem csoda, hogy az elmúlt évtizedekben egyre gyakrabban lezúduló villámárvizek és azok hatalmas hordaléka komoly, több tízmillió forintos károkat okozott a településen.
Püspökszilágy története azért érdekes, mert a szaporodó villámáradások problémája több száz hegy- és dombvidéki települést érint. Ráadásul az itt alkalmazott módszerek a száraz időszakok kihívásait is enyhítik.
Hét darab rönkgát. Ennyi…
A természetalapú megoldások iránt érdeklődő vándornak a dombtetőről feltűnhet a település két, országos jelentőségű létesítménye közül az egyik: hazánk egyetlen, nem atomerőműből (hanem pl. kórházakból) származó radioaktív anyagokat tároló és feldolgozó üzeme –távol a falutól.
Berobogok a falu központjába, ahol Tordai Sándor polgármester vár, és kérdésemre az önkormányzat bejáratánál elhelyezett kijelzőre hívja fel a figyelmemet, amely egyértelműen mutatja, hogy a sugárzás szintje a településen (mindig) rendkívül alacsony – Budapest belvárosában jellemzően jóval nagyobb. De nem érek rá ezen mélázni, már megyünk is a falu másik végéhez, a szántóföldre, ahol viszont sorompó és egy felfegyverzett katona állja utunkat. A Duna és a Tisza vízválasztóján vagyunk: a Szilágyi-patak közeli forrásából a Tisza felé szalad a víz, a falutól északra eredő Gombás-patakban viszont a Dunába. S ez utóbbi patak zárt völgyfőjében található hazánk legforgalmasabb katonai lőtere.
„A villámárvizek problémája Püspökszilágyon egyáltalán nem új: a falu fölött az egyébként kicsi, mindössze 10 km2 vízgyűjtővel rendelkező Szilágyi-patakon négy, az 1930-as években terméskőből épült hordalékfogó kőgát található. Ám nem 10-20 évente egyszer, ahogy régen, hanem 2-3 évente kaptunk villámárvizet az elmúlt évtizedekben” – villantja fel Sándor a kihívást.
A megoldás egyszerűnek tűnik. A négy hordalékfogó kőgát felújításával, illetve a patak bal partján csatlakozó, a település feletti dombokról vizet szállító árkokon létesült hét rönkgáttal a lefolyó víz lelassult, a meder eróziója mérséklődött, az addig szállított hordalék a sebességcsökkenés hatására lerakódott. A minimális költséggel megvalósított megoldások nagyon rövid idő alatt behozták árukat, hiszen a villámárvizekből eredő károk elmaradtak (igaz, a rönkgátak által felfogott hordalékot rendszeresen kell kotorni, s ez a pénz mellett együttműködést is kíván – például a megfelelő gépekkel rendelkező erdészettel).
„Mérnökökkel, természetvédelmi és más szakemberekkel együttműködve felismertük, hogy a Püspökszilágyhoz hasonló, domb- és hegyvidéki falvak árvízi kihívásait a helyi vízgyűjtő alsó és felső szakaszát egyaránt érintő, természetes vízmegtartó rendszer kialakításával lehet kezelni” – vezet Sándor a másik fontos helyszínre, a falu alatt kialakított tóhoz.
Rőzsegátak
A rőzsegátak és a helyi faanyagból épülő, ún. szivárgó rönkgátak a legegyszerűbben kialakítható vízvisszatartó létesítmények a vízfolyások felső szakaszán. Alacsony vízállásnál az összes vizet tovább engedik, az élőlények számára is átjárhatók, árvíz esetén viszont rendkívül hatékonyan tartják vissza az érkező felesleget. Alkalmazásuk ott a leghatékonyabb, ahol lehetőség van – kisléptékű és időszakos – visszaduzzasztásra, a gátak mögött kialakuló kisebb ideiglenes tározók így a magasabban fekvő termőföldek és erdők vízellátását támogatják a beszivárgáson keresztül.
Denevértorony a tó partján – Nemcsak oktatási célokat szolgál: egy denevér átlagosan több száz szúnyogot is megeszik egy este. Bár a denevérek nagyon sikeres evolúciós vállalkozásba fogtak, amikor éjszakai repülésre adták a fejüket, a természetes, odúban gazdag erdők hiánya miatt fontos a segítésük is, például ilyen denevérlakkalFotó: Szigeti Ferenc Albert
Sanyi bácsi tava
A gyerekek így nevezik azt a 2019-ben kialakított oldaltározót, amely befogadja a többletvizet, és természetvédelmi, illetve pihenési célokat szolgál. Pontosabban az oldaltározó egy összetettebb rendszer végső eleme: a tó előtt a víz még két, nádassal borított területen is áthalad. Ez egyrészt fontos élőhely, másrészt a nádas mechanikusan szűri a vizet és felveszi a szerves tápanyagot is, sőt a tó partján található növényzet gondoskodik alapvetően az erózióvédelemről is.
E tározóval a környék biológiai sokszínűsége egyértelműen növekedett. Ráadásul kifejezetten odafigyeltek a mederkialakításra. A partoldal lépcsőzetes, de nem túl meredek, a meder változatos, vannak benne olyan mélyebb részek (halágyak), ahol a halak vermelni tudnak, illetve aszályos időszakban megfelelő vízmélységet biztosítanak a vízi élet túléléséhez. A vízmegtartás szempontjából azonban a legfontosabb fegyvertény, hogy a tó megemelte, és jelentősen stabilizálta a talajvíz szintjét a település környékén, ahogy azt a mérőkutak adatsorai is mutatják.
Természetes vízmegtartás
Püspökszilágy azóta szintet lépett: a környékbeli településekkel (Galgagyörk, Kisnémedi, Kosd, Penc, Püspökhatvan, Rád, Vácduka és Váckisújfalu) együtt vízgyűjtő érdekegyeztető fórumot hozott létre, hogy mind a Szilágyi-patak, mind a szintén villámárvizeket okozó Gombás-patak vízgyűjtőjén természetes vízmegtartó megoldásokat hozzanak létre. Mindezt a Belügyminisztérium kísérleti EU-s projektje támogatja, amelynek keretében két vízgyűjtő partnerség indult (a másik Bátya központtal alföldi környezetben).
„Két dolog miatt gondoltuk tovább a helyzetet: egy-egy rönkgát vagy más természetes vízmegtartó megoldás csak kisebb tározókapacitás létrehozására képes, így csak kismértékben segíti a csapadék talajba szivárgását. Ezért több, a tájban szétszórt természetes vízmegtartó megoldás építése, egy „»zivacstáj« kialakítása a cél.Ezzel lehet hatékonyan védekezni a villámárvizek és az aszály ellen.”
E megoldások pontos helyének meghatározásában lefolyásmodell segíti az önkormányzatokat, hisz a rosszul elhelyezett rönkgátak akár növelhetik is az árvízi kockázatot.
A hagyományos és természetes eszközök által létrejött „szivacstáj” csökkenti a lefolyást és ezáltal mind az eróziót, mind a villámárvizek kockázatát. De segíti a víz talajba szivárgását is, így az egész táj és az élővilág jobban ellenáll az aszálynak.
És valóban: míg korábban a völgyfenék teljesen kiszáradt, a 2022-es történelmi aszályban a Szilágyi-patak volt az egyetlen a tágabb környéken, amelyben valamennyi víz mindig csordogált.
E kisléptékű, költséghatékony és természetközeli megoldások a vízfolyás-szabályozás mellett zöldebb környezetet eredményeznek, védelmet nyújtanak a falvaknak, de a településkép is vonzóbb lesz. Egy szivacstájban a tájat mozaikossá tevő mezővédő sövény- és erdősávok védik a mezőgazdasági területeket, a szántók alatt ágakból font sövények tartják vissza az esetlegesen lemosott hordalékot. A lejtőkön szintvonalak mentén kialakított földsáncok, gyepes vízelvezető, illetve övárkok, valamint kisebb tavak és gyepes beszivárogtató teknők segítik a beszivárgást. Az alsóbb szakaszokon rőzse- és rönkgátak terelik a többletvizet az egykori árterekbe, segítve ezzel a völgy ökológiai állapotjavulását, a patakok ismét kanyargóssá válnak.
A szivacstáj akkor hatékony, ha mindenki alkalmazza e megoldásokat a saját területén. A mezőgazdaság átalakítása nélkül itt sincs átütő megoldás, hiszen a humuszban gazdag, egészséges talaj a legjobb vízmegtartó, az erózió pedig éppen a szántóföldek e legértékesebb felső részét viszi magával a magasabban fekvő, lejtős térszínről, magával sodorva a kijuttatott növényvédő szerek és műtrágyák egy részét is.
Ezért hosszabb távon a művelési technológiák átalakítása, az ún. talajkímélő mezőgazdaság alkalmazása is szükséges. S ahogy sok bevett szokásunkat újra kell gondolnunk – például a változó éghajlat néhány következménye miatt –, egy szivacstájban az intenzív mezőgazdasági termelés és a szigorú természetvédelmi elvek közötti (vélt) ellentétet is sikerülhet feloldani.
Falu 2.0
Az árvíz megfogva, a szivacstáj alakul, de a szokások sokkal lassabban változnak. Püspökszilágy ezért belső erőforrásait is mozgósítja.
„Az együttműködést a falu határain belül is erősíteni szeretnénk, mert a hatékony tradíciókat még őrző falu, ahol az emberek még vermet használtak, füstöltek, aszaltak, s kalákában segítették egymást, ma a környezeti kihívásokkal szemben is sokkal ellenállóbb lenne. Ezt kellene valamilyen modern formában újra megélni, amelyhez talán segítség, hogy a lakosság mintegy fele „gyüttment” – ezt már Kalanics Béla, a falu kertésze mondja.
Az újonnan érkezők ugyan nem ismerik a hagyományos módszereket, de sokszor ők a nyitottabbak, és önbizalmat adhatnak a régi tudást már-már elfeledő vagy éppen szégyellő őslakosoknak.
A település vezetése a terényi MagosVölgy Ökológiai Gazdaság segítségével közösségi alapon működő gazdaságot tervez, a születőben lévő szociális szövetkezet pedig a kölcsönös segítségnyújtás újfajta rendszerét kívánja megalapozni. Ennek egyik motorja a kovácsmesterséghez, kádársághoz, kés- és kürtkészítéshez is értő, az élőfalu-hálózatban jól ismert, tíz éve a faluban élő Béla, aki személyében elegyíti a régit és az újat. A kettő találkozásából és a folyamatos tanulásból igyekszik a település új minőséget létrehozni.
Amennyiben rendszeresen szeretné olvasni lapunkat, fizessen elő kedvezményes áron!
Előfizetek
