Kréta szigete nem szűkölködik festői tájakban. Elunda öble a szikrázó, türkizkék tengerrel és az olajfaligetekkel gyakran szerepel utazási irodák kedvcsináló katalógusaiban. Ahogy a busz elhagyja az egymás mellett sorakozó luxusszállók zárt komplexumait, és megérkezik Plaka hangulatos kis kikötőjébe, az összkép változatlanul harmonikus. Amint azonban a turista felszáll a kishajóra, komor, kopár szigetet lát maga előtt: Szpinalongát, a leprások szigetét. Az égbe meredő romok és a süvítő szél valóban hátborzongató érzést keltenek. A sziget ugyanakkor nemcsak a katasztrófaturisták számára tartogat érdekességeket
A Szpinalonga nevet nemcsak az aprócska szigetre, hanem a közvetlenül mellette fekvő félszigetre is használják, nem véletlenül. A 16. századig a két földdarab egy egységet alkotott, míg 1526-ban egy csatorna építésével levágták a félsziget legészakibb csücskét, így létrehozva a mai szigetet. Bonyolítja a helyzetet, hogy a görögök sokszor régi nevén, Kalüdónként emlegetik a két területrészt.
Bár Kréta látnivalóit említve sokaknak méltán a minószi kor emlékei jutnak először eszébe, Görögország legnagyobb szigetének történetéről e kísérteties földdarab talán még többet mesél. Szpinalonga kivételes fekvése miatt komoly hadászati szerepet kapott, amikor Kréta védelme forgott kockán. A terjeszkedő Oszmán Birodalom fenyegetése során a Kréta szigetét a 13. század eleje óta uraló velenceiek hamar felfedezték az Elundai-öböl stratégiai jelentőségét, és jól védhető erődrendszer kiépítését határozták el. Heraklion, Rethimno és Gramvusza várai mellett Szpinalongát választották a keresztény uralom biztosítására.
Ekkor került sor a mai sziget leválasztására a félszigetről, amely így az öböl bejáratát ellenőrző őrhellyé vált, s a következő évtizedekben szinte bevehetetlen erődrendszerré fejlesztették. Így annak ellenére, hogy Krétát a törökök hosszú ostromot követően 1669-ben elfoglalták, a velencei helyőrség Szpinalongát még majdnem 50 évig tartotta! Az utolsó török–velencei háború nyomán azonban 1715-ben az erődsziget is ottomán uralom alá került.
Úgy tűnt, Szpinalongán a történelem kereke lassabban forog, mint Kréta más részein. Ahogy hosszú évtizedekig dacolt a török ostrommal, úgy maradt később a sziget a krétai törökök egyik utolsó végvára, akik a sorozatos felkelések elől menekültek Szpinalongára. Miután Kréta 1898-ban az Oszmán Birodalom részeként autonómiát szerzett, a görög hatóságok mindent megtettek, hogy innen is távozásra bírják a törököket, és
Szpinalonga szigetét – talán ebből a megfontolásból is – 1903-ban leprateleppé nyilvánították, és kitelepítették a teljes lakosságot. A sziget ezután Európa egyik utolsó lepratelepeként működött, egészen 1957-es felszámolásáig.
A szárazföldről érkező bárkák a sziget déli oldalán kötnek ki. Már a rövid hajóút alatt feltűnnek a masszív velencei erődítések, de a védművek megérkezéskor különösen látványosak. Közvetlenül a kikötőhely fölé magasodik a Barbariga-bástya rondellája, amelyet Szent Márk szárnyas oroszlánja díszít. A velenceiek még a félsziget szemközti oldalán is komoly erődítéseket hoztak létre, hogy Szpinalongát sehonnan se lehessen tűz alatt tartani.
A sziget legmagasabb pontjáról feltáruló kilátás kiragad a múlt csatáiból: innen nemcsak a krétai szárazföld, a nyílt tenger, de a szomszédos Elundai-öböl és a Szpinalonga-félsziget és kiválóan látszik. Az aprócska templomokat rekonstruálták, de a teljes sziget újjáépítése lehetetlen feladat lenne.
Bár a velencei erőd főbejárata a nyugati oldalon nyílik, az utazó a déli oldalon, „Dante kapuján” lép be az egykori lepratelepre.
A bejárat neve annak állít emléket, hogy a frissen érkezett betegek nem tudhatták, mi vár odabent rájuk – akárcsak az Isteni színjáték Poklának kapujában, miszerint: „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!”
Szpinalongán azonban a helyzethez képest rendezett körülmények uralkodtak. Az ápoltak számára a kórház nemcsak a mindennapi betevőt, de az állandó orvosi felügyeletet is biztosította. Ez az ellátás kifejezetten jónak számított, tekintve, hogy nem sokkal korábban a leprások még arra voltak ítélve, hogy a hegyvidékek barlangjaiban húzódjanak meg. A szigeten a közelmúltban rekonstruálták a leprakolónia egyik utcáját, ahol ma kis múzeum is működik. Ennek ellenére a lakóházak jelentős része továbbra is romos; egy részük még a török időkből maradt fenn. Különösen kísértetiesek az egykori leprakórház 20. század eleji épületei, meredező vasbeton elemeikkel és üres ablakaikkal. A sziget egyik legmegrázóbb része a leprások temetője, ahol bár a háttérben a nyílt tenger vize látszik, a névtelen sírok megannyi reménytelen sorsot idéznek.
A néhol hátborzongató látvány ellenére Szpinalonga és környéke Kréta egyik legfestőibb tája, változatos domborzatú szigetekkel, mélykék tengerrel övezve. A hasonló nevű, kopár, lakatlan félsziget keskeny földnyelvvel csatlakozik a krétai szárazföldhöz. Itt helyezkedett el az ókorban Olosz kikötővárosa, amely a szárazföld és a félsziget közötti védett Elundai-öböl partjára települt.
Az öböl fekvését sokkal később a britek is kihasználták, és az 1930-as években az India felé tartó óriáshidroplánok egyik pihenőhelyeként szolgált. A félsziget ugyanakkor továbbra is lakatlan, bár festői partja és a környező aprócska sziklaszirtek nyomán hajókirándulások kedvelt célpontja.
Amennyiben rendszeresen szeretné olvasni lapunkat, fizessen elő kedvezményes áron!
Előfizetek
