Borneó vonzereje sokak számára egy elképesztő lényhez kötődik: a nagy borneói orángután szabadon élő példányaival több helyszínen is találkozhatunk.
A lehetőség felvillanyozó...
Ketrecből a vadonba
Borneó déli része mélyen a szárazföldbe nyúlóan lényegében egyetlen, összefüggő tőzeges láp- és mocsárvidék. Az utak szárazak és biztonságosak, de kétoldalt minden sáros, vizes. Ennek megfelelően az itt épült lábasházak nagy részét az aljzatba több méter mélyen lefúrt cölöpök tartják. Egyetlen hatalmas, kissé büdös és iszapos Velence az egész – száz kilométereken át.
Palangkaraya vidéke az első célpont. A város közelében a BOS (Borneo Orangutan Survival) alapítvány egy orángutánmenhelyet és természetbe visszaszoktató állomást tart fenn. Az itt zajló programoknak köszönhetően éves szinten tízes nagyságrendben nevelnek fel és juttatnak vissza természetes környezetükbe árva orángutánokat, „akik” egyébként rácsok között, vagy láncon tartott háziállatként tengetnék az életüket.
Kinanti, a menhely munkatársa magyarázza el, hogy
az orángutánbébi nagyon erősen, szinte elválaszthatatlanul szorítja anyját az erdőben, veszély esetén különösen. Így aztán a feketepiacon jól értékesíthető bébi leválasztásakor egyszerűen megölik vagy megcsonkítják az anyját.
A kereskedelem és persze az élőhelyek szűkülése miatt pedig fokozottan veszélyeztetetté váltak e csodálatos főemlősök. Bevállalok egy „apaságot” – már száz dollár adomány is jelentős segítség!
A Tangkiling-hegy közelében, Gohon faluban csónakot bérlünk, mert a vízről jól megfigyelhetők az erdőszélen szabadon kószáló emberszabásúak. Ekkor látható igazán, hogy nem véletlen az „erdei ember” elnevezés. A borneói orángután meglehetősen emberi, a járását, a nézését a miénkhez nagyon hasonlónak érzékeljük – ha a csípőjének ringását nem is...
Olvasson tovább a nyomtatott magazinban!
Amennyiben rendszeresen szeretné olvasni lapunkat, fizessen elő kedvezményes áron!
Előfizetek