A sokak által „Új-Eldorádónak” tekintett Arktiszon beindult helyezkedés azonban máris számtalan jogi és környezeti problémát vet fel, ráadásul maga a területmeghatározás sem egyértelmű. Pontosabban: ahány szándék, annyi lehatárolás… Mert meghúzhatjuk a sarkvidéki határt az északi sarkkör mentén vagy az északi erdőhatárnál, köthetjük az évi középhőmérséklethez is, de az igazi északi helyezkedés helyszíne a Jeges-óceán.

Fotó: Ács Zoltán
A tengeri jég labirintusában Ács Zoltán: „180 kilométert tettünk meg gyalog Kovalcsikné Bátori Krisztinával, hogy elérjük az Északi-sarkot, amely légvonalban csupán 110 kilométer volt indulási helyünktől”

Bár a 20. sz. első évtizedeire lezajlott az ottani szárazföldek fölötti osztozkodás (például Kanada és Oroszország is megszállta a tőle északra fekvő szigeteket), de a tengeri területek fennhatósága nem volt kulcskérdés.

Akkoriban úgy tűnt, hogy az Északnyugati- és az Északkeleti-átjáró sem tekinthető komoly útvonalnak az Atlanti- és a Csendes-óceán között – épp a tengeri jégborítás miatt. E jég azonban napjainkra rendkívül erős zsugorodásnak indult, ami alapvetően új feltételeket teremtett – elsősorban az eurázsiai partoktól északra fekvő, kevesebb szigettel tarkított jeges-óceáni vidéken.

A tengeri jégborítás visszahúzódása érezhetően fokozza a versengést a határos országok között. Kanada, Dánia (Grönland), Norvégia, az Egyesült Államok és Oroszország is vágyik a sarkvidéki tengerek gazdaságilag legkecsegtetőbb részeire.

Az igényeket az ENSZ-hez nyújtják be, de mindeközben helyi katonai erejüket is bővítik. Dánia például 2012-ben létrehozta a maga északi-sarki katonai parancsnokságát, Kanada kormánya pedig még 2006-ban hirdette meg az „északi szuverenitás” programját, amelynek részeként 3,5 milliárddal növelte hadserege éves költségvetését, kimondottan a sarkvidéki területek feletti ellenőrzés érdekében.

Fotó: Ács Zoltán
Fagyott tengeren – Az egyenetlen és (gyakran az ellentétes irányban) mozgó terep, a kiszámíthatatlanul szétnyíló tengeri jég, a nagy hideg, a magas páratartalom és a hópor-viharok miatt igazi próbatétel elérni az Északi-sarkot

Tengerhajózástól a turizmusig

Az egyre északabbra szoruló arktiszi tengeri jeget szorosan követik a gazdasági szereplők: kereskedelmi szállítók, nyersanyag-kitermelők, halászok, turisztikai cégek és velük együtt – vagy éppen őket is megelőzve – a kutatóállomások és katonai bázisok. Az orosz partok mentén már napjainkban is zajlik a tengeri szállítás az Északkeleti-átjárón keresztül az évente két hónapra szabaddá váló vízi úton, és Oroszország több kikötőt is fejleszteni kezdett.

A tengeri jég világa azonban igazi extrém terep, amit ma leg-inkább a turisztikai ipar hasznosít. A legfontosabb orosz (magán) központ a Barneónak nevezett bázis az Északi-sarkpont közelében. Ezt 2002 óta minden évben felállítják, s innen indulnak például a sarkpontot megcélzó, bő 100 km-es gyalogutak is. A tisztán üzleti turisztikai vállalkozást azonban beárnyékolja, hogy nemrég orosz hadgyakorlat színhelye is volt Barneo, ahová egyébként a norvég kezelésű Spitzbergákról indulnak az ellátójáratok. Szankcióként Norvégia egy időre repülési tilalmat is elrendelt… Az aktuális Barneóként alkalmas, befagyott tengerrészre áprilisban először traktorokat és felszerelést dobnak le: megkezdődik egy leszállópálya kialakítása, ahol aztán AN-72-es repülőgépek is landolhatnak. A táborba érkező, a program függvényében 12–40 ezer eurót fizető látogatók kutyaszánon utazhatnak, esküvőt rendezhetnek, a helyi postáról képeslapot küldhetnek, és persze nekiindulhatnak az északisarki szervezett gyalogtúrának. Onnan MI-8-as helikopterek szállítják vissza őket Barneóba. Májusban a jég repedezni-töredezni kezd, ekkor a személyzetet evakuálják, de a traktorokat nem, azok valahol Grönland körzetében süllyednek el.

Fotó: Ács Zoltán
Barneo – A csupán másfél hónapig működő Barneo bázisra repülőgéppel érkeznek a Spitzbergákról a túrázók, kalandorok, érdeklődők. Az Északi-sarkra igyekvőket a célból helikopter szállítja vissza ide, és már csak a hazarepülés van hátra

„A táborban teherautóponyvákból készült, hatalmas sátrak állnak, amelyekbe ipari légfúvókkal fújják be a meleget – idézi fel Ács Zoltán hegymászó, világjáró, aki szintén végiggyalogolt a sarkpontig hátralévő 1 foknyi, nagyjából 110 km-nyi befagyott tengerszakaszon. – Mi azonnal elindultunk sítalpainkon, szánt húzva magunk után. Mivel a jégtakaró állandó mozgásban van, éjszaka az áramlatok akár több kilométerre, néha pont az ellenkező irányba is elvihetnek bennünket sátrainkkal együtt. A túra közben nem mehetünk légvonalban, mert sokszor botlunk a jégmozgás által létrehozott csatornákba, amelyeket muszáj kikerülni, ezért nehéz megbecsülni a megtett távolság pontos hosszát.” Aki nem híve az extrém meneteknek, hajóra is szállhat, és sarkvidéki jégtörőtúrát is tehet – ha előbb kigazdálkodott rá jó néhány millió Ft-ot. „Murmanszkból a világ legerősebb atommeghajtású jégtörő hajójával, az 50 éves győzelem-mel közelítjük meg az Északi-sarkot, ahol helikopter teszi le a turistákat a jégre. Itt a nemzeti zászlók mellett fotózkodhat mindenki, majd sasliksütés következik, és a bátrak megmártózhatnak az erre a célra kivágott lékben” – meséli egy hazai utazási iroda vezetője.

 

Gyakorol az orosz arktiszi hadsereg. Mi a fő feladatuk? Olvasson tovább a nyomtatott magazinban!