Készül Közép-Európa egyetlen jégszállója, melynek építői javarészt a Maros felső folyása mellől érkezett magyar szakmunkások
(Nyitókép: Lavinia Dancin)

A Déli-Kárpátokban, a Bilea-tónál járunk, körös-körül a Fogarasi-havasok 2000 méter feletti csúcsai szikráznak a decemberi napsütésben, a távolban pedig a Fogarasi-medence legyezőszerűen kitárulkozó panorámája zárja a képet. A tó mellett halad el a hegységet keresztülszelő – Erdélyt Havasalfölddel összekötő – transzfogarasi út, melyet a BBC autóssorozata, a Top Gear méltán említett a világ leglátványosabb autóútjai között. Mivel az országút novembertől májusig – a lavinaveszély és a hegygerinc alatti alagút beázása és lefagyása miatt – járhatatlan, annak, aki a tó partján épülő hotelritkaságban szeretné tölteni a téli szabadságát, az egykori gleccservölgyben kiépített kötélpályás felvonóra kell jegyet váltania.

Magyar–német–román együttműködés

Itt, a korábban csak menedékházaktól ölelt gleccsertó partján épült a jéghotel, német–magyar–román koprodukcióban. (Azaz épül most is – immár tizedik éve –, mert ezen az éghajlaton a fagypont csak szezonális látogató.) A vidék idegenforgalmába új pezsgést hozni hivatott program ötletgazdája és finanszírozója a hegység északi lábánál fekvő mezőváros, Felek szász nemzetiségű polgármestere, Arnold Klingeis. A kivitelezők többségében Szászrégenből, Magyaróból, Üvegcsűrből, Holtmarosról, Marosfelfaluból verbuvált magyar építőipari szakmunkások, az ő kezük alá dolgoznak a környékről szerződtetett segédek.
– Az első év volt a legnehezebb. Korábban csak hagyományos épületeken dolgoztunk, azt sem tudtuk, mi fán terem a jéghotel. Az interneten néztünk utána, hogyan is kéne hozzákezdeni – idézi fel a kezdeti nehézségeket a brigádvezető, Varga Attila. – Eleinte megfelelő eszközeink sem voltak, később magunk terveztünk és készítettünk a jégtömbök kiemelésére és a hó szállítására alkalmas célszerszámokat – folytatja, majd hozzáteszi: – Szinte minden munkafázist kézi erővel végzünk, a munkaterületre télen nem lehet erőgépeket felvinni.

Érkezik a jégszállítmány. A munkaterület adottságai miatt szinte az egész munkát kézi erővel végzik, a modern technikát csak a hómobil és a láncfűrész képviseli (Fotó: Pengő Zoltán)

Fotó: Pengő Zoltán

A tizenkét kétszemélyes szobából, valamint egy étteremként és bárként szolgáló központi csarnokból álló szállodát ebben az idényben megtoldották három, turistaszállásnak szánt igluval és egy jégkápolnával is. A közel kéttucatnyi munkást számláló brigádnak egy hónapja ment rá a munkálatokra, közben nagyjából 10 ezer jégtömböt keltettek életre a jeges épületben.

Téglájuk jég, habarcsuk hó

Az építmény csúcsos boltíveinek kialakítása a zsaluk felállításával kezdődik. A szerkezet lelkét adó jégtömböket a tó jégpáncéljából kell kitermelni. A megfelelő méretű építőkockák előállításához hatalmas, famatuzsálemek kidöntésére alkalmas láncfűrészt használ Demeter István, a „jégszabó”. Munkáját nehezíti, hogy a fűrészeléskor tilos a lánc kenésére szolgáló olajat önteni a gépbe, amitől a művelet még fáradságosabb – kicsit olyan, mint életlen késsel kenyeret szeletelni. Az ok: a Bilea-tó ter­mészetvédelmi terület.

Áll a jégbarlang. A falakon átszűrődő tompa fény csak fokozza az építőtelep amúgy is dermesztő jellegét (Fotó: Pengő Zoltán)

Fotó: Pengő Zoltán

A fagytól kipirult arcú férfi munka közben maga a megtestesült összpontosítás: nemcsak arra kell figyelnie, hogy – optimálisan kihasználva a rendelkezésre álló hómentes felületet – a lehető legszabályosabb hasábokat vágja ki, hanem még arra is, nehogy olyan helyre lépjen, ahol a jégpáncél beszakadna a súlya alatt. – Bár a munka nem veszélytelen, öt év alatt egyetlen baleset történt – meséli a munkavezető, aki maga volt az elszenvedője. Éppen azt szerette volna megtudni, kellő vastagságúra hízott-e a jég egy területen, ahonnan néhány nappal korábban már kitermelték. Nyakig a jeges vízben a válasz már egyértelmű volt; szerencséjére ki tudott kecmeregni a fagyos tóból.
– Azt hittem, jégszoborrá dermedek, mire a menedékházba értem” – eleveníti fel immár derűsen a fogvacogtató élményt.
A jégtömbök kiemelése csapatmunka: egy ember csáklyával irányítja, kettő-három pedig egy maguk fabrikálta emelővel húzza partra a súlyos jégdarabot. A méteres és jó félmázsás hasábokat innen motoros szánnal vontatják az építkezésig, ahol aztán fűrésszel utólagos fazonigazítást kapnak – csak a méretpontosság kedvéért. A fal dupla rétegben készül, az egymásra helyezett jégtéglákat puszta kézzel tapicskolt hókásával illesztik össze – afféle havasi habarccsal. A „fehér cement” erősítésére időnként még vízzel is meglocsolják a falat, így a jégtömbök még jobban összefagynak. A már szilárdan álló szerkezet felületét láncfűrésszel egyengetik meg, végül vizes hóval teszik tökéletessé a vonalvezetést. Jöhetnek a LED-ek – a diszkrét világítótestecskék, amik a puszta fényen túl a jégvilág mesebeli hangulatát is garantálják.

A teljes cikket A Földgömb 2015. márciusi lapszámában olvashatja!