CURIOSITY – hat keréken a marsi élet nyomában
Eddigi legfejlettebb bolygókutató szerkezetünk 567 millió kilométert utazott a világűrben, hogy végül ezredmásodperc-pontossággal időzített robbanások kíséretében átsüvítsen a Mars légkörén, s landoljon a Gale-kráterben. Lélegzetelállító megérkezése óta már több száz métert gurult a felszínen, folyamatosan gyűjti a leszállóhely környezeti adatait, látványos panorámafelvételeket készít, illetve kőzetminták elemzését végzi. A küldetés célja ugyanis a vörös bolygó lakhatóságának tanulmányozása, valamint a feltételezett múltbeli élőlények maradványainak keresése
A Mars megismerése az emberiség egyik legizgalmasabb tudományos vállalkozása. Külső bolygószomszédunk vizsgálata napjainkban persze már nem távcsövekkel, hanem a térségébe küldött űrszondákkal zajlik. Ezek egyik fajtája a keringőegység, amely sikeres pályára állás után a teljes égitestre kiterjedő adatgyűjtést végez – de csak közvetett, távérzékelési eljárásokkal.
A másik alaptípus, a leszállóegység célba juttatása kockázatosabb feladat, ám ha épségben landol, közvetlen vizsgálatokkal „terepi bizonyosságot” szerezhet a felszíni viszonyokról és anyagokról – eredményei azonban csak egy kisebb térségre vonatkoznak, nem az egész égitestre. Ezért a kétféle kialakítást váltakozva alkalmazzák a Mars-kutató űrszondák fejlesztése során, amelyekből az Űrkorszak kezdete óta eddig összesen negyvenet indítottunk útnak a vörös bolygó felé. De annak ellenére, hogy ezek közel fele leszállóegység volt, a Curiosity járművel együtt csak hét (egyaránt amerikai) szerkezet érte el működőképes állapotban a felszínt.
8 hónap tétlenség, 7 perc rettegés
A NASA szakemberei még az előző évezredben kezdték a Mars Science Laboratory nevű küldetés tervezését, s a 26 hónaponta ismétlődő, üzemanyagtakarékos pályatípushoz tartozó indítási ablakok közül a szerkezet felbocsátására végül 2011. november 26-án került sor a Kennedy Űrközpontban. A rakétafokozatok leválása után a bolygóközi szállítóegység jutott fontos, ám eseménydúsnak nem igazán nevezhető szerephez: 254 napig sodródva a világűrben több mint félmilliárd kilométerre vitte Földünktől a légköri belépőegységet, miközben berendezéseinek tesztelésén és néhány pályamódosító manőveren kívül úgyszólván semmi sem történt.
2012. augusztus 6-án, közép-európai idő szerint reggel 7 óra 11 perckor viszont elképesztően izgalmas műveletek sorozata indult be, ugyanis a légköri belépőegység ekkor érte el a Mars gázburkának külső határát. (Persze a történésekről csak 14 perccel később érkezett megerősítés a NASA Sugárhajtás Laboratóriumában működő irányítóközpontba, mert a fénysebességgel terjedő rádiójelek ennyi idő alatt tették meg a vörös bolygó és a Föld közötti, akkor éppen 248 millió kilométeres távolságot.) Az űrszonda teljesen önállóan, a földi beavatkozás lehetősége nélkül hajtotta végre a 416 másodpercig tartó leszállási folyamatot, amelynek megnevezésére a küldetést irányító szakemberek gyakran a „rettegés hét perce” kifejezést használták.
Ennek során kinyílt a fékezőernyő, illetve levált a hővédő pajzs és a hátsó védőburkolat, amik pirotechnikai töltetek ezredmásodperc-pontossággal időzített, apró robbanásaival hajtódtak végre. Majd az ereszkedőegység fékezőrakétái kapcsoltak be, a landolási terület automatikus megközelítése után pedig az „égi daru” berendezés lépett működésbe, amely 7 óra 18 perckor, egy kb. 7,5 méter hosszúságú kábelrendszerrel leeresztette a felszínre a Curiosity járművet, aztán több száz méterrel távolabbra repült, s ott lezuhant.
Az új technológiával történő leszállásra egyrészt a Curiosity nagy tömege miatt volt szükség, mivel a 900 kilogrammos szerkezettel nem lett volna kivitelezhető a korábban már három leszállóegységnél is sikeresen alkalmazott, légzsákburkolatos pattogással végződő eljárás (annak ellenére sem, hogy a nehézségi gyorsulás a saját bolygónkon jellemző értéknek csak 38%-át éri el a Mars felszínén, vagyis a mérleg ott alig harmadát mutatná a jármű földi súlyának). Másrészt az „égi daru” módszerrel sokkal nagyobb megbízhatósággal és pontosabban tervezhető a landolás helyszíne, ami az egyik legfontosabb technológiai követelmény lesz a jövőbeli emberes küldetések során.
A 2,5 milliárd dolláros kérdés
A leszállóegység fejlesztésére, gyártására és tesztelésére kb. 1,8 milliárd dollárt fordítottak, de a rakétaindítást, valamint a földi irányítóközpont működtetését is figyelembe véve a végösszeg mintegy 2,5 milliárd dollárra becsülhető. Persze felmerül a kérdés, hogy mire költünk ennyi pénzt a Marson?
A Curiosity új korszakot nyit a bolygó megismerésében, ugyanis a H2O előfordulását geológiai módszerekkel tanulmányozó korábbi űrszondák után végre biokémiai vizsgálatokat végez: az égitest jelenlegi lakhatósági viszonyait és múltbeli életlehetőségeit elemzi, széntartalmú vegyületeket és a feltételezett ősi organizmusok szerves anyagú életnyomait keresve.
Persze nem érdemes magasan fejlett többsejtűekre, vagy valamiféle marsi civilizációra számítani, de arról sok elismert szakember meg van győződve, hogy a bolygón egykor tényleg ki alakulhatott az élet. Ha pedig alapvető jellemzői nem különböztek a földi biokémiától, illetve maradványai még napjainkban is megtalálhatók a felszínen, akkor a rover képes lehet azok felfedezésére. Még izgalmasabb – de sokkal kevésbé valószínű – lehetőség, hogy talán most is zajlik élettevékenység a Marson, azonban a Curiosity ezt feltehetőleg nem tudná megkülönböztetni a fosszilis jelektől, mivel műszereit nem aktív életfolyamatok kimutatására tervezték.
Amennyiben rendszeresen szeretné olvasni lapunkat, fizessen elő kedvezményes áron!
Előfizetek
