A KŐKÖZÖK ÚTJA
Orbán Balázs nyomdokain a Torockói-Hegység völgyeiben
A ”Szilva út”, ”Palóc út”, vagy éppen a ”Gótikus út” elnevezés egy-egy vidékünk legjellegzetesebb vonását, fő karakterét igyekszik – turisztikai brand-teremtéssel – egy szóba sűríteni. Ha pedig az Erdély peremi Torockói-hegység a célterület, aligha találnánk jobb, jellemzőbb márkanevet, mint a ”Kőközök útja”
E terep magasságra nem kiemelkedő, barlangokból máshol több is, hosszabb is akad, de a hegyvonulatot átfűrészelő szurdokvölgyek sűrűsége valószínűleg itt a legnagyobb. Ha már erre járunk, legjobb kalauzként máig Orbán Balázs híres, 19. századi munkája ajánlható (annak, aki bírja a pátoszt…), ki szerint: ”… ily rövid vonalon annyi megragadóan szép pontot talán még az ünnepelt Svájcz sem tud felmutatni”. A Székelyföld és Tordavidék jeles leírójáról mindemellett érdemes azt is tudni, hogy országgyűlési képviselő is volt, akit Mikszáth ”Csont bárónak” titulált parlamenti karcolataiban. Ugyan melyik neves geográfust ültetnénk ma a Parlamentbe…?
A nagy klasszikus
„Iszonytató sziklaszálak merednek föl, melyek, hogy a nagysággal szépség is párositva legyen, át vannak lyuggatva s finomul kicsipkézve, mintha valamely gótizlésű dom fantasticus díszletezéseinek mintaképül akarnának szolgálni.” – lelkesedik a „Csont báró”. És méltán, hiszen a Tordai-hasadék valóban a legnagyszerűbb példája a hegységet átszelő szurdokvölgyeknek. A kunokkal harcoló Szent László király legendája közismert: lova hatalmas szökelléssel átugrott a szétnyíló hasadékon, s ezzel menekült meg az üldöző kun sereg elől. S bár e legendát szó szerint vélhetőleg csak kevesen hitték el, a hegy kettéválását (hasadását) mégis sokáig – tévesen – a belső erőknek tulajdonították: „A tordai hasadék a vulkáni alkotás egyik legbámulatosabb remeke; itt egy hegylánc tetejétől a talapjáig kettérepedve. A két átelleni meredek fal kiálló sziklái és mélyedései még most is egymásba illenek.” (Bár ezt nem egy földtudós írta, hanem maga Jókai Mór.)
Mintegy fél évszázaddal később Cholnoky Jenő, a kolozsvári egyetem akkori földrajzprofesszora új, elsőre szintén meghökkentőnek látszó elmélettel állt elő: a hasadék nem más, mint egy barlangjárat, melynek mennyezete beomlott, és így alakult át szurdokvölggyé! A völgy méretei, magasabb részeinek tágassága ezt épp megkérdőjelezhetik, ám számos karsztterületen láthatunk felnyílófélben lévő barlangokat (elég csak a bihari Galbinára, vagy a szlovén Rakov Škocjanra gondolni), melyek tetején hosszabb-rövidebb lyuk tátong, és a hozzájuk kapcsolódó szurdokok valóban nagy hasonlóságot mutatnak a Tordai-hasadékkal, ám ennek keletkezéstörténete még napjainkban sem ismert minden részletében. Ha a legtisztább képet szeretnénk kapni e szurdokvilág keletkezéséről, végig kell mennünk a hegység keresztvölgyein – és nem csak a legismertebbeken!
A Tordai-hasadék bejárása eredendően embert próbáló feladat volt, míg az 1848–49-es szabadságharc után az osztrák katonaság gyalogutat nem vágott a patakot szegélyező sziklákba. Azelőtt a nehezen megközelíthető hasadék és a benne rejlő barlangok biztos menedéket nyújtottak – békeidőben a rablóknak, háborús időkben pedig a környező falvak lakóinak. E barlangok közül is a legjobban védhető a Balika lyuka volt, melyet egyes labanc érzelmű írók szerint Balika Nikita oláh rablóvezérről neveztek el. A kurucos Orbán Balázs szerint azonban ez rosszindulatú ferdítés, mert Balika nem volt sem rabló („bár élelmezése miatt kényszerülve volt a requirálásra”), sem oláh, hanem valójában Balyka László, székely származású kuruc kapitány húzta meg magát itt kis csapatával, és küzdött még évekkel a szatmári fegyverletétel után is („mint oly elszánt viador, a ki akkor is harczolt, a midőn mindenki hódolt és meghunyászkodott”), mint egyes japán szamurájok, akik a csendes-óceáni szigeteken hadakoztak még jóval a II. világháború befejezését követően is. Jól mutatja e korabeli disputa, hogy a mítoszteremtés, illetve a deheroizálás mindenkor a politikai táborok fontos eszköze volt.
Aranyos, a ragyogó ara
Ez a jelző természetesen Orbán Balázstól származik, aki némi képzavarral előbb az Aranyos édestestvérének, majd kisvártatva vőlegényének nevezi a Marost, „kivel” ragyogó pompával egyesülnek Sósszentmárton alatt. Mitől ragyog az Aranyos? – Természetesen az aranytól. Erdélyben ebből a folyóból mosták a legtöbb aranyat, ami nem véletlen, hiszen vízgyűjtőjére esik a híres érchegységi „Aranynégyszög” tekintélyes hányada, benne az elmúlt években hírhedtté vált Verespatakkal. Mielőtt bárki mesés kincsekre gondolna, nem árt tudni, hogy az aranymosás ugyan jelentett némi, kemény munkával megszerezhető jövedelmet, ám a meggazdagodásra kevéssé volt alkalmas. Ezt egyébként abból is sejthetjük, hogy a 18. század végén a király még a cigányok számára is engedélyezte az aranymosást Erdélyben. Egy régi versike szerint: „Halász, vadász, aranyász – üres zsebbe kotorász…” Az aranyászok a folyó homokját egy ferdén tartott, gyapjúkendővel letakart deszkára öntötték, amelyen a nagyobb sűrűségű aranyszemek fönnakadtak, majd ezt gyűjtötték össze. Ezt az aranyhomokot még egy mosóteknőben továbbdúsították, végül a vasat mágnessel vonták ki belőle. Ami kevéske anyag ezután is megmaradt, az volt az arany. Várfalva fölött az Aranyos is sziklaszorosba kényszerül. E szoros tán nem oly vadregényes, mint a Tordai-hasadék, mivel nem annyira keskeny a talpa, hiszen el kell férnie ott a vidék legbővizűbb folyójának, mellette az országútnak, sőt még a keskeny nyomtávú vasútnak is.
Amennyiben rendszeresen szeretné olvasni lapunkat, fizessen elő kedvezményes áron!
Előfizetek
