Biztosan nem tudjuk, hogy lesznek-e milliós Mars-kolóniák a nem túl távoli jövőben, de bizonyos dolgokat azért előre vetíthetünk abból, hogy hogyan, milyen formában lakjuk be jelenleg Földünk extrém környezeteit. Ebből a szempontból Ausztrália kiváló kísérleti terep, nemcsak a marsi tájakat idéző vörös por borította Outback látványa, hanem a népesség rendkívül egyenlőtlen térbeli elhelyezkedése miatt is. Társadalomföldrajzi írás következik, amely megkísérli a természetföldrajz hazai egyeduralmát csökkenteni a témában!

Marsi landolás helyett: a Pitch Black sci-fi forgatási helyszíne a sivatagban (Coober Pedy, Dél-Ausztrália).

Kép: Karácsonyi Dávid

Marsbéli táj

Épp a Red Center, Ausztrália sivatagos közepe felé autózok a kietlen Barkly régión át. A lenyugvó nap még inkább elszínezi a vörös por fútta Tanami-sivatagot. A marsbéli tájon átutazva elgondolkodok azon, hogy a Barkly, amely hazánk területénél három és félszer nagyobb, csupán alig több, mint 7 ezer ember otthona, ráadásul e népesség harmada aznapi utam végpontjában, a régió központjában, az aranybányászatból kinőtt „sivatagi porfészekben”, Tennant Creek-ben él.

Tennant Creek (Jurnkkurakurr) legfontosabb szolgáltató egysége, a kocsma. Az álmos ausztrál sivatagi "porfészek" az 1930-as években még aranyláz-város volt. A máig működő aranybánya és a regionális szolgáltató-központ szerepből fakadó munkalehetőségek tartják életben a várost a sivatagban.

Kép: Karácsonyi Dávid

A Barkly az egész Északi Terület (Northern Territory) legnagyobb területű és legritkábban lakott régiója. A maga 0,022 fő/km² népsűrűségével a legextrémebb hely az eleve extrém Territory-n belül, amely amúgy a világ 7. legritkábban lakott tartománya. Ennél ritkábban csak zord sarkvidéki, hósapkák borította területek lakottak, amelyek a téli félévre sötétségbe burkolódznak.

A világ legritkábban lakott tartományai*

*A nemzeti szintet követő, első szintű szubnacionális közigazgatási egység, azaz a magyarországi megyéknek megfelelő közigazgatási egységek.

Földi határvidéken: a Tanami-sivatag (Barkly régió) Ausztrália egyik rendkívül ritkán lakott térsége.

Kép: Karácsonyi Dávid

A Földfelszín 36%-át borítják (54 millió km²) olyan tartományi szintű közigazgatási egységek, ahol a négyzetkilométerenkénti népsűrűség nem éri el az 5 főt. Ezekben a régiókban a globális népesség alig 1%-a, 75 millió ember él. Az alacsony népsűrűség mellett ráadásul ez a népesség rendkívül koncentrált, hisz olyan nagyvárosok vannak ezekben a tartományokban, mint a kaucsukfa-ültetvényekből meggazdagodó amazóniai Manaus, illetve három ausztrál nagyváros, Brisbane, Perth és Adelaide. Ausztrália lakosságának nagy része az államok és területek fővárosaiban koncentrálódik, mivel az ország területének 90%-án nem haladja meg a népsűrűség az 1 főt négyzetkilométerenként. De a világ többi nagyon ritkán lakott tartományában is általában extrém „vízfej” a legnagyobb település, azaz a területre vetítve nagyon pici népesség nem a térben egyenletesen szétszórva él, hanem csupán egyetlen, vagy néhány helyen koncentrálódik, amelyen kívül szinte csak lakatlan vidékeket találunk, ahol lényegében csak őslakosok élnek (indián, ausztrál őslakos, beduin stb.).

Nyenyec nyelvrokonaink leszálltak a januári hidegben a Labitnangi-Moszkva gyorsvonatról Szejdában (Komiföld, Orosz Föderáció). Szejda fontos vasúti csomópont a tundrán, bár csak két állandó lakosa van, akiket a vasút foglalkoztat.

Kép: Karácsonyi Dávid

A népesség koncentráltsága néhány ritkán lakott tartományban

Vorkuta (Oroszország), egy Eger méretű város a 67. északi szélességen. Bár itt nagy az élet, a környező tundra szinte lakatlan.

Kép: Karácsonyi Dávid

Azaz,

az ember által lakott terület (görög kifejezéssel, az oikumene) határait egyelőre nem a világűrben kell keresni,

elég, ha párszáz kilométert autózom Darwinból dél felé, a sivatagba. Felvetődik azonban a kérdés, hogy mennyire életszerű e ritkán lakott peremterületek társadalmi folyamatait a sci-fi műfajába tartozó űrkolóniákkal összevetni? Az ötlet nem annyira „földtől elrugaszkodott”, mint amilyennek elsőre látszik. Az ausztrál John Cokley és szerzőtársai szerint igenis van létjogosultsága a párhuzamok vizsgálatának annak ellenére is, hogy a téma az időbeli távoliság miatt egyenlőre csak igen szűkös kutatási forrásokkal rendelkezik még itt Ausztráliában is.

A végső határvidék?

Az világűrt szokás a végső (avagy végtelen?) határvidéknek, frontiernek is nevezni a 19. századi amerikai Vadnyugat mintájára. A Frederick Jackson Turnertől származó frontier tézis szerint az amerikai szabadság és demokrácia ideálja a Vadnyugat miliőjéből ered. Turner tézisét rengetegen kritizálták, révén, hogy az amerikai demokrácia gyökerei sokkal inkább az Óvilágból, a brit politikai kultúrából erednek mintsem a vadnyugat törvényen kívüliségéből. Ezzel együtt a frontier-mítosz szerves részévé vált a határvidéken élő ember (frontiersman) szabadságvágya, becsvágya és talpraesettsége, a kalandor, aki a nehézségekkel megküzdve, a lehetőségeket kiaknázva megcsípi a szerencsét.

Régi idők bányája Coober Pedy-ben (Dél-Ausztrália). A kincsvadász "frontiersman" romantikája helyett a peremvidék sokkal inkább a "marginal man" történetéről szól. Nem véletlen, hogy Coober Pedy lakosságának többségét szegény sorban tengődő egykori közép- és dél-európai bevándorlók adják, akik a meggazdagodás reményében jöttek ide, de végül kudarcot vallottak és itt ragadtak.

Kép: Karácsonyi Dávid

A témában még érdekes: Coober Pedy - Közép-Európa az ausztrál sivatagban?

Sőt, egy Webb nevű fickó az 1960-as években arról értekezett, hogy az egész nyugati kapitalizmus a frontier, a határvidék meghódításából született, és a kapitalizmus logikájából fakadóan törekedett az újabb és újabb termelésbe vonható területek meghódítására. Ilyen új területek híján (a frontier bezáródásával) azonban a kapitalista berendezkedés rövidesen válságba fog kerülni. Hasonló érvelést ma is gyakran hallhatunk az amerikai magán űripar szereplőitől, akik már a világűr, a végső határvidék ásványi nyersanyagainak kiaknázását vizionálják.

Nem eszik azért olyan forrón a kását!

Webbel és az amerikai magán-űrbiznisz pionírjaival szemben számos közgazdász, antropológus és geográfus kifejtette, hogy a kapitalizmus és a technológiai fejlődés újabb és újabb erőforrások „felfedezéséhez” és termelésbe való bevonásához vezet – itt a Földön is. Így egyrészt a frontier sokkal inkább egy absztrakt, a földrajzi tértől elvonatkoztatott sokdimenziós jelenség. Gondoljunk például az internet és a kibertér elterjedésére, ez is egyfajta frontier, amiből ráadásul az amerikai magán-űripar tőkéje is nagyrészt származik (lásd, Jeff Bezos – Amazon – Blue Origin, vagy Elon Musk – PayPal, SpaceX).

Karlu Karlu (Ausztrália). A környékbeli warumunguk, kaytetyék és alyawarrák számára fontos szakrális hely. A természetföldrajzos számára érdekes gránit lepusztulási forma, amit az erre tévedő turista csak az ördög játékgolyóiként (Devils Marbles) ismer. Láthatóan ezernyi értelmezése van ugyan annak a dolgoknak - nem véletlen, hogy a határvidék egy sokszereplős és sokdimenziós jelenség!

Kép: Karácsonyi Dávid

Másrészt a nyersanyagok kitermelésére, a vadon mezőgazdasági termelésbe vonására, illetve nem utolsó sorban a helyi őslakosság kifosztására alapozott expanzív növekedés lehetőségének bezárulása a gyarmatosítás leáldozásával nem a kapitalizmus végét, hanem csupán az eredeti tőkefelhalmozás (avagy primitív felhalmozás) végét jelentette. De jöjjön egy példa arra, hogy

a világűr, mint legvégső határvidék, megnyitása a nyersanyagbányászat céljára jóval több, mint technológiai vagy költség-hasznon kérdés!

Na de „ki a pokol az a Harold Innis?”

- Éneklik kanadai középiskolások a népszerű, ám gúnyos, szarkasztikus diák-költeményt hazájuk első igazán híressé vált társadalomtudósáról, Harold Innsiről, aki az 1930-as években Kanada kialakulását és regionális fejlődését a különböző nyersanyagok (atlanti tőkehal, prém, gabona, fa) kiaknázásán keresztül magyarázta. E fejtegetéséből született a frontiernek egy másik, kevésbé romantikus olvasata is, miszerint a határvidék a modern kapitalizmus peremterülete, perifériája, ahol az innováció helyett csak az erőforrások kizsákmányolására (legyen az nyersanyag, vagy akár a magyar példa alapján az olcsó munkaerő) alapozott gazdasági növekedés csapdahelyzethez (staples trap), a peremvidéki lét konzerválódásához vezet.

Összeomlás után: elhagyott lakótelep az orosz tundrán. A rendszerszintű változásokra, nyersanyag konjunktúra ciklusokra sokkal érzékenyebben reagálnak a ritkán lakott peremterületek, ahol akár egész városok is el tudnak néptelenedni egyik napról a másikra.

Kép: Karácsonyi Dávid

Innis szerint azért lehetetlen kitörni a csapdából, mert ha egy-egy erőforrás kimerül, vagy csökken a kereslet iránta, akkor az óriási összeomláshoz, a tőke és az emberek (munkaerő) kiáramlásához, a helyben maradottak elszegényedéséhez vezet, mígnem a kapitalista gazdaság a technikai fejlődés által újabb kiaknázható erőforrást nem talál, ami egy újabb felívelő pálya kezdetét jelenti. Azaz az erőforrás-kiaknázásra alapozott gazdasági növekedés nem jelent harmonikus növekedést, mivel a nyersanyag-kitermeléshez (erőforrás-kizsákmányoláshoz) kapcsolódó konjunktúra- (boom and bust) ciklusok jelentős töréseket okoznak abban. Mindez az eleve ritkán lakott, törékeny gazdaságú periférián még drasztikusabb problémákhoz vezet, gondoljunk csak Észak-Amerika aranyláz városainak elnéptelenedésére.

Nagy a pörgés a tundrán, új gázvezeték épül Vorkuta mellett. A nyersanyagok kiaknázása óriási lökést adhat a ritkán lakott peremek munkaerőpiaci folyamatainak, de ugyan ekkora a kockázata a látványos összeomlásnak is.

Kép: Karácsonyi Dávid

Innis értelmezése tehát a Turner által felmagasztalt frontiersman helyett sokkal inkább a marginal man kudarcairól, Kanada USA-tól való függőségének veszélyeiről szólt. Az ebből fakadó, britekkel és amerikaiakkal szembeni kisebbségi érzés tükröződik végső soron a kanadai diákok Innisről szóló, gúnyos nótájából is.

A zord klíma? Dehogy…

A hosszú 19. század volt a telepes kolonizáció fő időszaka, amikor az USA, Argentína, Ausztrália vagy Új-Zéland benépesült európaiakkal. Ennek fő mozgatórugója a földek termelésbe való bevonása és a modern mezőgazdaság (marha- és birkatartás, árugabona termelés) volt, ami jelentős létszámú munkaerőt igényelt. Így az európaiak ott telepedtek meg tartósan nagyobb számban, ahol a klíma megfelelő volt a mérsékelt övi szántóföldi növénytermesztés számára és ahol a helyi őslakossággal szemben létszámfölénybe tudtak kerülni. A többi határvidéken vagy trópusi ültetvényes gazdálkodás folyt, ahová először Afrikából rabszolgákat, később kínai és indiai kulikat hoztak be, vagy csupán az ásványi nyersanyagok kiaknázása vonzott időről időre relatíve nagyobb létszámú európait a térségbe (Chile vagy Ausztrália sivatagai).

Város nő a kietlen sivatagban: Dubaj, Egyesült Arab Emirségek. Jó példa arra, hogy a zord környezet helyett sokkal inkább a munkalehetőségek és a gazdasági felemelkedés esélye befolyásol minket azon döntésünkben, hogy hol kívánunk élni.

Kép: Karácsonyi Dávid

Ezért ezeken a vad ásványkincs-határvidékeken a népesség, amely erősen függött a megélhetés éppen adott lehetőségeitől, létszámát tekintve óriási fluktuációkat mutatott. Ráadásul, ahogy a vadon, az ausztrál Outback, úgy a világűr sem igazán a kényelmes élet színtere. Még azok számára sem, akik vonzódnak eme végső határvidékek,

a megismerés kalandja

iránt és nem pusztán a megélhetés hajtja őket az extrém ritkán lakott régiókba. A határvidéki lét nehézségei azonban elsősorban mégsem a zord klimatikus viszonyokra vezethetők vissza, mivel az ember azért be tud fűteni a tundrán fekvő kunyhójában, sőt, a trópusokon immár be tudja kapcsolni a légkondit, illetve a nemzetközi űrállomáson is a földi viszonyokat tükröző, az emberi élet fenntartására alkalmas viszonyok vannak.

Élet egy földbe vájt lyukban, Coober Pedy, Dél-Ausztrália. A puha kőzetbe vájt lakások kiegyenlítették a sivatag extrém hőmérsékleti viszonyait, ezért a város a föld alatt terjeszkedett. Bár a konyhai kredenc a múltat idézi, a felszín alatt élés opciója a jövőben, más égitesteken is megfontolandó.

Kép: Karácsonyi Dávid

Földhöz ragadt problémák

A népesség előbb említett fluktuációi miatt azonban ezeken a ritkán lakott határvidékeken az ingatlanárak a konjunktúra felívelő szakaszában megfizethetetlenek, ha pedig a nyersanyag-lufi kipukkan, minden elértéktelenedik. A nyersanyag kitermelés ciklusos felívelése miatt ráadásul az egyéb szektorokban dolgozók ellehetetlenülnek, mivel a többi ágazat nem bírja a tőkeerős bányászattal szemben a bérversenyt, másrészt, amikor a gazdaság zsugorodik, a piac már nem tudja eltartani a munkahelyeket a szolgáltatások terén. Ilyen szempontból állandó állami beavatkozásra, bérdotációra is folyamatosan szükség van még az amúgy garasos, profitelvű angolszász országokban is, hogy működőképesek maradjanak a szolgáltatások, és ne omoljanak össze ezek a távoli közösségek. A piac korlátos méretei és a hatalmas távolságok miatt ráadásul minden eleve elképesztően drága.

Ezen gazdasági jelenségek miatt a ritkán lakott térségekben élők általában nem itt kívánják eltölteni nyugdíjas éveiket,

hanem például Ausztrália sűrűbben lakott délkeleti régióiban vásárolnak ingatlant öreg korukra, ahol egyrészt az ingatlanvásárlás egy jóval kiszámíthatóbb befektetés, másrészt a rokoni, baráti kapcsolataik is oda kötik őket.

Csészealj - alternatív lakhatási forma az ausztrál sivatagban lakás-szűke esetére.

Kép: Karácsonyi Dávid

A ritkán lakott határvidékek sokkal inkább a karrier-vándorlás (escalator migration) színterei, azaz jellemzően a szakmai pályafutásuk elején lévők jönnek ide, hogy a jóval magasabb bérek segítségével előteremtsék az indulótőkét későbbi életükhöz. Ez a munkaerő rendkívül mozgékony és rugalmasan reagál a piaci változásokra, követi azokat a helyeket, illetve munkalehetőségeket, amelyek épp felívelő pályán vannak, majd ha a felívelés véget ér, tovább áll. Ilyen szempontból a ritkán lakott peremeken elképesztően gyenge egy-egy hely népesség-megtartó ereje (population retention), és nagyon erőteljes a népesség cserélődése (churn). A munkaerő jelentős része ráadásul a távol fekvő munkahelyeken ún. fly-in-fly-out konstrukcióban dolgozik. Ez azt jelenti, hogy a munkás charter géppel jut el 1-2 óra alatt a vadonban fekvő távoli munkahelyére, jellemzően egy bányatelepre, ahol 2-3 hetet egyben ledolgoz, majd ez után valamelyik nagyvárosban, állandó otthonában tölt 1-2 hetet családja körében.

Marslakók a Földön

Az emberek vándorlási döntéseit, a migráció irányát és nagyságrendjét alapvetően meghatározzák az adott célterületen a megélhetés lehetőségei. Ilyen szempontból sem lényegtelen, hogy a piaci alapon működő űripar jövője kapcsán három fő fejlődési irányt szoktak emlegetni. Egyrészt a telekommunikáció-ipar már évtizedek óta aktívan jelen van a világűrben műholdak formájában, másrészt az űrturizmus, mint a turizmus új ágazata most van születőben. A távolabbi jövőben pedig az ásványi nyersanyagbányászat (aszteroidák bányászata, vízjég vagy hélium bányászat a Holdon) is fontos szerepet kaphat.

Marslakó Wycliff Well-ben (Northern Territory). A környéken többször volt állítólagos UFO-észlelés. Valójában a jövő "marslakói" társadalmi értelemben már most is itt vannak közöttünk...

Kép: Karácsonyi Dávid

A demográfiai előrejelzés egyik izgalmas vizsgálati területét jelentik a potenciálisan létrejövő közösségek (communities in waiting, például a potenciálisan Európába tartó afrikai migránsok csoportja, akik még nincsenek úton). Ilyen szempontból az ausztrál Outbackben fly-in-fly-out sémában dolgozó bányászokra, vagy akár a ritkán lakott határvidékeken élők teljes csoportjára tekinthetünk úgy is, mint a jövőbeli űrkolóniák lehetséges lakóira (vagy e kolóniák földi leképeződéseire), és társadalmi viselkedésükből, jelenségeikből következtethetünk a jövő viszonyaira is.

Ilyen szempontból nagyon értékes vizsgálati terep a Northern Territory Ausztráliában,

ahol a munkahelyek nagy részét a védelmi szektor (hadsereg), a bányászat illetve a turizmus, továbbá az ezekhez kötődő szolgáltatás adja.

A Kata Tjuta látványos homokkő és konglomerátum sziklái az Uluru mellett Ausztrália nemzetközi szinten ismert természeti képződményei, amelyek a környéken élő pitjantjatjarák számára szakrális helynek számítanak. Évente fél millió turista látogat ide, azaz a jelen lévő (de facto) népesség nagyságrendekkel meghaladja a lakó- (de jure) népesség létszámát. A nagy forgalom miatt egy kiszolgáló-város, Yulara, illetve egy reptér is épült a közelben, amely jelentős számú munkaerőt vonzott a térségbe. Emellett Alice Springs gazdasága is sok tekintetben az Uluru turizmusára épül.

Kép: Karácsonyi Dávid

Elgondolkodtató az a jelenség is, hogy az igen drága munkaerő kiváltására ezeken az erőforrás-határvidékeken elterjedőben van a csúcstechnológiás automatizálás és az önvezető technológiák, amelyek már ma is az űrkutatás eredményeit használják. A Northern Territory-n például épp nagy távolságok megtételére képes drónokat tesztelnek. A drónokat az igen magas költségen fenntartott, a repülés 20. századi megjelenésével elterjedő, az ausztrál Outback távoli helyeit elérhetővé tevő flying doctor szolgáltatás részbeni kiváltására, főként gyógyszerek és vér szállítására szeretnék a jövőben alkalmazni. Másrészt a nyugat-ausztráliai Pilbara vasércbányáiban már nem csak a bányadömperek közlekednek autonóm módon, de a vasércet kikötőkbe szállító vasúti szerelvényeket is vezető nélküli mozdonyok húzzák. Ráadásul az egész vasúti forgalmat a több ezer kilométerre lévő Perth-ben lévő diszpécserközpontból irányítják, távvezérléssel! Mindezzel csak arra próbálok utalni, hogy

még napjaink földi körülményei között is egyre kevesebb terepen lévő – és így drágán megfizetett – munkaerőre van szükség a távoli peremvidékeken működő bányaiparban.

Ráadásul ezeken a peremterületeken a technológiai innovációk hol hatalmas előrelépést, hol óriási összeomlást okoztak. A 20. század elején például a repülés elterjedésével Darwin a világ fontos légiforgalmi csomópontjává, Ausztrália kapujává vált (innen a Qantas elnevezés is: Queensland and Northern Territory Aerial Services), ám amikor a repülőgépek az 1970-es évektől már nagyobb távolságokat voltak képesek áthidalni egy tankolással, Darwin elvesztette központi szerepét és nagyon gyorsan visszasüllyedt a provinciális repterek sorába.

Föld – az egyetlen lakhelyünk

Nem fér kétség abba, hogy a technológiai fejlődés és az újabb és újabb erőforrások bevonására épülő kapitalizmus végül lehetővé teszi majd, hogy a világűr, mint végső határvidék is eme erőforrás-kiaknázás célterülete legyen.

Utazás a Holdra? Vélhetően sem ott, sem a Marson nem fogunk olyan kényelmes otthonra lelni, mint ami idelent eleve adott számunkra. A legvégső határvidék feltételezhetően sokkal inkább a kiszolgáltatott "marginal man" terepe lesz.

Kép: Karácsonyi Dávid

Az előbbi példákból az is könnyen belátható, hogy a végső határvidék – a világűr – kolóniái hasonló kihívásokkal fognak küzdeni, mint Földünk ritkán lakott térségeinek közösségei, csak épp az extremitás léptéke lesz nagyságrendekkel nagyobb. Az ember eljuthat a Marsra, vagy távoli aszteroidákra, de ott soha nem fogja megtalálni azt a kényelmet, amit a Földön megszokott, hiszen még a földi körülmények között is igen válogatósak vagyunk abban, hogy hol szeretnénk élni. Az űrkolóniák vélhetően a karriermigráció színterei lesznek, a földi dimenziókhoz képest elenyésző létszámú, gyorsan cserélődő népességgel, ám a termelőmunka javarészt autonóm módon, robotokkal fog történni. A Földhöz közeli helyeken (űrállomásokon, holdbázisokon) vélhetően a fly-in-fly-out rotáció is széles körben bevett gyakorlat lesz, ahogy ezt a Nemzetközi Űrállomás esetében már most is történik.

Nyugdíjba azonban tömegesen nem a Marson fogunk menni, ahogy az ausztrálok is inkább a Gold Coaston képzelik el öreg korukat a vörös por lepte Outback helyett.

Jobban tesszük tehát, ha a Földön járva megóvjuk otthonunk, mert ez az egyetlen hely az univerzumban, ahol kényelemre lelhetünk!

Felhasznált források:

Cokley J, Rankin W, McAuliffe M, Heinrich P, Hanrick P (2016) The ultimate edge: the case for planning media for sustaining space communities. In: Taylor A, Carson D, Ensign PC, Huskey L, Rasmussen RE, Saxinger G (eds.) Settlements at the Edge, Remote human settlements in developed nations. Edgar Elgar, Northampton, USA.

Watson AJ (2007) Marginal man, The dark vision of Harold Innis. University of Toronto Press, Toronto, Canada.